The Walking Dead - újabb spin-offot kap a sorozat

  • Írta: fojesz
  • 2015. szeptember 30.
  • Cooltúra
Az AMC tulajdonképpen arra készül, hogy elkészítse a The Walking Dead mellékágának a mellékágát: a Fear the Walking Dead: Flight 462 egy webes sorozat lesz, tizenhat epizóddal.

Most vasárnap, október 4-én ér véget a Fear the Walking Dead első évada. Aki nem hallott volna róla, ez a széria a 2010-ben indult The Walking Dead-sorozat mellékága, Los Angelesben játszódik, és közvetlenül a zombiapokalipszis kitörése előtti eseményeket dolgozza fel. Ha végeztünk vele, írunk is róla, utána pedig átnyergelünk az eredeti adaptációra, ott ugyanis október 11-én kezd a hatodik évad.

Az AMC azonban nem áll meg itt, bejelentette, hogy készül a Fear the Walking Dead: Flight 462, amely tulajdonképpen a mellékág mellékágának szerepét tölti be, és egy repülőgépen játszódik, ahol menet közben üt be a baj. A 16, egyenként egy perc hosszú epizódot tartalmazó sorozatot alapvetően az internetre szánják, az AMC.com mellett azonban a tévésorozat reklámszünetében is leadnak majd egy-egy részt belőle.

A kezdés épp most vasárnap várható, és külön érdekesség, hogy a Flight 462 elég erősen kötődik majd a Fear the Walking Deadhez - annyira, hogy az egyik karaktere állandó szereplője lesz a sorozat második évadának.

12.
mestermagyar
#11: Ez egy aternatív univerzum ahol nem elterjedt a "zombi kultúra" hacsaknem egyáltalán nem létezik.
11.
Pain
Amit én sosem értettem az ilyen filmekben/sorozatokban, hogy náluk egy árva film vagy játék sem létezik a világukban, ami pont a zombi témát dolgozza fel? Ugye sose jut egynek sem eszébe, hogy ezek esetleg hullák.
10.
Rakottkrumpli
#6: Te meleg pornókra is rá szoktál kattintani, hogy oda írhasd kommentbe, hogy nem érdekel?
9.
medson
Nekem bejött a spin off, engem is az eredeti elejére emlékeztet. Meg van egy jó pár érdekes karakter is akikből biztos még jobb lesz ha rendesen beindul a dolog.
8.
McDuff
nálam akkora csalódás volt az a faszalgás az eredeti sorozat 6. évad második felében hogy jelenleg a Fear the Walking Dead szórakoztat...vhogy az 1. évad 1. pár részére emlékeztet, szépen lassan bontakozik ki. remélem nem gyorsítanak be mert akkor megint lehet nézni egy tucat embert ahogy lapulnak az erdőben meg tanyákon meg hogy akarnak éhen dögleni, csak más szereplőkkel.
7.
TeddySnow
A spinoff kb a barátok közt szintjét hozza. Akkor ez legalább annyira izgalmas lesz, mint egy tamponreklám.
6.
markoci555
Engem a Fear the walking dead sem érdekel, akkor ezzel mit kezdjek? :D
4.
Red-E-Kamp Van
Nekem bejön a spin-off első része.
meg a srác is, jó karaktere van, főleg ha kiforr.
ami nem tetszik, az a feltűnően liberális vonal, ahogy a sorozat van.
mindenhol vegyítenek minden etnikumot, ahogy lehet.
ez elég nagy teher, hogy a torkomon igy lenyomják, főleg a jelenlegi helyzetbe, emiatt egyértelmű az egész, hogy mire megy ki és így még rosszabb.
Ezen és a szokásos buta bénázásokon kívül ez jobban érdekel, mint az eredeti sorozat.
3.
Formula1fanatic
#1: Pedig a spin off még hitelesebbnek is tűnik, mint az eredeti twd(már amennyire hihető a zombivírus úgy általában).
2.
azureknight0715
A spin- off katasztrófálisan szar. A Szereplők szarok, senki sem kíváncsi egy drogos hülyegyerekre, a történet szintén szar egyszerűen első részben láttak egy zombit a 2.-ban meg a nő simán odamegy egyhez megnézni hogy jól van e pedig láthatóan nem volt rendben. A tini *bi is idegesítő szal nem veszi komolyan az embert, szar és kész. Mindegy nemsokára a rendes sorozat segít a dolgon.
1.
Gykrizsi
Szerintem a spin-off is egy dögunalom. A rendes WD még nézhető, de az az új nálam 3 részig jutott, tovább nem bírtam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...