iPhone-ra is megjelenik az eredeti Soul Calibur

  • Írta: zoenn
  • 2012. január 16.
  • Bejelentés
Link másolása
Az első Soul Calibur forradalminak számított, amikor 1999-ben megjelent konzolokra egy évnyi játéktermi karrier után. A Namco bunyós címe a héten iPhone-ra és iPadre költözik, méltó újragondolása lesz a saga nyitódarabjának.

Az Andriasang jelentései szerint úton van az Apple mobileszközeire a Soul Calibur első része. A Namco Bandai január 19-én elérhetővé teszi a portot, mely nem kevesebb, mint 19 harcost kínál az arcade csatákban, de lesz Time Attack, Survival, Extra Survival, edzés és múzeum játékmód is. Az alkalmazás egyaránt kompatibilis iPhone-nal, iPaddel, iPod Touch-csal és lesz Game Center is. Ár még nincs, viszont van pár screenshot:

Érdekes, hogy voltaképpen nem az első játék volt a sorban a Soul Calibur, hiszen az első PlayStation korában olyan címek után érkezett, mint a Soul Blade és a Soul Edge. A címet Dreamcasten adták ki 1999-ben, míg 2008-ban az Xbox Live Arcade sorait erősítette.

Természetesen nem maradhat ki a posztból a Soul Calibur V sem, mint a sorozat legújabb darabja. Január 31-én jelenik meg PS3-ra és Xbox 360-ra, ennek nyomán nézzük meg a legutolsó előzetest:

3.
3.
dallenbach
Nem volt belöle psx verzio, csak DC. Meg e kettesböl PS2.
2.
2.
Sun9us
Előbb is kidobhatták volna, mert már az új iPhone-ok hoz mérten már elég gyengécske ennek a grafikája. Amúgy örülök, hogy a régebbi portolható játékok kijönnek telóra, de azért ezt már régen megléphették volna. Az ára viszont tuti horror lesz, 12 euró, vagy akörül.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...