E3 2015: Ne várjunk a Mass Effect Trilogy-ra

  • Írta: Shifty
  • 2015. június 17.
  • Érdekesség
Link másolása
Patrick Söderlund, az EA Studios alelnöke a Game Informernek megerősítette, nem tervezik, hogy elkészítik PlayStation 4-re és Xbox One-ra a felújított, mind a három Mass Effectet tartalmazó Mass Effect Trilogy-t.

A Mass Effect: Andromeda bejelentésével egészen új fejezet nyílik majd a sorozat történetében, hiszen Shepard és kompániája trilógiája után egy egészen új főhőst és sztorit kapunk majd. Éppen ezért teljesen kézenfekvő lenne, ha az Electronic Arts a 2016 végén esedékes premierig leporolná a franchise első három részét.

Az EA Studios alelnöke, Patrick Söderlund a Game Informernek azonban elmondta, az Electronic Arts egyelőre nem tervezi, hogy elkészíti a PS4-es és Xbox One-os, felújított Mass Effect Trilogy-t. Söderlund ugyana elárulta, hogy eljátszottak a gondolattal, és fel is tették a kérdést, vajon mi lenne jobb, ha a BioWare a remastered változatokon vagy egy teljesen új IP-n dolgozna, de végül úgy döntöttek, hogy utóbbi mellett teszik le a voksukat.

Hogy ebben mennyire játszott közre, hogy Söderlund szerint senki se szereti a felmelegített káposztát, nem derült ki, de talán mindegy is.

A Mass Effect: Andromeda 2016 végén, PC-re, PS4-re és Xbox One-ra fog megjelenni.

13.
13.
YuriLexandro
#12: Pontosan trilógia DLC-k nélkül, kinek éri meg? Akkor mikor kiadtak, plussz hozzá a DLC vagy még 60 euro lett volna, 2szer annyi mint az alap trilógia.
12.
12.
Macifasz
Amúgy mostanában tervezek PS4 vásárlást, de mivel mindhárom rész megvan PC-re, így annyira nem háborított fel a hír. Az már inkább, hogy annó, amikor kiadták egy pakk formájában, amiben mind a 3 rész benne volt, akkor olyan verziókat raktak bele, ami nem tartalmazta a DLC-ket. És ezt a mai napig nem értem, hogy ezt még is így miért. Illetve értem én, a pénz miatt, de akkor se tartottam korrekt dolognak.
11.
11.
Macifasz
#2: Innentől kezdve mindig ezzel fogsz érvelni? :-D De most komolyan. Mi lesz majd? Nem jön éppen jó játék Boxra, és majd azzal fogod megvédeni a konzolt, hogy ti legalább tudtok a régi játékokkal is játszani? :-D No offense persze, csak nem értem, hogy miért kell azonnal, az első HSZ-ben (a részedről első) beszólni egy PS tulajnak.
10.
10.
YuriLexandro
Nem kell ide remastered verzió, mindhárom platformra csak adjanak ki egy olyan verziót amiben benne van mind a három rész és az összes DLC, mert ez elég tré hogy mindent egyesével külön külön kell megvenni, hiába mondjuk 20 Euro a mass effect 3 de hozzá a DLC-k még 40-50 euro (most csak mondtam valamit). No meg persze az se mindegy milyen nyelven regisztráltad mert akkor bizonyos DLC-k nem is lesznek elérhetőek... Vicc
9.
9.
"Hogy ebben mennyire játszott közre, hogy Söderlund szerint senki se szereti a felmelegített káposztát, nem derült ki, de talán mindegy is."

Ilyet nem mondott a faszi a nyilatkozatban, szépen beleköltötted. Egy hírhez ha lehet ne költsön már senki olyat hozzá amit gondol róla, vagy akkor írja oda azt, hogy vélemény.
6.
6.
Yanez
Nekem jól jött volna, mert épp tervezem megkezdeni a szériát, kb év vége felé. Persze tolhatom PS3-on, vagy PS4-en a Psnow-on keresztül, de azért nagyon örültem volna egy kipingált trilógiának. Talán épp ennek a legjobban!

Apropó, magyarosítás csak pc-n van?
5.
5.
maktub
Emiatt nem lesznek álmatlan éjszakáim.
4.
4.
GAMEROD
Remélem visszaadja azt a hangulatot amit az előző részek, és nem lesz elcseszve. Magyar feliratról pedig álmodni se merek mióta EA logó van az elején.
3.
3.
ADMlN
Szegény Spectrum, sírni fog.
2.
2.
Gerovner
#1: Még jó, hogy mi tudunk enélkül is Xbox one-on játszani.:)
1.
1.
dante92
Felháborodás, hogy nem lesz még egy remastered játék ps4-re: 3...2...1...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...