PS4 - 5,5 GB RAM áll a fejlesztők rendelkezésére

  • Írta: zoenn
  • 2013. július 27.
  • Pletyka
Link másolása
Az Eurogamer birtokába jutott, belső forrásból származó dokumentum szerint a PlayStation 4 nyolc gigabyte GDDR 5 memóriájából összesen 5,5 GB RAM áll a fejlesztők rendelkezésére, de 4,5 GB a garantált.

A fejlesztési körökben mozgó belső informátor szavaira hagyatkozva, az Eurogamer úgy tudja, hogy a PlayStation 4 nyolc gigabyte GDDR5 memóriájából 3,5 gigabyte-ot az operációs rendszer foglal le, a fejlesztők pedig 4,5 GB-ot használhatnak fel a játékukhoz. A magazin más forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy további egy gigabyte "flexibilis" memóriát kapnak a készítők az operációs rendszer leterheltségétől függően.

A jelentés szerint a Sony belsős dokumentumában a 4,5 GB egyfajta garantált memóriát jelent, aminek oroszlánrészét a fejlesztők az új játékuk futtatásához használnak majd.

Ha ez nem lenne elég, akkor további egy gigabyte "flexibilis" memóriát kérhetnek a megfelelő teljesítmény érdekében, de csak akkor, ha van még tartalék az operációs rendszerben. Ez a kérés egyébként "triviális", elsősorban a Sony belsős stúdióinak kiváltsága lesz, amely még jobb exkluzív címeket eredményezhet.

A devkit normál üzemmódjában egészen pontosan 4,5 GB memória használható, de létezik egy másik mód is, amellyel 5,25 GB érhető el, de azt csak az alkalmazások fejlesztésére lehet fordítani.

A fenti arányok egyébként megfelelnek az Xbox One-nál tapasztaltaknak: a 8 GB teljes memóriából hármat foglal le az operációs rendszer, a fennmaradó rész a fejlesztőké, illetve a játékoké.

71.
71.
Mikeee
#68
"Szerintem nyugodtan kaphatott volna 2GB-külön GDDR5 VRAM-ot és 8 GB DDR3 RAM-ot."

ja csak azért van minden egy helyen, hogy ne kelljen a dolgokat másolgatni. amit a proci létrehoz, azt a gpu már fogja is tudni egyből használni. alapesetben pedig a proci a ramban molyol valamivel, aztán azt a gpu átmásolja a saját ramjába és hát ez ugye időbe tellik, a nextgen ezt oldja meg tudtommal. szvsz.
63.
63.
#60: most őszintén: kit érdekel hogy ki mit hisz el?
nem jelenik meg ez vagy az pc-re, nem úgy fog kinézni aztán akkor majd lehet hőbörögni. olyan nincs, hogy mindenkinek minden jó legyen.
Azt meg, hogy melyik konzol lesz sikeresebb eladások terén. Azt a játék kínálat és a szolgáltatások minősége fogja eldönteni, nem a teljesítményük közti különbségek. nem értem sokan ezen mit nem képesek felfogni?
ez az egész, szar a konzol pc a király - nagyon lerágott csont. egy begyöpösödött idióta az, aki ma még ilyet le mer írni. egyrészt elfogult, másrészt nem is igaz. kb olyan mintha azt mondaná: a tábla pc-knek és az okostelóknak nincs a piacon létjogosultságuk, mert szarok. a notebook és a pc a király, minden más szar...de a notebook is szar, szóval csak a pc a király érted... nefolytassa, lárifári
már csak röhögök a sok fogyatékosan komolyan :)
58.
58.
simon 555
"

By Richard Leadbetter Published Saturday, 27 July 2013

UPDATE #2: Sony has issued a statement:

We would like to clear up a misunderstanding regarding our "direct" and "flexible" memory systems. The article states that "flexible" memory is borrowed from the OS, and must be returned when requested - that's not actually the case.

The actual true distinction is that:

"Direct Memory" is memory allocated under the traditional video game model, so the game controls all aspects of its allocation
"Flexible Memory" is memory managed by the PS4 OS on the game's behalf, and allows games to use some very nice FreeBSD virtual memory functionality. However this memory is 100 per cent the game's memory, and is never used by the OS, and as it is the game's memory it should be easy for every developer to use it.

We have no comment to make on the amount of memory reserved by the system or what it is used for."

Ennyi...
57.
57.
DON GONDOCS
Mi folyik itt meggyesen? Igen ennyi ram, ennyit használ, naés? Ez egy teljesen elfogadható mennyiség, hisz erre fognak optimalizálni. ugyanolyan gyorsan szépen bugmentesen fognak futni a játékok mint a többi platformon. Könyörgöm, mit hisztiztek az egyik meghatározó konzolról beszélünk. Biztosan szép sikereket fog elérni a PS4 mind ganer mind kritikus szemmel. Én már most megelőlegezem a bizalmat a Sonynak és mellete szurkolok az MS-nek és szorítok a Nintendonak.
55.
55.
simon 555
Most olvastam, hogy a Sony 24 órát kért a twitteres poszt után, hogy tisztázzák a helyzetet.
Nemsokára mindent megtudunk:)
De amúgy meg tényleg lényegtelen.
Megint felhozom a KZ: SF-et és azt a fejlesztői leírás féleséget.
Akármennyi memória is lesz használható, valószínűleg a legtöbbet VRAM-nak fognak használni a játékoknál. A Killzone is 3 GB-ot VRAM-ként használ, amit sima memóriaként használ csak 1 GB.
54.
54.
dzsiádzsó
#52: Én úgy vettem észre rengeteg 64 bites programozást segítő környezet volt már az előző gépekben is. A visszafelé kompatibilitás miatt azonban inkább 32 bitet használtak, most viszont nem véletlen töltögetni kell a játékokat lefelé, nem csak betolni a régi lemezeket a tálcán.

Másik hsz-re reflektálva pc-s környezettől továbbra is jelentősen eltér a konzoloké, egyébként számos játék 64 bites verzióval rendelkezik pc-n, átiratokról meg annyit, hogy nézd meg mit tettek egy box-os GTA-val is, hiába pc-s cuccok voltak már 360-ban is, nem garancia semmire!
53.
53.
A masik ami a 32 bit mellet szol az, hogy az atiratoknak valoszinuleg el kell futni 32bites oprendszereken pc-n is pl.
52.
52.
#50: Mert kellet kerdojel hogy fejtesem ki.
Tisztaban vagyok vele hogy 4 giga felett csak a 64 bites alkalmazas tud kicimezni.
De valahogy gyanus.
Mivel nem windowsrol van szo ki es ki tudja mit talaltak ki a japok siman el tudom kepzelni.
Ha elolvasod a cikket amit itt lejjebb valaki beszurt, akkor vagod, hogy egy csomo a gpu altal kiszamolt szirszar (pl a kod amit emlit a cikk vagy fizika) visszairasra kerulhet, amit a cpu az ai szamitas miatt ujra elkezd feldolgozni.
Siman elkepzelheto, hogy ennek lesz fentartva az a 1,5 giga koruli memoria.
51.
51.
#47: Es epuletes velemenyed alapjan, te lehetsz a fonokuk.
Koszonjuk Emese..
50.
50.
dzsiádzsó
#48: Ezt fejtsd már ki :)? Azért mert 4GB a maximum, amit egy 32 bites érték megenged, és itt elve 4,5 illetve 5,25GB-ról beszélünk, amihez tutira 64 bit kell! Ettől függetlenül lehet 32 bites a játék mert könnyebb fejleszteni, illetve úgyis kell GPU-nak is memória, de azért következtetéseket nem vonnék le.
49.
49.
#28: A cikkben leirtak csodalatosak ugyan,
csak a sok hw feature-ert cserebe meg kisebb igazi "izom" teljesitmenyt kapsz.
De majd meglatjuk.
48.
48.
Ez a 4 giga koruli memoria hasznalat nekem azt sugja (ha igaz) hogy a jatekok 32 bitesek lesznek.
Esetleg valami hackelessel es bizonyos dolgok kihasznalasaval lehet meg 1,5 gigat hasznalni.
Amit meg az oprendszer oszt ki ilyen "tarolonak" texturak es stb-k ideiglenes tarolasara.
Ha ugy jobban tetszik ilyen "cache" a jatekok szamara.
47.
47.
RMED
Mennyi hülye ember van itt, te jó Isten! :c
46.
46.
Tokodboy
Nem értem mit lovagoltok rajta. Amíg a Sony nem erősíti meg addig csak pletyka. Egyébként 1000%, hogy nem kell ennyi az oprendszernek.
45.
45.
dzsiádzsó
#42: Én nem a pc-vel versenyeztetem, nincs összefüggés vagy nem olyan mértékű. Azt mondom ha 1mb RAM is lett volna amivel elérik ezt kevés, mert GPU többet bírna a RAM korlátozza, tehát az architektúra mellé nyúlás volt, mert nem lehet kihajtani, de legalábbis a nagy területeken sok textúrával dolgozó játékoknak nem fekszik.
44.
44.
dzsiádzsó
#38: Igen most elégnek tűnik, de írtam anno ezért erősen kampányoltak a fejlesztők, mert csak 4gb-ról volt szó a box esetében
43.
43.
laptopos
#42: Mielőtt meglovagolnád ezt a hullámot: "mert abból van a legtöbb?" csak ironizáltam,hogy érezd a törődést...
42.
42.
laptopos
#36: Szerinted mért a ramot hangsúlyoztam ki? mert abból van a legtöbb? "mellényúlás"...
40.
40.
Yami
#37: Na akkor most elmondom neked és a hozzád hasonló informatikai analfabétáknak, hogy azt a 3Gb memóriát nem az OS fogja konstans használni és nem is brahiból tiltották le, hogy aztán később feloldják.
Ez a szeparált memóriaterület arra szolgál, hogy az OS szolgáltatásai és egyéb alkalmazások ezt a memória területet hadználják, mégpedig azért, hogy ne befolyásolják ezzel a játék futását és mégis biztosított legyen a gördülékeny multitasking.
39.
39.
watto
#37: RAM feloldásával nemigen kapsz fejlődést grafikában :)
38.
38.
_Tappancs_
#36: Na de most nem spóroltak. :)
37.
37.
simon 555
#31: De miért kezeled tényként ami csak pletyka?
De szerintem ez még pletykaként sem áll meg a lábán.
Vagy félreértettek valamit és arról van szó, hogy EGYELŐRE a Sony nem enged több RAM-ot használni, csak 5.5-öt (régebben volt egy ilyen fejlesztői leírás a KZ: SF-ről, és ott csak 4.5-öt használtak fel, de mondták is, hogy a Sony csak annyit enged jelenleg) Vagy meg csak kitalálták, hogy legyen valami hír.
De szerintem az előbbiről van szó. Mint korábban mondtam már volt róla hír(talán hivatalos is), hogy a fejlesztők nem kapják meg egyelőre a végleges konfigurációval ellátott devkitet. Szerintem erről van csak szó. Tiszta hülyeség lenne 3 GB RAM az OP rendszernek, semmi értelme nem lenne. Majd később amikor már minden kisajtoltak ebből, szépen feloldják a maradékot és akkor lesz megint grafikai fejlődés.
36.
36.
dzsiádzsó
#32: Igen ebben igazad van, csak megint a hogyanon van a hangsúly! Nem csak elindulnia kéne! Ha több RAM lenne szebb játékok lennének mai napig, mert a CPU GPU bírna többet, szóval mellényúlás volt!
35.
35.
karneol81
#34: A 32-es alanynak ment. :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...