Durango a következő Xbox kódneve

  • Írta: InGen
  • 2012. február 29.
  • Pletyka
Nem maradhatunk sokáig next-gen pletyka nélkül, szükségünk van rá, mint másnaposan a húslevesre. Most éppen a Crytek technikai vezetőjétől tudhattuk meg, hogy a következő Xbox kódneve Durango - habár utóbbi név már korábban is feltűnt, most már biztosra vehetjük.

A Cryteknél különösen nehezen megy a titoktartás: korábban a stúdió ügyvezetője pletykált a következő generációs Xboxról, most pedig Sean Tracy, az egyik programozó csiperegte el Twitteren, hogy "nagyon élvezi a Durango fejlesztői találkozót Londonban", és azt is, hogy remek beszélgetéseken vannak túl.


A bejegyzést azóta törölte, ám ez ismét megerősíti a korábban már felmerült Durango kódnevet az Xbox kapcsán. Hogy a fejlesztői összejövetel mire ment ki, azt persze nem tudjuk; lehet, hogy a Microsoft a szoftverrel kapcsolatban kéri ki a stúdiók véleményét, de az is lehet, hogy még csak most tartanak a hardveres specifikációk kialakításánál, és ezzel kapcsolatban szeretnék a különböző játékfejlesztők kívánalmait meghallgatni.

A Durango mindenesetre illik a Microsoft eddigi kódnevei közé, hiszen mostanában a melegebb éghajlatot favorizálják. A Kinect kódneve Natal volt egy brazil város után, a Durango pedig egy állam Mexikóban. Legalábbis erősen valószínű, hogy nem a borzalmas Ford Durango után kapta kódnevét a következő Xbox.

19.
shatterhand
#14: kezdetben mindig drága
sztem beállt most már erre a 11-12ezer körüli árra a játékárak

ps3-ps2 elején is 16-20ezer volt egy játék,meg minimum 1 év után volt féláras platina verzióba
most 11-12ezer átlagban az indulás, majd 2-3 hónap mulva már fóliásan megkapom 7-8ezerért, használtan meg akár 5ezerért is ha olyan

Deus ex novemberben hetekig 10font volt a zavvin. Közbe ugrál az ára föl-le, de akkor is hamar lement az ára.
ha nem tudják eladni, leviszik az árát, nem szaroznak a kinnti boltok.
18.
Nebuloid
#17: a) a fizikai meghajtó elhagyásával egyetértek, de pont a te logikádat követve még jobban félek a játékok árának emelésétől, mert amint mondtad, ha nem lehet lewarezolni megveszed, megveszed majd, akkor 75$-ért (mert kénytelen leszel)

b) a DLC-s témából kivan a ... Amikor még kijöttek a jelenlegi konzolok, meg indult ez az egész DLC őrület, örültem, mert ha már fél éve kitoltál valami és jó volt, akkor azért toltad volna még egy kicsit új küldikben, stb. De most már kezdenek kicsit megborulni ezekkel a tartalmakkal. Pláne, hogy a jövőben szerintem már nem is annyira új küldik lesznek a lényegesek 5-10$-ért (ahogy talán már most sem), hanem a mindenféle skinnek meg mitt'om én mik amiket 2$-ért adnak, de hetente jön ki új.

Én tökre a szívesen támogatom a fejlesztőket megvásárolt játékkal, de ez az üzleti politika kezd elég idegesítővé válni. A PC-seknek, meg ott vannak még a hányszor telepíttetted fel/online függő singleplayer/2-3 patch már az első héten, hogy rendesen menjen problémák. Ami meg azért van, mert minél hamarabb akarnak mindent kihozni. Szóval rossz belegondolni milyen lehúzás lesz gamernek lenni mondjuk 10 év múlva. Én még a cloud-gamingben reménykedem. Bár legjobb az lenne ha "on demand" szolgáltatások lennének. 1 hétre kibéreled a játékot mondjuk 10$-ért, 2. bérlés 7,50$, stb.
17.
#15: Hát, ha lesz olyan szíves az MS elkaszálni a 360-at (no live, no support), mint ahogy azt az első boxxal tette, akkor szerintem egy percig sem kérdéses, hogy ki mit vesz és mit nem... :) Usában meg pláne nem!

Warezzal kapcsolatban meg annyit, hogy ha nem tudod máshonnan beszerezni a cuccot, akkor megveszed ... Persze a szart nem, de ami közepes, jó, kivalló azt igen ! (Szépen mindenki fel fog szállni a hype vonatra és nem lesz más választásod :) Egyébként én az MS helyében egyszerűen kihagynám a fizikai adathordozót a gépből, maximum valami brutális alaplapra integrált sd, sdd-t csinálnék (mondjuk 64 GB), és mindent online tudsz leszedni. Tök mindegy, hogy Kiss Jóskának Bivalybasznádiban nincs erre netje, azt leszarják (félve mondom ki: jogosan :)...

Egy esetleges játék áremelést csak úgy tudok elképzelni, hogy ha nincs warez, különben csak gerjesztené azt, de ha nincs módja az embereknek lopni akkor egyszerűen megveszik :) Csúnya dolog, de ez van. PS Vitára / Okos telefonra / i-Phone-ra sincs igazából az embereknek szüksége olyan drágán mégis felszállnak a hype-vonatra... Ez egy ilyen világ.

DE ! Már most minden sokkal többe kerül. A sok DLC, pláne a megjelenéskor kiadottak tulajdonképpen, mind burkolt áremelést jelentenek. Nézzünk egy aktuális témát:

Mass Effect 2 alapjátékon felül ha igazán rajongó vagy és nincs szerencséd:
Alternate Apperance pack: $1.99
Equalizer pack: $1.99
Kasumi Stolen Memories: $6.99
Overlord: $6.99
Aegis pack: $1.99
Firepower pack: $1.99
Lair of the shadow broker: $9.99
Genesis: $3.99
Alternate Apperance pack 2: $1.99
Arrival: $6.99

Ez összesen $45 ! Ami tulajdonképpen megduplázza a játék árát. (Persze ez a 'worst case scenario', ha szerencséd van: drágább (!!!) gyűjtőit vettél, vagy ps3-ra utólag drágábban vetted akkor egyes kiegészítők ingyenesek. Illetve nem muszáj mindet beszerezni... na de egy igazi ME rajongó tényleg kihagyna egy Kasumi, Overlord, Arrival DLC-t ? Nem hiszem... Az pedig $24 plusz bevétel ! :)
15.
nex25
Minek ilyeneken torni a fejunket amikor itt van nekunk meg a jo kis oreg Xbox.En szemely szerint leszarom hogy ki mit fog venni, de aki megteheti az biztos hogy valtani fog de mivel tobb mindenkinek nem lesz meg a keret vagy nagy ivben leszarja az ugy is marad a 360-nal.
14.
Nebuloid
#10: Az online-os dologgal egyetértek. Egy jól sikerült online cím miatt az ember kihagyhat címeket.

Amúgy összességében, engem inkább a következő 2 dolog aggaszt:

1) a játékok árai, nem lepődnék meg ha ~75$ lenne az átlagár a mai ~50$ helyett és majd biztos rákenik arra, hogy az elképesztő grafikára fejlesztése miatt a drágítás

2) túl sok casual cím, mármint rendben, hogy a COD/GOW/Halo és egyéb címek megmaradnak, de ugyanakkor nem jönnek majd új kezdeményezések, mindenki átáll a casual-ra
13.
dkjq
amúgy én nagyon várom már a következő boxot.
egy relative gyenge gép mellett tökjól ki tudja elégíteni a játék igényeimet.
és ez nem lesz másképp a következő generációval.
és ezzel nem éltetem a konzolt, de ezt egy elvitathatatlan előnyének tartom.
12.
dkjq
#9: nem akarom itt éltetni a warezt, de szerintem akkor fog jobban elterjedni a köv. generáció is, ha törhető lesz.
ez most is így volt, ezért vált gyors a m$. sony nem siet, minek.
11.
Vopesz
#4: Nyilván direkt csinálják, én nem lennék olyan hülye, hogy elszóljam magam, majd pont cégvezetők meg leaderek fogják "véletlenül" elszólni magukat.
10.
shatterhand
#9: a mindenki szeretne, de hogy 10ből 8 nem vesz premierbe az tuti (ahogy eddigse gondolom, de ezután meg pláne nem)

Meg egy dolgot sokan kihagynak: online,multi dübörög ezerrel ebben a generációban. Most már egy-egy jó játékkal hónapokig elvagy. Azalatt kimarad egy tucat nagy cím.
Nálam már vagy 50 játék feltorlódott amit be kéne pótolnom.
Erre más cég is panaszkodott már.
9.
Scoo
#8: Ha fogadnál, vesztenél. Mindenki szeretne magáénak tudni egy új konzolt. Akinek lesz rá pénze az váltani fog.
8.
shatterhand
Hozzávettem,hogy amilyen meghibásodási ráta volt boxon (meg alacsonyabb, de akkor is dúrva a fat80as ps3on) csodálkoznék, ha tömegek vennének első szériás gépet. Rohadt nagy marketing, garancia, egyéb plusz ajándék kell ezt a bizalomvesztést helyrehozni.
Szal kevés gép lesz eladva. Persze tévedhetek, de nem hiszem,hogy 300dolcsis áron fog indulni.
7.
Alienji
Talán pont az első játékok fognak jól fogyni, mivel kevés lesz a választék a next gen konzolra.
6.
Split
4.
Zeroni
Nem szeretek összeesküvés elméleteket gyártani, de hozzá teszem, hogy aki dolgozott már komoly játékfejlesztő cégnél az tudja, hogy milyen szigorú titoktartási szerződések vannak. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ez nem szándékolt, mert ilyen hülyeséget, ilyen cégnél szerintem nem lehetne büntetlenül elkövetni.
3.
Split
#1: Nem feltétlen. Az Xbox 360 égisze alatt olyan brandek nőtték ki magukat, amik folytatása, ha launch date-kor elérhetőek lesznek, már rengeteg fog fogyni. GoW széria, Halo, vagy Army of Two, csak hogy az ismertebbeket említsem.
2.
Yami
#1: Az attól függ mi lesz az a bizonyos első játék, de az eddigi tapasztalat téged igazol.
1.
shatterhand
az első játékból tuti nem adnak el sokat az elején
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...