Ezeket kapják az amcsi Vita-előrendelők

  • Írta: InGen
  • 2012. január 29.
  • Hír
Link másolása
Azt nem tudjuk, hogy vajon a viszonylag kevésbé sikeres japán start miatt vagy csak úgy, de az Egyesült Államokban két spéci Vita-csomagot is elő lehetett rendelni. A pakkban foglalt dolgok pedig kiváló értéket képviselnek, főleg ha azt nézzük, milyen drágák a memóriakártyák.

Valamiért a Sony úgy gondolta, hogy a PS3 után ismét tökön rúgja önmagát, és a gazdasági válság közepén piacra dobott egy olyan konzolt, ami ugyan nagyon jó, de igazából senkinek nincs szüksége rá, és ami csak egy saját, semmi mással nem kompatibilis memóriakártyával működik. Nem csoda, hogy az emberek még Japánban is vonakodnak megvenni.


Talán az amerikai vásárlók számára kicsit kívánatosabb lesz a dolog, hiszen ők megrendelhették a limitált szériában érkező First Edition Bundle-t, mely tartalmaz egy hordtáskát, egy 4 gigás memóriakártyát, egy Little Deviants játékot, egy 250 MB-os AT&T, 3G-s SIM-kártyát és egy ajándék PSN-játékot.

A Sony tervez még egy ennél is limitáltabb kiadást, melyhez 8 GB-os memóriakártyát, AT&T SIM-kártyát és egy PSN-játékot is adnak, 299 dolláros áron.

12.
12.
nagyhasÚúúú
#8: :)
Nekem régóta van síma Advance-m. Mindig küszködtem a háttérvilágítás hiányával, úgyhogy mindenféleképpen GBA SP-t vegyél. Vagy már akkor DS Lite-ot, mert ugye az is viszi.
Most újítottam én is SP-t amúgy. :D 1150 Ft-ért mert nem a legszebb állapotú, és kétes volt hogy működik-e mert nincs hozzá töltő. Nos, működik. :DD Kurva jól. Ennél jobb üzletet még nem csináltam.
11.
11.
nagyhasÚúúú
#6: Igen, és persze szép meg jó ez a Vita. De én ilyen tartalmas játékokat inkább otthon játszok a Tv előtt, nem mondjuk egy lyukas órán az egyetemen. GBA-n olyan címek vannak amik egyszerűek és nagyszerűek. Android/iPhone játékok is ezért mennek, mert casual cuccok. Viszont róluk én hiányolom a gombokat de nagyon.
10.
10.
simon 555
szép és jó dolog,hogy kapnak hozzá egy 250 mb-s 3G kártyát,de kérdem én,hogy egy játékkonzolnál mit érnek vele?250 mb net kapcsolat havonta mire jó?egy telefonon elmegy mert ott csak nézegeted az emaileket meg kicsit böngészel,de szerintem nem tudsz túl sokat multizni annyival.
persze ettől még szép gesztus:) jobb mint a semmi.
9.
9.
daenath
Teny hogy a Sony mostanaban valahogy mindig elkur valamit, de azt nem mondanam hogy az emberek tobsege dragalja a USA-ben!!!
4#: Majd kiderul, de legalabb lesz felhozatal :)
8.
8.
Nomad010
#2: Én most gondolkodom, hogy beszerzek egyet:D Nosztalgia FTW!^^
7.
7.
zola2000
#4: A "gazdag" Amerikában hogy lehet túl drága a psv a 3ds mellett, ha a "szegény" Magyarországon nem az?

...

várjunk csak ^^
6.
6.
shatterhand
#2: hát én is
még a psp se tudott olyan játékot adni ami megérné, de eu meg pláne

marad a ps2,ps3, meg a gameboy sp
5.
5.
Yanez
Hú de jó!Akkor már rendelem is elő!
4.
4.
Kumite
Az Amazonon elérhető az utolsó bekezdésben lévő csomag. Ezt nem a Sony akciózza, hanem az Amazon. A csomaghoz egyébként még jár az első hónapban ingyenes 250 MB adatforgalmat is, mivel a 3G verziójú gépet adják így.

Az a nagyon furcsa, hogy több amerikai játékoldal erről szóló hírének fórumhozzászólásait elolvasva is továbbra tartja magát az, hogy túl drága a gép. 20 hozzászólóból 15 írja, hogy drága, amiből csak 4-5 mondja, hogy megveszi 1-2 év múlva, ha lemegy az ára, 4 mondja, hogy iPad, iPhone mellé felesleges és csak egy van olyan, aki első nap megveszi.
És nagyon vallási háború sincs. Nem ugranak neki egyik olyan fórumozónak sem, aki lehúzza a gépet vagy drágállja... Pedig a trollkodás és a másik lehülyézése nem egyező értékrend esetén ott is nagyon létező fogalom, nem csak itt jellemző.

Persze Amerikában már akkor sem teljesített jól a PSP, amikor még az iPhone és iPad sehol sem volt, pedig azok még drágábbak is, mint a Vita. Valamit nagyon elrontottak ott a marketingesek és nagyon úgy tűnik, hogy pontosan ugyanolyan rosszul dolgoznak ismét.

1 év múlva okosabbak leszünk...
3.
3.
lukaka
Szerintem fantasztikus lett a Vita,mindenkinek ajánlom ,hogy legalább próbálja ki(Console Corner-be bármikor ki lehet próbálni,teljesen ingyen)én már elő is rendeltem.
2.
2.
nagyhasÚúúú
Nem tudom srácok. Én maradok a Game Boy Advance SP-mnél. :D
1.
1.
p3ti
Éljen amerika. Ott ahol ha veszek 2 játékot kapsz egy harmadikat , és még jóvá írnak 20 dolcsit extrába :D Bár ekkora fogyasztó társadalomban már ez egy elvárt szolgáltatás .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...