Gotham City Impostors - minden testreszabható

  • Írta: InGen
  • 2011. augusztus 22.
  • Hír
Link másolása
Először csak húztuk rá a szánkat - nem értettük, mi lesz ebből a játékból. Aztán, ahogy egyre többet tudunk meg, szépen lassan felfogjuk, hogy itt bizony komoly móka vár majd a játékosokra, s a Gotham City Impostors igazi multiplayer csemege lehet.

A Monolith elsőszámú célja a teljes testreszabhatóság: ahogy lépjük a szinteket, és unlockoljuk a különböző megszerezhető extrákat, emberünk annál keményebben, vagy éppen annál betegebben nézhet ki. Mindent keverhetünk mindennel, legalábbis ezt nyilatkozta Lucas Meyers, a játék egyik producere.


"Mindig két fegyverrel kezdesz, de bármelyik kettőt is választottad, azokat össze lehet rakni. A ruházat is teljesen egyénileg cserélgethető és változtatható, a bohócmaszkoktól kezdve a köpenyeken át egészen az arcfestésig. Még azt is kiválaszthatod, hogy milyen eszközökkel szeretnél mozogni a pályán: görkorival, horgos ágyúval, stb." - mondta Meyers lelkesen.

A legmókásabbnak mégis az tűnik, amikor megölsz valakit. Ekkor előjön egy kis kártya az áldozat képernyőjén, melyekből szintén újabbak lehet megszerezni, ahogy haladsz felfelé a szinteken, s újabb szövegeket is lehet rátenni, így az ellenfél mindig pontosan tudni fogja, hogy már megint ki lőtte hátba.

Meyers szerint a grafikusokat teljesen szabadon engedték, így készültek elég komoly Batman designok, meg néhány más cool karakter is, de kapunk például egy farkast, amelyik szivárványt ordít ki a szájából.

14.
14.
Garfartix
#13: Amikor legutóbb kiszámítottam - PC-re - akkor 2500 jött ki.
13.
13.
Sheodon
#9: 15$ lesz, ergó 3000 forint, legalábbis ami a PSN-t (és XBLA-t) illeti.
12.
12.
givi6
nem tűnik rossznak... de nem mintha meg fogott volna...
11.
11.
Garfartix
#10: A legutóbbi videóban is a testreszabásról volt szó, és ott látszott néhány cucc, + még korábban is lehetett látni néhány cuccot. Volt köztük valami hajigálható cucc (bumeráng? ) ami azonnal ölte a gyereket ( Throwing knife - tomahawk? ), horgos ágyú, ami nagyon király, medvecsapda, valami kertitörpe ami mozdulatlanná tette aki a közelébe ment, fagyaszópuska, robbanó doboz, páncélmellény, és volt itt sima pipebomb is.
10.
10.
Griffin
#8: Azt hiszem 15 euróba fáj majd, ami kb 4000-4500 Ft, viszont ha jól tudom ez nem havidíjas :)

Egyébként az eddig látottak nagyon megfogtak, csak remélem hogy nem lesz sok zavaró fegyó/felszerelés, amivel legyőzhetetlenné válik valaki...
9.
9.
Garfartix
#8: Nem lesz az, habár elvileg nagyon olcsó lesz. Ha ingyenes lenne, sok lenne a köcsög.
8.
8.
LtK
Én úgy tudtam ez ingyenes lesz.
7.
7.
Garfartix
#6: Meg még az a jó, hogy az ilyen játékokkal általában nem játszik annyi gyökér, mint teszem azt a CoDdal.
6.
6.
Sheodon
#4: Kb. 3000 forint egy hónapra, viszont ha egy évre előre megveszed az előfizetést, akkor "csak" 15000 forintot kell kifizetned.

Viszont magát a játékot már újonnan megszerezheted 3000 forintért.

A játékra visszatérve Garfartix-szel értek egyet. Nekem ez valahogy jobban bejön, mint az agyonhypeolt blockbuster címek. Már csak azért is, mert ebben lesz fasza custom, míg a másikban mindenki ugyanúgy fog kinézni.
5.
5.
Garfartix
#4: Azt nem, mert nem vettem meg. Azt tudom, hogy lehet úgy is, hogy jó sok pénzt fizetsz rá, és utána soha többé nem kell. Keress rá a google-val.
4.
4.
Vukk18
#3: És nem tudod hogy menyit kell havonta fizetni hogy tudj játszani?
3.
3.
Garfartix
#2: Ha a DCU Onlineról beszélsz, akkor nem, az havidíjas - sajnos!
2.
2.
Vukk18
sziasztok nem lehet rossz játék talán még meg is venném, de lenne egy kérdésem ha én megveszem DC UNIVERESE játékot akor azt ingyen játszhatok vele onlienon (ps3-ra)
1.
1.
Garfartix
Hát én valószínűleg ezt veszem meg majd, és nem a CoD-ot vagy a Battlefieldet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...