Készül az Assassin's Creed-mozi forgatókönyve

  • Írta: fojesz
  • 2012. október 23.
  • Cooltúra
Link másolása
Pörögnek az események az Assassin's Creed filmváltozata körül, a Ubisoft Motion Pictures bejelentette, hogy lepaktált a New Regency nevű filmes céggel, és azonnal belevágnak a mozi forgatókönyvírásába. Túl sok konkrétum nem látott napvilágot az üzlettel kapcsolatban.

A Ubisoft a New Regency közreműködésével folytatja az Assassin's Creed-film munkálatait. A Ubisoft Motion Pictures, ami a játékkiadó filmes részlege, a stúdióval szorosa együttműködve készíti el a mozi forgatókönyvét, a bejelentés szerint rövidesen bele is vágnak a projektbe. A pénzügyi háttérről nincs információnk, a Ubisoft annyit szögezett még le, hogy a kreatív kontrollt továbbra is megtartja magának.

 

Ez egyébként fontos szempont a számára, már a Motion Pictures csapat is azért jött létre tavaly januárban, hogy a Ubisoft játékainak megfilmesítését ne kelljen maximálisan kiszervezni külsős cégeknek. A Michael Fassbender főszereplésével készülő Assassin's Creed-mozi mellett egyébként CGI-sorozat készül a Rabbids alapján, de a Splinter Cell- és a Ghost Recon-adaptáció is tervben van már.

33.
33.
IceColdKillah
"Fassbender a főszereplőt fogja alakítani és producerként is közre fog működni az Assassin's Creed című videojáték-sorozat filmadaptációjában. Desmond Miles, egy csapos szerepét fogja játszani, aki kiváló orgyilkosok leszármazottja." - Wikipédia

Akkor ő lesz Desmond/Altair/Ezio/Connor... 4 Különböző személyiség, ha ezt sikerül jól eljátszania akkor még egy Oszkár bácsi is meglátogathatja!
31.
31.
Macifasz
#22: Hááát...na jó, nincs. :-)
30.
30.
giga321
#27: Tényleg Hitman. Sokaknak nem tetszett a film de szerintem nem lett olyan tré.
29.
29.
drat576
#25: Postal-ból is van film, de megkíméltem magam tőle :)
28.
28.
benjo6
Ha Fassbender hozza a szokásos zsenijét, akkor nagy baj nem lehet:) A kedvenc színészem, tehát mi előbb jöjjön a film:)
27.
27.
hakydakillah
25. az egyik legjobbat kihagytad - Silent Hill. Szerintem állat jó volt.

23. további filmek - Dead or alive, Street Fighter, Super Mario :-D, Final Fantasy, Double Dragon, Tomb Raider, Mortal Kombat, House of the dead, Doom, Hitman.
Ezek ugortak be így hirtelen, de még biztos vannak :-D
25.
25.
giga321
#23: Hát Tekken , Max Payne , Alone in the Dark , Far Cry , Igen Resident Evil , Blood rayne ( mondjuk ez meg far cry meg alone in the dark a szar Uwe Boll rendezte azért lettek ilyen szarok :D )
23.
23.
AkosTorok88
#22: legyszi mondj mar jatekot amibol film lett en nem tok csak resident evilt mondani annak is csak az animalt valtozatai jok
22.
22.
giga321
#19: Lehet de nem izgatnak ezek a filmek per pill. ^^ Azért nincs harag ugye?
21.
21.
MrBenjamintoto
#17: ezt a 14-es kommentre szántam
20.
20.
drat576
#19: a Shame tényleg marha jó
19.
19.
Macifasz
#16: Nézd meg a Hungert és a Shamet. Ha ezek után se kedveled meg, akkor veled van a baj. :-P
18.
18.
Eledhryon
#8: Sztem sok AC -fan van úgy hogy ha full új főhőst és sztorit raknak le az azstalra akkor csak azért mennének moziba mert az a film címe az hogy Assassin's Creed.Én személy szerint szívesen idézném fel a moziban a játékban átélt élményeket...nem kell mindent lemásolni 1 jó filmhez.Véleményem szerint mivel lassan gamer közösségekben szinte "iparággá" kezdi kinőni magát ez a cím oda fognak figyelni annyira hogy nem vmi nézhetetlen szennyet adjanak ki.
17.
17.
MrBenjamintoto
16.
16.
giga321
ÓÓúúuu Fassbender? Hmm ok. Nem vagyok oda a színészért annyira mert mondjuk Magnetóként nem kedveltem meg de Eden Lake-ben nem volt rossz de Ő mint Assassin. Na mind 1 majd meglátjuk nincs nagy elvárásom szerintem olyan lesz mint a többi játékból készült film : 1x nézhetős.
11.
11.
randall13
#4: http://www.berlinale.de/media/60_jubilaeum_1/starportraits/2012-02-15-9440-2805_Michael_Fassbender_IMG_x800.jpg

http://i426.photobucket.com/albums/pp347/untamedghost/Giovanni_lineage_1.png
9.
9.
Macifasz
Ha ez igaz, remélem jobban sikerül mint a PoP film, mert az úgy kurták el, ahogy lehet. Kalandfilmnek nem volt rossz, de Prince of Persianak nevetséges lett.
8.
8.
SL89
A Prince of Persia film csak annak volt jó film aki a játékon nem játszott. Nekem egy nagyon nagy csalódás volt mivel az eredeti trilógia a kedvenc játékaim közé tartozik. A filmel kapcsolatban meg nem kell aggódnunk, hogy kire hasonlít Fassbender és kire nem. Valószínüleg egy teljesen új karaktert fog alakítani aki félig német, félig ír mint ő maga is. Mondjuk a származást tekintve nem túl valószínű, de eddig a Ubisoft egyik játékról sem csinált se filmet se animációt. Azoknak az előzményéről vagy a folytatásáról. És szerintem az is lenne a legkirályabb ha egy teljesen új korszakban és egy új főszereplővel játszódna a film. Aki igazi rajongó az már fülitól farkáig ismerő Altair és Ezio történetét. Minek még egy film is róluk?
6.
6.
drat576
#3: remélem azért annál jobb lesz :)
5.
5.
kebi90
#4: Minden esetre kíváncsi leszek a végeredményre. Talán nem is Desmond őseiről lesz szó benne.
4.
4.
Eledhryon
Már ideje volt...ennyi AC játék résszel a hátuk mögött sok a behoznivaló...viszont így hogy a Ubisoft dirigál talán nem kell félni a végeredmény miatt...egyedül Michael F. miatt kérdéses sztem az egész...Altair -nak még el tudom képzelni de fiatal Ezio -ként már nem...nagy kár hogy nem az eredeti fószer lesz a főszerepben akiről Desmond arcát "mintázták"...bár remélem minden AC -fan csalódik majd 1 kellemeset.
3.
3.
Dontrip
Érje el a PoP-film szintjét, és akkor jó lesz. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...