E3 2014: Far Cry 4 - hogy működik a kooperatív?

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 13.
  • Hír
Link másolása
Kis időbe telt, míg kihúzta a sajtó a Ubisoftból, de végül csak kiderült, hogyan működik pontosan a Far Cry 4 kooperatív módja: igen, azt is megtudtuk, hogyan lehet beszállni a játékba a cím megvásárlása nélkül.

Az E3-on nemcsak a Far Cry 4 első öt percébe leshettünk bele, de kaptunk egy kis ízelítőt a kooperatív módból is, aminek az érdekessége, hogy PlayStation-konzolokon úgy is behívhatjuk majd egy haverunkat játszani, hogy neki nincs meg a játék.

Értelemszerűen ehhez PlayStation 3 vagy PlayStation 4, illetve PlayStation Plus-előfizetés szükségeltetik majd, ha ezeknek a követelményeknek megfelelsz, tíz darab meghívót kapsz, amivel behívhatod a barátaidat, hogy kipróbálják a Far Cry 4-et. Ehhez nekik egy külön klienst kell letölteniük, ami várhatóan méretes darab lesz, elvégre szinte a teljes játékot tartalmazni fogja.

A kooperatív módban ugyanis a másik játékos Hurk szerepébe bújik (aki elvileg az első karakter a Far Cry-univerzumban, aki két játékban is feltűnik), ketten együtt úgy bulizhatjátok végig a Kyratot, hogy a történetközpontú főküldetések kivételével minden tartalomhoz hozzáférhettek.

A készítők szerint a kooperatív módban nehezebb lesz a játék, de egyelőre még csak kísérleteznek azzal, hogyan nehezítsenek - a gyengített sebzéstől kezdve az okosabb AI-ig bármi elképzelhető.

16.
16.
Pizza74
#15: Falnak beszélsz. Itt a rendszer a hibás mindenben. Például evidens, hogy egy ekkora vállalat zsebpénzből kéne hogy fenttartsa magát.
Na meg a csúnya gonosz hypehypehypehype...
15.
15.
DzsungelCsirke
#12: Ja tudod mi még az egyéni szoc. probléma? Ha valaki képtelen alapvető piaci és játékfejlesztői logikát megérteni és itt problémázik ezen :D

Mégis hogy kéne elnevezniük 4 olyan játékot amelyet ugyanazon kiadó adott ki, ugyanazon fejlesztők csináltak, és a 2. résztől kezdve mindig ugyanarra a koncepcióra (exotikus helyszín, idegen főhős, nyitott küldetésalapú játékmenet, felfedezés, járművek, stealth+akció kombó) épül?

De most komolyan, ennyire ne legyünk már szűk látókörűek.
13.
13.
Cristiano
12.
12.
Rakottkrumpli
#9: Nálam ez örök felháborodás tárgya... Ha nem teccik, az egyéni szoc. problem. ;)
9.
9.
Pizza74
#4: Ezen már egy ideje túl vagyunk.
8.
8.
strike19
#7: A végén meg csak az egyikünket szúrta volna le.A többi folytatta volna a kényeztetést.
7.
7.
manderel
#3: Egy történetközpontú játéknál ez nem annyira megoldható. Gondolj bele, hogy ahol előző részben egyedül irányítottuk a srácot, lett volna ott más is. Ketten menekülünk Vaas elől miután kinyírta a tesónkat? Vagy annál bizonyos jelenetnél gruppenbe vágjuk Citrát?
4.
4.
Rakottkrumpli
Egy macsétából és egy sárkányrepülőből még nem lesz Far cry univerzum... ugyanis kb. ennyi közös van a részek közt...
3.
3.
crytek
Hát nagyon nagy kár hogy ilyen okádék lesz a coop.
Miből tartott volna nekik hogy a story módot coopozhassuk végig akivel akarjuk?

Így legalább nincs okom megvenni.
2.
2.
strike19
Engem az osztott képernyő co-op jobban érdekelne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...