Stronghold Crusader 2 - az ostrom kezdetét vette

  • Írta: zoenn
  • 2014. szeptember 24.
  • Videó
Link másolása
Már elérhető a Steamen a Stronghold Crusader régóta várt folytatása. A várszimulátort modern látvánnyal vértezték fel és a kampány mellett bizonyára nagy népszerűségnek örvend majd a kétfős co-op és a nyolcfős multi.

A Stronghold Crusader 2-ben fel kell húznunk a saját várunkat, ám a háború mellett bizony a jobbágyok és a katonák jólétéről is gondoskodnunk kell. Az ellenség persze nem nyugszik, az ostrom alatt meg kell szerveznünk a védelmet, de akár a várfal ellenkező oldalán is támadhatunk.

Az online multi nyolc főt támogat, míg a kooperatív módban ketten nyomulhatunk egyszerre.

Íme, a launch trailer:

7.
7.
jani091
Itt lett volna a lehetőség, hogy végre egy normális Strongholdot hozzanak össze, erre elszúrják az egészet. Semmivel nem tud többet mint az első rész, ami azért ciki, mert már abban is voltak olyan dolgok amik baromira zavaróak voltak, de akkor még el lehetett nézni neki. Azóta viszont eltelt több mint tíz év, és ami akkor elfogadható volt, az ma már baromira elavult.

Már az első részben is zavart az, hogy alapból belátható a teljes térkép, ellenségestől. Könyörgöm! Egy RTS játékba ilyet belerakni oltári nagy hozzá nem értésre vall. Nem fogadom el válasznak, hogy ettől egyedi a játék, meg hogy az első részben is így volt! Ezzel gyakorlatilag a skirmish és a multi meccsek totál komolytalanná és értelmetlenné váltak: pontosan tudod, hogy mit csinál az ellenfeled, honnan fog támadni, milyen egységekkel. Ez így FOS. Ráadásul azzal reklámozták orba-szájba a játékot, hogy micsoda nagy multi meccseket lehet majd nyomni, meg nyolc fős skirmish csaták stb.. Hát ja, csak fentebb említett dolog miatt baromira nem ér az egész semmit.
Emellett továbbra sincs értelme a rengeteg féle egységnek. Mindössze néhánynak van olyan képessége ami taktikázásra ad lehetőséget. Gyakorlatilag megint annyi a lényeg, hogy legyártod a legbrutálabbat aztán az nyer akinek hamarabb fogynak el az egységei. Minek gyártsak lándzsást, ha van jobb is? Semmi haszna nincsen, miért nem tudják megcsinálni úgy az egységeket, hogy érdemes legyen mindegyiket használni??

A grafika ocsmány. A tíz évvel ezelőtti első rész sokkal szebb, és stílusosabb. Ráadásul ez az egyetlen érdemi újítás a játékban, csak kb visszalépés az elődhöz képest.

Az már csak hab a tortán, hogy arra sem vették a fáradságot, hogy új soundtarckot készítsenek. Gyakorlatilag átemelték az előző rész zenéit.

Ami megmenthette volna a játékot a szememben az a városépítés és a gazdasági menedzsment rész lett volna. De itt sem történt előrelépés. Baromira nem lehet egyedivé tenni a váradat, alig néhány féle torony, meg épület van és kifújt az egész. A gazdasági mechanizmusok meg baromira kiismerhetőek és kb az első 3 percben jelent csak kihívást. Ennél nagyobb komplexitásra lett volna szükség ( a stronghold 2 ilyen téren egész jó volt)

Az a baj, hogy az egész stronghold széria identitás zavarban van. Nem tudja, hogy városépítős vagy harcra összpontosító RTS akar lenni. Ennek okán egyik sem sikerül neki. Két szék között a földre...
6.
6.
shorty123
Még éppen csak kipróbáltam és az első benyomások alapján többet vártam de szerintem az legalább elmondható, hogy ez a legjobban sikerült rész a Crusader óta. (A Stronghold2 és 3 elkövetőit szerintem nyilvánosan kéne megkorbácsolni a falu főterén a cím ellen elkövetett gaztetteik miatt :) )
Ami nagyon hiányzik az új részből Good things/bad things, moat (vizesárok) illetve egy kicsit élettelennek tűnnek az utcák valahogy. De azért ha a hibákat kijavítják és egy kicsit netán az AI-n is igazítanak egészen jó lesz.
5.
5.
N!ghtmare
Aki szerint ez jól sikerült az nem ismeri az első részt. Az akkori hibákat képtelenek voltak javítani de volt pofájuk ilyen minimális "újításokkal" ráaggatni a "2." jelzőt.
4.
4.
Intricate
Aki tolja, mennyire bugos? Idegesito, vagy gameplay-t nem zavaro dolgok?
3.
3.
hedzsooo
Megvan, atom jó szerintem is, végre visszatértek valóbana gyökereikhez! A régi jól bevált recept a jó öreg Stronghold Crusader iddejéből + pár újítás, nagyon jó! :)
2.
2.
pikszel
Metacritic-en 80 pont, ami nem rossz, viszont olvastam róla, hogy teli van bugokkal, szóval várok vele még. Én amúgy a békésebb részét szerettem anno az első résznek, amit a Banished nagyon jól visszaad.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...