Remember Me 2 - már csak a Capcomon múlik

  • Írta: fojesz
  • 2015. március 11.
  • Hír
Link másolása
Mármint "csak", jó nagy idézőjelekkel: a Dontnod szerint ők már gyakorlatilag készen vannak a Remember Me folytatásának terveivel, egyedül a Capcom jóváhagyására és támogatására lenne szükség a fejlesztéshez.

Habár a francia Dontnodnak van melója bőven, hiszen gőzerővel dolgoznak a Life is Strange folytatásain, és egy új vámpíros szerepjáték is fortyog náluk, a srácok szívesen belevágnának a Remember Me második részébe is. Sőt!

Annyira elszántak, hogy Jean-Maxim Moris kreatív igazgató szerint már csak a Capcom jóváhagyására lenne szükségük: "Tudjuk, hogy mit szeretnénk a Remember Me 2-be. A történet lényegi részét megírtuk, és tudjuk, hogy mit adnánk még hozzá a recepthez. Tudjuk, min kellene javítani. A játék már csak arra vár, hogy elkezdjük fejleszteni, de ez a Capcom döntése lesz" - mondta a Siliconerának adott interjúban.

Azt is hozzátette persze, hogy jelenleg inkább a Life is Strange-re fókuszálnak, Moris szerint épp most tárgyalnak a Square Enixszel arról, hogy készüljön-e második évad a játékból. Természetesen ez esetben sem tétlenkednek a csapat dizájnerei, bármi is lesz a folytatásból, ők már elkezdték tervezgetni azt.

18.
18.
Dercsi
Nem volt rossz az első rész, nekem tetszett a hangulata, a zenéje, és a történet is rendben volt, főleg ha figyeltél a részletekre. Ha tanultak az első hibáiból szerintem nem lesz rossz a második rész.
17.
17.
GMatyi
"Azt is hozzátette persze, hogy jelenleg inkább a Life is Strange-re fókuszálnak, Moris szerint épp most tárgyalnak a Square Enixszel arról, hogy készüljön-e második évad a játékból."

Jól értem, a Life is Strange-re értette a 2. évadot??? (remélem igen) :DDD
15.
15.
DarkLord
Nálam ez volt az a játék amit annyira szerettem volna végigjátszani és soha nem töröltem a gépről emiatt. Ám bár hányszor adtam neki esélyt soha nem bírtam végigjátszani mégsem. Pedig nem lett volna rossz az elgondolás, de annyira cső az egész játék, hogy elvette mindig a kedvem tőle. Nálam az örök ígéret maradt, amit épp 2 hete végleg töröltem, sajnálom, hogy nem bírtam végigtolni, de ez van.
14.
14.
thernielle
#13: Nagyon is egyet értek Gyula bácsival, a Remember me-t még az előtt töröltem csalódottan, mielőtt komolyabban belefolytam volna a játékba. Leültem elé, két óra után felálltam és soha többé nem akartam újra elindítani.
A Murdered viszont tényleg izgalmas volt, remek atmoszférával, ha játék lett volna és nem film, a mai napig viszonyítási alap lehetne.
13.
13.
#5: A murdered attol fuggetlenul, kb 0 jatek volt benne jobb volt mint az rm, mert vitt a tortenet es nem volt dogunalom.
Az, hogy retardalt ujsagirok milyen ertekeleseket adnak abszolute erdektelen es leszarhato.
Nem jelent semmit.
11.
11.
Dreadlox
elötte kiadják az első rész HD változatát majd a turbot, majd az ultrát, azután jöhet a 2. rész....
10.
10.
KeXxX
#7: Nem jönnek be, utóbbi kettőt évekkel ezelőtt szerettem, a fifát pedig 2-3 évente veszek. Inkább exkluzív, konzolexkluzív és akció és indie mániás vagyok.
9.
9.
bema695
#7: Ha visszatérne a detektívlázad és eddig kimaradt, akkor tudom ajánlani a Deadly Premonition-t. Én most játszottam végig múlt hónapban (sajnos a pc verziót, szörnyű port tele technikai bakikkal, de még így is élvezhető volt), eddig valahogy nem figyeltem fel rá, de véletlenül belefutottam steam-en :D
7.
7.
giga321
#5: Van egy Cyberpunk 2077 című projekt is, azzal mi van?*

Várom mint a szemét xD.

Hát azért túlzás, hogy vártam a Murdered3d mert kb mai napig nem próbáltam ki. Maximum annyi lehetett, hogx nagyon nyomozós lázban égtem akkor (Sherlock sorozat stb), de amúgy nem érdekel az a cucc.

Amúgy meg szubjektív, hogy nekem mi tetszik meg neked mi. Neked lehet csak a fifa meg a cod meg az nfs számít én meg ezektől a falra mászok. Én ezeket szeretem és ennyi. Emiatt igazán nem kell leszidni az ízlésemet ^^.
5.
5.
KeXxX
#3: Elég fos ízlésed lehet, ha minden szart megrendelsz amikben az általad leírt szavak vannak. Emlékszem, hogy a Murdered Soul Suspect-hez is írtad, hogy milyen epic meg minden, végre valami erre 0 pontot kapott mindenhol.. Van egy Cyberpunk 2077 című projekt is, azzal mi van?!
4.
4.
RetecH
#3: A Remember Me világába ez szerintem amúgy is simán beleillene. Bár az első részt untam rendesen monoton játékmenet miatt, de megvan a jó alapjuk egy király folytatáshoz.
3.
3.
giga321
Könyörgöm valaki egy openworld cyberpunk játékot hahóóó. Nem igaz, hogx nem veszik észre a potenciált ami ebben rejlik. Ubisoft észre vette. Jó kis parkourozás egy openworld cyberpunk neo-parisban (vagy bárhol). Epic lenne és már rendelném is elő.
1.
1.
PaulMarloW
nekem be jött első része szerintem jöhet második is
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...