Mobilos MMO készül az Assassin's Creed alapján

  • Írta: fojesz
  • 2016. május 21.
  • Bejelentés
Link másolása
Ha nem is kap idén teljes értékű folytatást az Assassin's Creed, nem mondhatnánk, hogy csend honol a széria környékén. A minap kiderült például, hogy egy mobilos MMORPG-vel bővül majd a cím - igaz, csak Kínában.

Hogy miként kell elképzelni egy mobilos Assassin's Creed MMO-t, azt persze még nem tudjuk, mert a Ubisoft és a kínai Ourpalm egyelőre csak az együttműködését és a játék terveit jelentette be. Azt mindenesetre érdekes látni, hogy a francia kiadó komoly potenciált lát a kínai piacban, és a mobilok szegmensében sem kizárólag az alkalmi játékokat erőlteti.

A Ubisoft és az Ourpalm egyébként 2014 ősze óta dolgozik együtt, utóbbi adta ki Kínában a Ubisoft-tulajdonban lévő Future Games of London Hungry Shark Evolution című játékát, illetve a folytatásért, a Hungry Shark Worldért is ő felel majd az országban. A bejelentés szerint az Assassin's Creed MMO-t a cég pekingi csapata és a Ubisoft Montreal együtt fejleszti.

Bónuszként ajánljuk a figyelmetekbe a december 21-én mozikba kerülő filmváltozat új plakátját:

1.
1.
Maximo32HUN
A Montreáli csapat hagyja a kínaiakra az egészet és dolgozzon inkább a fő konzolos változaton 1 év kihagyás ide vagy oda nem lehetetlen hogy a Unity esete megismétlődik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...