GDC 2012: Egyre esélyesebb a PC-s Dark Souls

  • Írta: zoenn
  • 2012. március 10.
  • Hír
Link másolása
Úgy látszik, megtette a hatását a petíció, mely a tavalyi év egyik legdurvább szerepjátékának számítógépes verziójára irányult. A Namco Bandai látszólag komolyan gondolkodik azon, hogy PC-re is portolja a Dark Soulst. A sorozat ettől függetlenül is folytatást kap majd.

A From Sofware fejese, Masanori Takeuchi elmondta a GameTrailers magazinnak, hogy a stúdió nagyon szeretné, ha PC-re is megjelenne a Dark Souls, de döntés még mindig a Namco kezében van teljes mértékig. A GDC-n mikrofonvégre kapott szakember szerint, ha a kiadó úgy dönt, portolná a játékot, a csapat fejet hajtana a döntés előtt.

Látták az év elején indított petíciót, tisztában vannak az észrevételekkel és a vágyakkal. Ugyan az első cél az volt, hogy meglegyen a 100 ezer aláírás, és úgy látszik, 87.500-nál alábbhagyott a lelkesedés, de ez is bőven elég volt arra, hogy napirendi téma legyen a PC-s port a Namco íróasztalán. Szóval van még remény.

Ugyanebben az interjúban Takeuchi elhintette, hogy biztosan folytatódik a Souls-széria. A Demon Souls és a Dark Soul után elkészülhet a harmadik rész is, főleg annak tudatában, hogy bőven egymillió feletti eladásokat produkált mindkét rész. A From Software egyébként nyitna a casual játékok felé is, nem lepődnénk meg, ha a jövőben mobilokra és tabletekre is kapnánk tőlünk egy-egy újabb fejlesztést.

7.
7.
Raam989
A PC játékosoknak az a szerencséjük, hogy egy törött egeret/billentyűzetet/monitort olcsóbb pótolni, mint egy kontrollert és egy fullhd tv-t...
Viszont én továbbra sem támogatom a PC portot. Félek, hogy komoly csorbát fog szenvedni a játék neve, a negatív visszhangok miatt. De ne legyen igazam...
5.
5.
DON GONDOCS
Újabb álmatlan éjszakák várnak ránk, csak ne sajnáljanak optimalizálni.
3.
3.
crytek
Lehet látták hogy a pc-s Alan Wake 2 nap alatt visszahozta a költségeket és szépen fogyogat.Gondolták mi is pénzből élünk had szóljon :D
2.
2.
alexcargooo
én eddig is azt hittem hogy kijön,csak késéssel mint minden jobb játékXD
1.
1.
Raatkainen
Lesz ebből valami az biztos!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...