Windows 8-on marad a DirectX 11.1

  • Írta: zoenn
  • 2012. november 12.
  • Hír
Link másolása
A Microsoft követi az elmúlt évek példáját, s ismét csak az aktuális operációs rendszere támogatja majd a legfrissebb DirectX-et. A redmondi társaság nem tervezi, hogy a Windows korábbi változatainál is elérhetővé teszi a 11.1-es verziót, amely számos látványbeli javulást hordoz magában.

A Microsoft hivatalos fórumán Daniel Moth számolt be róla, hogy a DirectX 11.1 kizárólag a Windows 8 része, ahogyan a DX11 volt a Windows 7-nek, bár ez utóbbi verziót Vistán is elérhetővé tették. Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a DirectX 11.1 nem költözik Windows 7-re, amely komoly érvágás az előző operációs rendszer tulajdonosai számára. Ha teljesen ki szeretnénk élvezni a legújabb videokártyák tudását, mindenképpen meg kell vásárolnunk a Windows 8-at.

A Neowin magazin további részleteket szeretett volna kicsikarni a redmondiakból, akik elzárkóztak a válaszadás elől - nagyon úgy néz ki, hogy kötik az ebet a karóhoz. Ha az olyan új grafikai fícsörökre vágyunk, mint a sztereoszkopikus 3D, akkor könnyes búcsút kell mondanunk a jól bevált Windows 7-nek.

A DirectX 11.1 pontosan ezeket a funkciókat kínálja.

29.
29.
hedzsooo
Amúgy meg érdemes lesz a Win9-re várni szerintem, mert ez a Win8 kb. akkora buktának tűnik egyenlőre, mint nem is olyan túl rég volt a Vista. Az mekkora szégyen volt, jajj..., de kivárom, talán 1-2 Szervízcsomag után használható lesz a Win8, addigra legalább az is kiderül, hogy tényleg érdemes lenne rá átváltani a jó kis Win7-ről.
27.
27.
Lorthirash
A másik az hogy amennyi pénzért lehet venni egy kis érintőkijelzős monitort annyiért veszek egy 27" os monitort aminek ezerszer szebb a képe.

Nem tudom szerintem... semmi értelme még telefonnál azt mondom oké de így ennek nincs értelme.
26.
26.
Lorthirash
nekem tököm kivan már ezzel a sok faszsággal :))) minek egy monitornak érintőkijelzősnek lenni? abszolút semmi értelme... tiszta lol
25.
25.
Giggsy
#23: Nem, nem Magyarországból indulok ki. Egyrészt a külföldiek számítógép ismeretét nagyszerűen le lehet mérni a következő oldalon olvasható sztorikon: http://clientsfromhell.net/ Egyik-másik komolyan sírvaröhögős és bizony kiderül belőlük, hogy nem csak nálunk totál fogalmatlanok még igen tanultnak számító emberek is a PC használatában.
Az, hogy mindenki érintőképernyős kézi cuccokat vesz, nem egyenlő azzal, hogy érintőképernyős PC-t is akarnak használni. A kettőnek más a célja, más a felhasználási módja. Az MS ott hibázik, hogy egy sémát akar ráhúzni mindenre, ami ebben a formában nem működik. Lehet a Win8 a Surface-en jó lesz, de az a kurva nagy helyzet, hogy az érintőképernyős PC-k és laptopok még a világon SEHOL nincsenek elterjedve, sőt elterjedőfélben sincsenek. És ennek okait leírtam. Ár (igen, képzeld külföldön sem szeretnek pénzt kihajigálni fölösleges dolgokra, mint az érintőképernyős monitor) és praktikusság. Lényegesen kényelmesebb, és egyszerűbb a könyöködet az asztalon pihentetve húsz centivel arrébb nyúlni az egérhez, mint felemelni a karodat és basztatni a monitort. Különösen azokon a helyeken jön ez elő, ahol sokat kell használni az egeret. Nagyobb mozdulat, több erőkifejtés, kevésbé hatékony munkavégzés. Ezt neked sehol nem fogják a cégeknél kultiválni. Érintőképernyő nélkül meg tök fölösleges az egész Metro.
Az a nyugaton egyre inkább kezd elhúzni az Apple dolgot szűkítsd csak le inkább az USA-ra, mert itt Európában bizony az asztali Mac-ek elterjedtsége a béka segge alatt van és az iOs-sel szerelt cuccok is csúnya lemaradásban vannak az androidos társaik mögött (az iPhone, iPod, iPad nem versenytársai az asztali PC-knek, vagy notebookoknak, mert totál más a felhasználási körük). Ilyen formában az MS-nek a Google-től jobban kell félnie, mert amíg az Apple-t vallásosan szeretik és az ő felhasználóikat nem igazán lehet elcsábítani, addig ezt sem a Windows, sem az Android nem mondhatja el magáról.
És ha az a terve az MS-nek, hogy az Apple-től hódítson el felhasználókat a Win8-cal, akkor igen nagy öngólt lőtt. Mert az egyszeri felhasználók esetében az oprendszer váltás (az Apple több, mint egy oprendszer, mert OSX-et hivatalosan csak hardware-rel lehet venni, de ebbe ne menjünk bele) egyik legnagyobb gátja az, hogy félnek az ismeretlentől. Szerinted ha a Win8 is ugyanolyan ismeretlen lesz számukra, mint az exkluzívabb hatású és trendibb OSX, vagy az ingyenes Ubuntu Linux, akkor az vajon a felhasználók megfogását, vagy elvándorlását segíti majd elő?
Amúgy a New York Times csinált egy nem reprezentatív felmérést, berángattak egy csomó embert az utcáról, hogy próbálják ki a Win8-at. Meglepetés! Nem találták benne a megszokott dolgaikat és alig páran mondták, hogy őket érdekelné a rendszer a gépükre.
Az igaz, hogy énekeseknek, színészeknek, filmeknek jó, ha megosztóak, de ha valaki a legelterjedtebb oprendszer akar lenni, akkor hibás megközelítés. Ha a felhasználók fele imádja, a másik fele utálja, az mindjárt azt eredményezi majd, hogy az emberek fele még akkor sem vált az új rendszerre, ha amúgy tudna.

És igen, a hozzászólásodból az jött le, hogy szerinted csak az iPad létezik mint tablet. Ne gúnyolódj vissza, miután te írtál orbitális baromságot.

24.
24.
zadori75
#18: Amúgy nem bántásból, de hogy értetted azt, hogy azért veszel majd Surface-t, mert szeretnél tabletet, de az iPad nem szimpatikus? Ugye tudod, hogy az iPad-en kívül van még úgy hatmillió más fajta is.

Nem tudtam, azt hittem csak Ipad van :) Felsorolnád mind a hatmilliót légyszi :)
23.
23.
zadori75
#18: az a baj, hogy te magyarországból indulsz ki. A win8 meg nem igazán a magyar piaci trendeket követi. Ma mindenki érintőképernyős tableteket vagy smartphone-okat vesz. Sőtt sokan érintőképernyős asztali pc-ket is. Már a munkahelyeken is ez terjed, sajnos még ott is ahol egyébként nem biztos, hogy erőlétetni kellene, de persze mondom ezt ne vedd magyarországra, mert az egy más dolog. A microsoft egy olyan rendszert akart csinálni amivel tartani tudja a versenyt az apple-vel szemben, mert nyugaton egyre inkább kezd az apple elhúzni, az iphone ipod, ipad meg az Ipaid-nek :) köszönhetően :) Én személy szerint elégedett vagyok eddig a win8-al. Azok akik olcsó gépet szereznek be valószínű nem érdekeltek abban, hogy nem lesz dx11.1 támogatás a gépükön :)
22.
22.
#14: No para baratom.
Ugyanugy felejtos lesz ez fos mint anno a vista volt.
A microsoftnal egy ev mulva huzzak majd le a retyon az el nem adott 145677 csillio win 8 dvd-t.
21.
21.
#17: 4 millio az tudod mennyi ?
PARIPAFING.
Szerintem csak ugandaban tobb pc van mint 4 millio.
19.
19.
A rendmondi vallalatnak uzenem, hogy bekaphatjak a Fa.om.
Azt aki ezt kitalata olyan sallert nyomnek, hogy lehanyna a tarkojat....
18.
18.
Giggsy
#17: Az érintőképernyős rendszerek NEM terjednek rohamosan. A tabletek, okostelefonok igen, de én még életemben nem találkoztam sehol érintőképernyős monitorral, vagy notebookkal. A Win8 felülete idióta módon olyasmire lett kihegyezve, aminek az elterjedtsége jelenleg igencsak marginális és a logika bizony azt diktálja, hogy ez egyhamar nem is fog változni. Egyrészt ugyebár ott van az árkérdés. Ma 40 ezer környékén jó minőségű 22-24 colos Full HD monitort tudsz venni. Ehhez képest az érintőképernyős monitorok 80 ezer környékéről indulnak 17 colosan, nem Full HD felbontással. Összehasonlításként a cégek, ahol titkárnőknek, könyvelőknek, ügyvédeknek, tehát átlagos irodai dolgozóknak vesznek gépeket, egy PC-t olyan 60 ezer Ft környékén szereznek be. Szerinted fognak monitorra, a legolcsóbb vállalható minőségű árának négyszeresét költeni? Nem, nem fognak. Meg különben is mi a f@sznak? Az egér használata gyors, egyszerű, pontos és nem igényel különösebb megerőltetést. Megadja azt a szabadságot, hogy ha kell, fél méterről nézed a monitort, ha kell, hátradőlsz a székedben, hogy csak az egeret és billentyűzetet érd el. És az érintőképernyős monitor esetén mi a helyzet? Egyrészt ugyebár folyamatosan matatnod kell a kijelzőn, ami egy idő után fárasztóvá válik, másrészt folyamatosan kartávolságon belül kell lenned hozzá, máskülönben nem fogod tudni használni. Nem állítom, hogy néha nem jönne jól ha a monitor is érintőképernyős lenne, de ár/érték arányban még rohadt messze állunk attól, hogy az emberek 0,1%-ánál többnek legyen értelme beruházni rá.

A Win8 használhatóságáról csak annyit, hogy épp az egységsugarú számítógépes tudással nem rendelkezőket szopatták meg vele. Amíg sokan (és nem csak itt nálunk, ez általános probléma) még a szimpla és duplaklikk közti különbségeket sem értik meg, szerinted hogyan fognak váltani egy olyan oprendszerre, amiben minden máshol van, mint eddig? Sokan épp azért nem használnak Linuxot, mert félnek attól, hogy újra meg kell tanulni mindent, szerinted ők mit szólnak a Win8-hoz?

Amúgy nem bántásból, de hogy értetted azt, hogy azért veszel majd Surface-t, mert szeretnél tabletet, de az iPad nem szimpatikus? Ugye tudod, hogy az iPad-en kívül van még úgy hatmillió más fajta is.
17.
17.
zadori75
#15: a win8 már az érintőképernyős rendszerekre van kitalálva, amik rohamosan terjednek. A csempés rendszer meg szerintem praktikus, főleg a nem professzionális felhasználóknak. Az oldalra görgetést pedig az xbox tulajdonosok már megszokhatták. De ez nem minden alkalmazásban jó azt elismerem. A gyér oprendszer eladásokról meg annyit, hogy már több mint 4 millióan váltottak win8-ra. Az alkalmazások meg folyamatosan bővülnek és a régi alkalmazások is futnak a rendszeren. Játékokt még nem próbáltam, mert pc-n már nem játszok... Egyébként meg olyan rendszert nehéz készíteni ami mindenkinek tetszik :) Én hamar megszoktam a kezelését. Bár igaz én csak egy laptopon használom és leginkább csak netezésre :) Játékra ott az xbox360 vagy a ps3 :)
15.
15.
galmat
#11: A windows 8-ból volt nemrég tesztidőszak a közel végleges rendszerrel, akkor raktam fel, de gyorsan le is szedtem, mert nagyon csúnya 22"-es monitoron egyszínű hátteret bámulni, egerét görgővel oldalirányba a darabosan scrollozni. A gyár app-ok nagyon buták és lassan indulnak, alap funkciók hiányoznak pl a médialejátszóból, pl a hangerő gomb! Egyszerűen full hd felbontáson ennyire csupasz valamit nézegetni bántó a szemnek. A win7 aero felülete nagyon szépen meg volt tervezve, igazi mondern kinézete volt. De itt mintha visszaléptünk volna az időben, mert oké,hogy egyszerűsítenek, de ilyen szinten designt elrontani még nem láttam. Roppantul idegesített az, hogy nem ott vannak és nem úgy vannak a dolgok, ahogyan windows7-ben, mert nem egyszerűbb lett, hanem bonyolultabb sok minden elérése, pl ez a sarkokba húzogatom az egeret, határozottan nem tetszik. Nem felvágásból, de több mint átlag user vagy, és nekem is nehézkes volt a rendszert használni, nem magától értetődnek dolgok. Gondolj bele, hogy a mezei felhasználók, akik örülnek ha eljutnak a gugöl króm ikonig (az emberek legtöbbje ilyen), örülnek, hogy nagy nehezen megtanulgatták eddig a win7-et, most itt van valami merőben eltérő. Az üzleti szektor szintén ugyanez, az ott dolgozók nem windows zsenik, kizártnak tartom, hogy a cégek bevállalják tömegesen egy ilyen felület bevezetését, mert az a termelékenység rovására lesz.
Szerintem eldőlt, hogy a kijelző méretek miatt a jelenlegi módokon lehetetlen egy op.rendszert használni minden eszközön. Ezt a win8 jelesen példázza, amire a microsoft is hamar rájön majd a gyér op.rendszer, win8 phone, és surface eladások láttán.
14.
14.
ribizly
Amint megjelenik az első olyan játék, ami valami extrát szolgáltat DX11.1 alatt és addigra valaki nem oldja meg, hogy menjen WINDOWS7 alatt is, na akkor jön el a 100%-os átállásom a konzolok világába... Ennyit tudok csak hozzáfűzni.
13.
13.
Stranger
#10: Elvileg DX11-es kártyák is kaphatnak pár előnyt.
http://prohardver.hu/teszt/veglegesek_a_directx_11_1_kovetelmenyei/a_direcx_11_1_extrai.html
12.
12.
Lacek896
11.
11.
zadori75
#9: Nem tudom, te melyik win 8-ast próbáltad, de az én verziómban semmi különbség nincs a win7-hez képest, csak annyi, hogy nincs start menu, de designben ugyan az maradt. Ha nem tetszik a csempés megoldás (ami szerintem jó, meg hasznos is) akkor simán átválthatsz a megszokott desktop nézetre, ahova kirakhatod a neked tetsző progik ikonjait. A surface gépüket még nem próbáltam, de amint kijön a pro verzio veszek egyet, mert nekem nagyon bejön az xbox smartglass alkalmazás, meg egyébként is akartam egy tabletet is és az ipad nekem nem szimpatikus. Ezzel meg szerintem sokan mások is így vannak.
9.
9.
galmat
Akkor tartsák meg maguknak a dx 11.1-et. Kell a kutyának, ahogy a windows 8 is. Nem vagyok ellenère az újítàsoknak, de asztali pc-n a windows 8 szègyenletes lett. Design nincs, hatalmas kitöltetlen terek, intuitívnak messze nem nevezhető kezelőfelület. Tableten ès laptopon okè, de asztali gèpekre nem való.
Majd a Microsoft is belàtja, mert hatalmas bukás lesz a win 8 ès a surface gèpük is.
Èn maradok a win 7-nèl, ami modern, gyors, szèp, nem pedig egy lecsupaszított izè.
8.
8.
Raatkainen
Eddig a dx11 sem működik olyan jól annál a kevés játéknál ahol lehet használni. A látvány szebb, de olyan optimalizálatlan hogy nem igaz. Pedig elvileg pont ez lenne az egyik feladata, hogy a teljesítményen is javítson.
6.
6.
traumraise
#5: jelenleg egyik se, mivel a rendszer is csak 2 hete jelent meg. Mondjuk esélyes,h pl egy battlefield 4 már támogatni fogja jövő ilyenkor de egy db-ig még nem lesz ilyen játék.
5.
5.
Lacek896
#2: Lehet hogy le vagyok maradva de AMD/Nvidia fronton milyen kártyák támogatják az új dx verziót? Mert játékról én se tudok.
3.
3.
JacoB
Nekem WIN8-am van és nagyon teszik :) Megérte a pénzét :)
2.
2.
Fronter
Mondjuk egy gamernek nem nagy érvágás átállnia Windows 8-ra, főleg hogy nem kér erősebb vasat az OS. :)
Jelen pillanatban meg nem ismerek AAA játékot DX11.1-el.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...