Szép nyereséget termelt a Heavy Rain

  • Írta: fojesz
  • 2013. április 21.
  • Biznisz
Link másolása
A Quantic Dream pénzügyi igazgatója szerint a Heavy Rain szép nyereséget termelt a Sony számára, ebből kifolyólag pedig az a felvetés is alaptalan, miszerint az innováció nem kifizetődő.

A Quantic Dream pénzügyi igazgatója, Guillaume de Fondaumiere egy Lengyelországban tartott rendezvényen árulta el, hogy a Heavy Rain fejlesztése mindössze 16,7 millió eurót emésztett fel, ha pedig ehhez hozzávesszük a marketinges és a terjesztési költségeket, akkor is alig 40 millió eurós anyagi ráfordítást igényelt a játék.

A Sonynak viszont 100 millió eurót hozott, ami masszív nyereséget jelent. Mindezt azért tartotta fontosnak megemlíteni, mert szerinte az ilyen és ehhez hasonló játékok - lásd még például a Journey sikerét - bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az innováció kifizetődő is lehet, és a játékipari szereplőknek, akik ennek az ellenkezőjéről vannak meggyőződve, muszáj változtatniuk a hozzáállásukon.

Fondaumiere szerint két fontos aspektusban hozott változást a Heavy Rain: egyfelől a játékosok barátnői és feleségei is leültek játszani a párjukkal, és talán legközelebb már ők maguk is elmennek játékot vásárolni, másrészt leszámolt azzal a felfogással, miszerint a játékok kizárólag gyerekeknek és tinédzsereknek szólnak.

Azt is hozzátette: el kell érni, hogy a játékok kultúra általános részévé váljanak, ehhez pedig kreativitás kell. Évente érkező folytatások helyett új címekre van szükség, olyan kiadókra, akik vállalják az új címekkel járó kockázatokat, és persze közönségre, aki a pénztárcájával szavazna erre az irányvonalra.

25.
25.
Quent1n
#23: Magyar szinkronnal hatalmasak lennének a játékok és igény is lenne rá. A baj azzal van, hogy konzolra ez sokkal macerásabb ott is inkább utólag, patch (mai nevén DLC..) formájában lehetne megcsinálni. PC-re dettó de ott esélyesen lewarezolná mindenki. A fő baj, hogy hányan lennének hajlandóak fizetni is érte. Mert bizony profi szinkronosokkal nem két fillér megcsinálni egy játékot és azt előre ki kell fizetni. Szóval nem olyan egyszerű ez és sajnos esélyes, hogy nem hogy 5ször de kétszer annyi se fogyna nálunk belőle. PC-re warez ugye, box-ra megint csak főleg a warez megy, PS önmagában kevés.

Én max 2-3 ezret fizetnék egy szinkron DLC-ért. Ilyen áron pedig elég sokat kéne eladniuk, hogy megtérüljön a meló :)
24.
24.
wildstorm
Szimpatikus nyilatkozat. Nagyon kelle(né)nek a friss címek.
23.
23.
Falcon
ha ráfőttek volna hogy nem csak a gagyi szappanoperákat kell óra-szájba szinkronizálni hanem a játékokat is akkor 5x ennyit is eladhattak volna belőle! a magyar felirat is kevés nekem, pedig még az is ritka ps3 ason!! nekem magyar szinkron kell 15 ezer forintos játékokra! nem igaz hogy minden szenny filmet-sorozatot mesét le tudnak szinkronizálni a játékokat meg nem...hogy van ez
22.
22.
GodGamer
Ha visszagondolok a játékra, még mindig a hatása alatt vagyok, és ez óriási eredmény.
21.
21.
shatterhand
Hát nem gyenge a gém.
A gyereket hazavittem suliból és noszogattam,hogy dumáljunk, leültem hozzá mikor vacsizott, játszótéren is igyekeztem feldobni. nagyon magával ragadó.
20.
20.
Quent1n
Ezt a számot úgy kell nézni, hogy közbe tudjuk:
- exkluzív cím
- erősen rétegjáték
így nézve pedig nem gyenge teljesítmény. :)

p3ti: ez sajnos tök irreleváns számadat lett most :)
19.
19.
EBR2000
#13: Egyet értek.

Nem mindenkit érdekel a heavy rain, szerintem csak a gamereket.
A halot meg mindenki (legalább is sokkal többen) ismerik.
És nem is a heavy rain a ps adu ásza (pénz szempontból) míg a boxnak a halo az.
Nem mindenki szereti a változásokat, újításokat ezért a halo jó nekik de a heavy rain valami újat mutatott...
18.
18.
watto
#4: Te sem gondolod komolyan, hogy 1 példány ára a nyers nyereséget jelenti... :)
17.
17.
csoki0619
Felesleges mas kiadokkal osszehasonlitani oket, mert ami igazan szamit az az h ok egy jatekot szivvel-lelekkel raknak ossze, es nem az lebeg a szemuk elott a jatek keszitese kozben h "huuu vazze mekkorat fogunk kaszalni ezzel", hanem az h a jatekos tarsadalomnak keszitsenek egy mualkotast, ami egyedi es 100%-os. Egy jatekon erzodik ha azt csak es kizarolag penzszerzes celjabol keszitettek, es lehet az jo jatek, meg lehet csilli-villi grafja, ha nincs lelke az egesznek. Nekem ez szamit a legjobban egy jateknal, h ne csak szorakoztasson (arra ott vannak a telefonos jatekok) hanem megerintsen es a vegen azt mondjam, de kar h vege lett.
15.
15.
Trapyd
Ez a játék se nem játék se nem film, egy nagyszerű alkotás. Köszönjük.

A termékeket a vásárlók veszik meg ez mutatja merre tart a társadalmunk.

14.
14.
Rakottkrumpli
#12: Most ebből a kommentből nekem nem jön le, de remélem amúgy leesett, hogy azt szarkazmusnak szántam és csak kiparodizáltam az acty-t. Amúgy tökre egyetértek veletek. Viszont a kínálat az a kereslethez alakítja magát, így mindig lesznek EA-k meg Actyvision-ök, mert a tömegnek az kell, amit ők adnak. A minőséget igénylő réteg pedig a Quantic Dream félék által lesz kielégítve.
13.
13.
majomember
#11: Halo 3 egy Heavy Rain-es cikk alatt...te jo isten. Ez kb olyan mintha valaki dicserne egy kulonleges 100 evig erlelt bort es te odavagnad hogy hat a Coca-Colabol mennyit eladtak az mennyivel jobb...
12.
12.
Yanez
#10: Hát ez az! Az Actinál minden a pénzről szól, ezért is van már annyi CoD meg dlc. De ezek a srácok valami egyedire törekszenek, hogy a pénz mellett újdonsággal is szolgáljanak a gamer társadalomnak. Egyáltalán nem a pénzről szól a QD játéka, de persze az is célpont.
Sajnos nagyon kevés ilyen fejlesztő van, de bárcsak több lenne. Látod ők megelégszenek 60 milla nyereséggel is, míg az Actinak az már kevés. Akkor ki a kapzsi?
11.
11.
p3ti
#8: Halo 3 11.76 millió.
10.
10.
Rakottkrumpli
40 millából 100-at csináltak? pfff nagy cucc... az ektivízsün meg az EA ugyan ezt, 2 napi munkával és 300 dolcsiból megcsinálja nulla innovációval :D Akkor most ki a király? ^^
9.
9.
Jani379
Számomra különleges élményt nyújtott a Heavy Rain többszöri végigjátszása. Egyszer a végére érni még csak bemelegítést jelent. Az igazi élvezet a többszöri végigjátszásban van, amikor már tudatosan alakítjuk valamelyik irányba a történetet. Örülök neki hogy anyagilag is sikeres lett/volt a Heavy Rain, így a Quantic Dream nyugodtan dolgozhatott, illetve dolgozhat jelenleg is a hamarosan megjelenő új játékán, amit szintén mint a Heavy Rain-t megjelenésekor megveszek.
8.
8.
Yanez
És akkor ez még csak exclusive cím! Képzelem mennyi fogyott volna el, ha multiplatform lenne! De pont ez a Sony erőssége, ezért szeretjük, mert olyan játékokat képes adni nekünk, amelyet mások nem.
7.
7.
Pharaoh
6.
6.
csoki0619
Ez a beszed! Legyen mostmar vege a rokabor korszaknak es sorba jojjenek a jobbnal jobb egyedi alkotasok.
5.
5.
simon 555
#4: Meg is néztem. Kb 2.5 millió ment el a játékból. Ennek nagy része szerintem a megjelenés utáni pár hónapban kelt el, a többi meg miután csökkent az ára.
Vegyük úgy, hogy szerintem kb 1.5 milliót adtak el belőle még teljes áron(ha nem többet) és utána még további 1 milliót nyomott 25 dolláros áron. Így pont kijön a 100 milliós bevétel és reális is. Persze lehet mások a konkrét számok, gondolom nem pontosan 100 millió az a bevétel és nem is pontosan 2.5 milliót adtak el belőle.
4.
4.
simon 555
#1: Ha 50 dolláros átlag árral számolunk akkor 2 milliónak kellett elmennie belőle, hogy meglegyen a 100 millió. Szerintem ennyi simán elment.
3.
3.
Kenny88
Igazán örülök a sikerének. Egy fantasztikus alkotás, az egyszer biztos. Kellenek ilyen és ehhez hasonló újítások, ehhez kétség sem fér.
2.
2.
Dontrip
Ha lenne PS-em benne lenne az első 5 játékban amit vásárolnék rá.
1.
1.
Hát az tény, hogy nem rossz game, de, hogy ennyi nyereséget hozzon azt nem nézném ki belőle.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...