Full Control - nem készítenek új játékokat

  • Írta: Shifty
  • 2015. március 19.
  • Érdekesség
Link másolása
A Space Hulk és a Jagged Alliance: Flashback fejlesztőcsapata, a Full Control tegnap bejelentette, nehéz helyzetbe kerültek, így tizenegy év után kiszállnak a játékiparból és nem fejlesztenek új játékokat.

A Full Control tizenegy év után ha nem is véglegesen, de lehúzza a rolót, a csapat ugyanis komoly anyagi gondokkal küzd. A szomorú hírt a cég vezérigazgatója, Thomas Hentschel Lund jelentette be, aki elárulta, egyik befektetőjükkel megszakadt a kapcsolatuk, így elapadtak a szükséges pénzforrások. A döntés csak a játékfejlesztést érinti, a már megjelent termékeiket, mint például a Space Hulk, továbbra is támogatni fogják, igaz, szűkösre szabott létszámmal.


Lund azt is elmondta, hogy éppen ezért tervben van, hogy más platformokra is portolják a Space Hulkot, aminek valószínűleg a jövőben lesz majd PS3-as, Wii U-s és egyéb platformra készült átirata is. Kapunk majd új DLC-ket és játékmódokat is.

2.
2.
Sechu
A Space Hulok-ot nagyon csipáztam 3DO-n!
Kár, hogy vegük.
1.
1.
PaulMarloW
kár nem készít többet :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...