Homefront - fizetős DLC-k helyett mikrotranzakciók

  • Írta: fojesz
  • 2016. február 3.
  • Hír
Link másolása
A Homefront: The Revolution fejlesztői ingyenesen adják majd a DLC-ket a megjelenése után, mikrotranzakciókkal viszont költhetünk pénzt a játékra, "ha nincs rá időnk".

A Dambuster dizájnere, Fasahat Salim a GameSpotnak adott interjúban mondta el, hogy a megjelenése után legalább egy éven keresztül adagolják majd a különböző tartalmakat az új Homefronthoz, és ezek ráadásul mind ingyenes kiegészítők lesznek. Nem csomagokban gondolkodnak, az ígéretek szerint amint készen vannak egy új pályával, már tolják is ki a közösségnek.

Ehelyett a mikrotranzakciókból remélnek némi plusz pénzt a készítők, az első részletek szerint felszerelést tartalmazó ládákra fizethetünk majd be így. Salim leszögezte, hogy szerintük nem pay-to-win a megoldásuk, ugyanis mindent, amit a ládákban találunk, nettó játékkal is bezsebelhetünk, így ez az opció inkább azoknak szól, akiknek nincs annyi idejük játszani. (Ami igaz, de persze az árazás vs. időbefektetés kérdésen még mindig elcsúszhat a rendszer, ugye?)

A Homefront: The Revolution május 20-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, a játék Xbox-exkluzív bétatesztje pedig február 11-én indul, erről itt írtunk bővebben.

18.
18.
delphijos
Én a mikrotranzakciókat kizárólag optika tunning esetén tartom elfogadhatónak. Az hogy valaki fizethet hogy könnyebben elörejusson, szerintem nem korrekt. Ha nehéz a játék, játszón mással.
15.
15.
Dreadlox
#14: 2 dolog is kapásból
7.
7.
Dreadlox
#2: Igen, a Wolfeinsteint fel is akartam hozni, hogy úgy néz ki a DLC ahogy ők árulják, vagy a Witcher 3 DLC-je. 5 éve a DLC-k is Story pluszokat tartalmaztam(spin-off, mellék karakter története). Ma már csak golden bugyogó van 5 dolcsiért(amit 3-4 óra alatt összefossa egy modder) és a legszomorúbb hogy ezt megveszik az emberek.
2.
2.
dcba
#1: A wolfenstein minden tekintetbwn old school volt, lasd egyetlen stand alone dlc jott hozza, ami majdnem ugyanannyi volt mint az alapjatek. A dclkkel amugy nem lenne gond meg a mikrotranzakciokkal, ha elobbi erdemi tartalmat adna es nem horror aron es utobbi csak azoknak szolna akik tul ididotak ahhoz, h tudjanak jatszani es penzert kellene megvenniuk olyan dolgokat, amik jatekkal is elerhetoek. A gond ott van, h a dlck rengetegazer tartalmatlan tularazott semmik (lasd batman arkham dlck), a mikrotranzakciok, meg penzert elonyhoz juttatnak, ill sokszor anelkul nem is tudsz haladni. Sajnos egyre jobban erre megy el az ipar es riasztja el magatol a regivagasu gamereket.
1.
1.
Dreadlox
A faszomat a mikrotranzakcióba. Meg a DLC-kbe. Gondolkodhatnának inkább azon, hogy mi kerüljön A JÁTÉKBA. Manapság nem a teljes játékot veszi meg az ember, hanem egy bétát vagy egy demot, lásd MSG5:GZ. De most már nem látni olyan AAA produktumot, ami kijön és jó. Nincs day1 patch, nincs kontenthiány, nincs a lemezre rábaszva alapból a kieg., a játék rajta van a lemezen(TELJESEN). Sorolhatnám még ezeket a hülyeségeket. De ez a DLC mánia kezd elfajulni teljesen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...