Új csapatot alapítottak az egykori DICE-osok

The Outsiders néven alapított új fejlesztőcsapatot Benjamin Cousins és Payday 2 egykori fejlesztési igazgatója, David Goldfarb. A csapat első projectje egy PC-re készülő RPG lesz.

Új fejlesztőcsapatot alapított Benjamin Cousins és David Goldfarb, akik eddig olyan stúdióknál dolgoztak, mint a DICE vagy az Overkill Software.

Goldfarb - aki jelenleg az Eurogamernél rovatvezető - elmondta, hogy régóta dolgozik már ezen a projecten, de tudta, hogy egyedül nem tudja megcsinálni. Ekkor jött a képbe Cousins, akivel anno a DICE-nál dolgoztak együtt és így alapították meg a The Outsiderst.

Goldfarb úgy érzi, kicsit kiégett a nagy költségvetésű játékok fejlesztése közben, ezért az indie címek felé fordult. Benjamin Cousins pedig a free-to-play modell nagy szakértője, így eltételezhetjük, hogy ilyen irányban indultak el a fejlesztők, igaz, Goldfarb ködösen úgy fogalmazott, hogy bár ezt nem szeretné megcáfolni, azért ne vonjunk le rossz következtetéseket.

Az új projecttel kapcsolatban annyi biztos, hogy egy RPG lesz, melyet egyelőre PC-re készítenek. David Goldfarb elmondta, hogy mindig is szeretett volna szerepjátékot fejleszteni és az eddigi munkái során mindig próbált egy-két RPG-elemet belecsempészni a játékaiba. Hozzátette azt is, hogy nagyon érdekli őt a dinamikus történetmesélés, de nem szeretne olyan játékot, ami teli van átvezetőkkel.

4.
golgotha
#2: Á! Imádtam azt a játékot, egy méltó folyatatás jó lenne.
3.
Nottingham
Manapsag minden uj csapat RPG-vel kezd, de a Dragon Age Inquisition ota nem jelent meg szerepjatek...
2.
godach
Én egy Codename Eagle 2-nek jobban örülnék :)
1.
leviske
És miért többesszám? :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...