GC 2014: ScreamRide - a jövő vidámparkjai

  • Írta: fojesz
  • 2014. augusztus 12.
  • Bejelentés
Link másolása
Úgy látszik, az Elite: Dangerous mellett a microsoftos bérfejlesztésekre is jut ideje a Frontier Developmentsnek: a csapat most vidámparképítős játékot fejleszt az Xboxokra, ScreamRide néven.

A ScreamRide Xbox-exkluzív játék lesz, és jövőre érkezik: a Microsoft sajtókonferenciáján mutatkozott be, ahol egy CG-trailert vetítettek le róla.

A címről nem sokat tudtunk meg, de azért az előzetes beszédes: egy futurisztikus vidámparkot, illetve egy hajmeresztő hullámvasutat láthatunk, minden bizonnyal ehhez hasonlókat kell majd építenünk nekünk is. A fejlesztést a Frontier Developmentsre bízta a Microsoft, ami két okból is jó választás volt: a srácok már korábban is dolgoztak a cégnek, ráadásul a RollerCoaster Tycoon 3 során a vidámparkosdiba is beletanultak.

13.
13.
Norbaa
#10: respekt ! :D besírtam
11.
11.
markoci555
Az ember azt várná, hogy a jövőben olyan mérnöki tudással építenek majd vidámparkot, ami nem esik szét magától, és nem repülnek ki az emberek spontán a székkel együtt.
10.
10.
PaprikaJancsi
#7: Már megint a lisztérzékenységemmel jönnek, hát ez nem igaz?
9.
9.
Gykrizsi
#7: Azt nem tudom, de legalább ellensúlyozza ennek az oldalnak a PSfan szintjét, mert hetekkel ezelőtt kiakadt a mutató. Maga a játék meg hatalmas vicc, király lesz.
7.
7.
2xhun
Ki a tököm ez a fogyatékos PaprikaJancsi? :D:D
6.
6.
equinox42
Nem sok vicces Gmod videót láttam neten, de amiket igen, azok mind ilyen hatást keltettek bennem,mint ez az egész játék.
5.
5.
DON GONDOCS
#4: Kell valami izgalom is. Miértelme van egy olyan xer látott hullámvasút szimulátornak ahol mindenki jól érzi magát?
4.
4.
ilor14
Az miért is jó egy hullámvasúton,ha emberek halnak meg és épületek rombolódnak le??
2.
2.
kopic
No comment ez a játék.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...