Mad Max - itt vannak az első részletek

  • Írta: Shifty
  • 2015. március 4.
  • Érdekesség
Link másolása
A tegnapi bejelentés után megérkeztek a Just Cause-sorozatot is jegyző svéd Avalanche Studiosnál készülő Mad Max-játék első játékmenet részletei is. A játék egyébként szeptember 4-én jelenik majd meg.

Ahogy azt tegnap jelentettük, a Game Informer áprilisi számának címlapsztorija lesz a Mad Max, így a bejelentést követően megérkeztek az első konkrétumok is.

A több oldalas előzetesben bemutatott Mad Max egy hatalmas nyílt világú játék lesz, a rendelkezésünkre álló területet pedig teljesen szabadon járhatjuk majd be. Ugyan lesznek határai a térképnek, azok nem korlátoznak majd minket, így azon túlra is ellátogathatunk. A fejlesztők által csak "Nagy Semmiségnek" nevezett vidékre azonban nagyon veszélyes lesz bemerészkedni, mert miközben se élelmet és se vizet nem találunk majd itt, pusztító homokviharokkal kell szembenéznünk. Azonban ha mégis sikerül túlélnünk az ilyen vidékeket, akkor a játék búsásan meg fog jutalmazni minket és nagy valószínűséggel olyan ütős alkatrészekre bukkanhatunk, amivel Max Magnum Opus járgányát szerelhetjük majd fel.


Természetesen a határokkal övezett játékteren belül is komoly kihívás lesz az életben maradás. Az élelemnek és a víznek fontos szerepe lesz, hiszen azok segítségével tudjuk szinten tartani Max életerejét. Ha azonban ezekből kifogynánk vagy komoly bajba kerülnénk, akkor érdemes lesz az eget pásztázni, a köröző madarak ugyanis arra utalhatnak, hogy a közelben egy férgek által emésztett holttest fekszik valahol. Max szerencséjére pedig a férgek kiváló fehérjeforrások, s miután az élet legapróbb jele is csak nyomokban fedezhető majd fel, minden ilyen alkalmat meg kell majd ragadnunk.


Ami a játékmenetet illeti, abban az autós szekvenciák mellett olyan részek is lesznek, amikor harcolnunk kell. Ezek a részek a Batman: Arkham-sorozatból merítettek, legalábbis ami a harcrendszert illeti.

A Mad Max szeptember 4-én jelenik meg, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és SteamOS-re.

A további részleteket a hamarosan megjelenő előzetesünkben olvashatjátok majd el.

11.
11.
dzsiádzsó
Húúú gyerekek lehet visszavonom a jókat, amiket mondtam:https://www.youtube.com/watch?v=Ab_D7ux_HCk

West Coast tuningolja a kocsikat ... Érted a MAD MAX-be! Teljesen logikus!? NEM? Hangulat már most fixen kuka!
10.
10.
herlius
Furcsa, hogy ezek az első részletek a játékról, miközben már közel másfél éve van róla gameplay videó: https://www.youtube.com/watch?v=ON6MEqe8Lrg
8.
8.
dzsiádzsó
#1: Akkor már inkább RAGE szagú, normális storyval jobb lehet mind2őnél :)
7.
7.
dzsiádzsó
Általában a filmes cuclik elég gagyik lesznek, de ez szerintem kivétel lesz. A koncepció jó, bár mindenkinek valami hasonló motoszkált a fejében ötletként. A dolog ott bukhat vagy válhat egy korszakot meghatározó valamivé ha:
Megfelelő arányban jönnek a randnom ellenfelek
A kocsi megfelelő hangsúlyt kap, nem GTA-zunk, hanem tényleg túléléshez kell
A benzin és egyéb források valóban fajsúlyosak lesznek, de nem teszik játszhatatlanná a játékot eltúlzott fogyásukkal. Teszem azt 5 perc alatt elfogy a benzin, akkor semmi értelme nem lesz.

Én örülnék, ha nem tini mainstream baromság lenne belőle, hanem valami értelmes openword túlélő játék, amibe az autó olyan társad, mint régen a lovagoknak a lova. Szerintem a film is jó lesz és ez is :) várom mert 0 a játékkínálat az új konzolok óta!
6.
6.
godach
Jó lenne már valami sandbox apokaliptikus izé. Minden tiszteletem a Just Cause fanoké, nem sajnálom tőlük, de nagyon remélem, hogy ez negyed annyira sem lesz arcade.
5.
5.
Moldren
Végre valami posztapokaliptikus játék. Remélem jó lesz, mert az eddig leírtak alapján nekem nagyon bejön.
4.
4.
anarchoid
Tudnak idoziteni a keszitok, pont a szulinapomra ;)
3.
3.
Yanez
Jól hangzik! Kár, hogy majdnem az MGS-el egy időben jön, de majd a későbbiekben (ha jó lesz) sor kerül rá.
2.
2.
valti61
1.
1.
Cellator
Ígéretesnek hangzik ez is, végre lesz mikkel játszani karácsony környékén. Nekem nagyon Fallout szagú, ami persze nem baj :) Várjuk ezt is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...