Overwatch - rengeteg újdonságot rejt az új béta

  • Írta: Shifty
  • 2016. február 10.
  • Korai verzió
Link másolása
Tegnap újra megnyíltak az Overwatch bétaszerverei, így ha kaptál meghívót, akkor már javában nyüstölheted a Blizzard új shooterének friss, ropogós változatát, ami egyébként rengeteg újdonságot tartalmaz.

Tegnap elrajtolt az Overwatch múlt héten megerősített, legújabb bétaköre, amiben a korábbi visszajelzések alapján végzett finomhangolások mellett egyéb újdonságokkal is találkozhatunk.

Ilyen a Control névre keresztelt vadonatúj játékmód, amiben két csapat feszül egymásnak, mégpedig azért, hogy elfoglalják és biztosítsák a pályákon kijelölt területeket (összesen hármat). Egy mérkőzés több körből áll, és minden körben máshol lesznek kijelölve az elfoglalásra váró pontok. Emellett kapunk egy új Play vs. AI játékmódot is, ahol egyedül vagy barátainkkal karöltve mérethetünk meg a mesterséges intelligencia ellen.

Az új játékmódokhoz új térképek is járnak. Az egyik a Lijang Tower, ami egy hatalmas kínai metropoliszban játszódik, míg a másik egy nepáli helyszín, ahol egy kolostorban apríthatjuk egymást.

És megújult a fejlődési rendszer is, ami a béta során ezúttal a különböző lootolható tárgyakra koncentrál. Nem lesz szintlépés a bétában, így a próbakörrel eltöltött idő alapján lépkedhetünk előrébb és fejlődhetünk, miközben számos kiegészítőt, új animációkat, párbeszéd-lehetőségeket és emote-okat nyithatunk meg. Teljesítményünkért játékbeli kreditet is kapunk, amiket aztán további kozmetikai kiegészítők vásárlására költhetünk.

A játék 2016 tavaszán landol PC-n, Xbox One-on és PS4-en.

1.
1.
Codehook1337
Remelem lesz nyilt xone beta mert kiprobalas nelkul nem veszem meg az fix. Pedig bizom a blizzbe.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...