Next-gen játék lehet az új Rainbow Six

  • Írta: fojesz
  • 2012. november 13.
  • Hír
Link másolása
A Rainbow 6: Patriots felől régen nem hallottunk, noha a sorozat visszatérésére évek óta várnak a rajongók. A tavaly novemberben bemutatott epizód állítólag 2013-ban érkezik, és bár a platformlistát ismerjük, a Ubisoft fejese nem zárta ki, hogy végül next-gen konzolokra jelenhet meg a játék.

A Rainbow 6: Patriots PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra készül, tavaly novemberben a Ubisoft azt mondta: 2013-ban jelenhet meg a játék.

Noha a fejlesztést végző Ubisoft Montrealnál márciusban átszervezéseket hajtottak végre, és nem egy vezetőfejlesztőt is lapátra tettek, a Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot szerint a játék továbbra is fejlesztés alatt áll. Akkor miért nem mutatnak belőle semmit?

Nos, a Polygonnak adott nyilatkozat másik érdekessége, hogy Guillemot elárulta benne: van esély rá, hogy a Rainbow 6: Patriots next-gen játék lesz, igaz, azt már nem erősítette meg a vezérigazgató, hogy eredetileg is annak készült-e.

A várakozások szerint a Microsoft és a Sony is 2013 végére időzíti új konzoljának debütálását, így könnyen lehet, hogy a Ubisoft inkább erre a lehetőségre csapna le.

9.
9.
szogyenyi
Remélem még csak véletlenül sem lesz olyan, mint a Vegas 1-2. Valami jó kis taktikai cucc kellene, mint a SWAT 4.
7.
7.
Hubert Cumberdale
még 45-en nem akarjátok leírni?
6.
6.
DON GONDOCS
Az Vegas 1-2 is next-genel jött, a Patriots-al is így van. Remélem ezis jó lesz.
5.
5.
DON GONDOCS
#1: Új videó játék gépek melyek a jelenlegi konzolok helyébe lépnek. Ezzel együtt fejlődnek számítógépek, Directx +, videokártyák és jönnek az "ÚJ" játékok.
3.
3.
Ótvar
#1: Xbox 720 és PS4 :D
2.
2.
watto
#1: Új XBOX meg új PS.
1.
1.
goblinfing
valaki kifejtené ez pontosan mit rejt hogy next generation?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...