Resident Evil 7 - hosszú ideig retteghetünk

Link másolása
Napokon belül megérkezik a Resident Evil hetedik része, így már be is futott az első értékelés. A Famitsu tesztelői szerint hosszú történetre számíthatunk, valamint a VR-rész is jól sikerült.

Január 24-én, azaz jövő kedden megérkezik a várva-várt Resident Evil 7 PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re. A Famitsu tesztelői már voltak olyan szerencsések és végigjátszhatták a játékot, így kaptunk némi információt kampánnyal kapcsolatban.

Kiderült például, hogy a történet egész hosszú - közel 15 órán át retteghetünk. Az író elismerően beszél az új Resident Evilről, valamint a VR-élményt is méltatta.

Közben a játék producere, Masachika Kawata egy interjúban elárulta, mire számíthatnak a Nintendo Switch leendő tulajdonosai: sajnos semmi jóra, állítása szerint sem most, sem pedig a közeljövőben nem tervez a Capcom Resident Evil-játékot a platformra.

24.
24.
guba800
Na mindegy! Majd holnap kiderül az igazság!
23.
23.
GAMEROD
Nekem is bejön a kísértetházas téma, már az Alone In The Dark legelső része óta, viszont ezzel a Resident Evillel az a gond hogy jellegtelen az épület. Tipikus kis Texasi parasztház, limlomokkal meg kacatokkal, én azt szeretem amikor a helyszínek is megjegyezhetőek, nem pedig ilyen semmilyen. A ház alatti bunker rendszer pedig szintén nehezen emészthető.
22.
22.
DarkLord
Nekem bejött a demo, volt egy hangulata. Amúgy is imádom az ilyen házban járkálós/felderítős játékokat. Remélem megtalálták az egyensúlyt a bujkálás az akció és a nyomozgatás korrekt elosztásával, hogy mindenkinek jusson mindenből egy kicsi és akkor szerintem nagy probléma nem lesz itt.
19.
19.
Szabby999
Ami a VR támogatást illeti, a játék sajnos 1 éven keresztül PSVR exkluzív lesz. Persze az Oculus és Vive tulajok is játszhatnak majd vele a VorpX segítségével (ami viszont sosem tudja 100%-ban visszaadni a natív VR támogatást, igaz, a semminél sokkal jobb).
18.
18.
drizzt10
Az első rész is egy házban játszódott.
17.
17.
kirol
Az egész játék ebben a házban fog játszódni? És ennyi?
16.
16.
Geribácsi
Volt szerencsém a VR izelítőt kipróbálni, nagyon durva.
14.
14.
KRAT0S
A Famitsu a 6-ot is istenítette ......
13.
13.
overdosed90
#12: Nekem tegnap szerencsém volt egy 3 órás feltöltésbe belekukkantani! Engem pont meggyőzött! :) Szerintem várd ki a végét az egésznek. Valószínű lesznek meglepetések nem csak a Baker család lesz benne.
12.
12.
GAMEROD
Lehet hogy a játék atmoszférája megfog majd, mert én megveszem de azért többet vártam tőle. Úgylátom a Capcom is berágott a kiszivárogtató youtube-sokra mert az igazi végigjátszásokat törölték, az élő adásokat leállítatták, már csak kamu videók keringenek körbe-körbe mászkálással - akinek szerencséje volt péntek este láthatott majdnem mindent belőle, én is csak azért nem láttam végig mert a háromnegyedénél jött a youtuben a töltés jel majd a törölt videó felirat.
11.
11.
overdosed90
#10: Nem csak a Baker család lesz, lesznek dögöcskék is :)
10.
10.
GAMEROD
#9: Ahogy én láttam azok csak dísznek vannak, hogy pár percre megfeküdjön tőle a banya és az öreg baker, aki mellesleg már túlélte a garázsban rárobbantott kocsit és a fejébe fúródott sínvasat. Attól néz ki úgy ahogy kinéz a végére. Közben levagdossa baltával a rendőrt is aki segíteni akar - ezt nem tekintem spoilernek mert bárki rájön hogy úgy végzi mindenki aki segíteni akar.
9.
9.
overdosed90
#6: Jah és ahogy néztem csak egy résznél lesz bujkálás és nem az egész játék fog erről szólni. Lesz handgun, shoti is, miért kéne bújkálni. :D
8.
8.
overdosed90
#3: Egy horror játéknak hány órásnak kéne lennie? :D főleg ami lineáris is és nem open world.

#6: Lesz több is nem kell aggódni! :D
7.
7.
GAMEROD
Szerintem aki játszott a F.E.A.R. összes részével az nemigen fog meglepődni a cuccon, szinte ugyanazok a poénok vannak ellőve itt is, igaz ott is teljesen kiszámítható volt hogy mikor fog elsétálni valaki az ajtó előtt, vagy épp mikor borul szét valami. Lehet én vagyok már túl tapasztalt, de tipikusan az a játék amiben előre lehet látni mi fog történni, ki hogy fog viselkedni, ki fog meghalni hamarosan, ki fog megtámadni hamarosan.
6.
6.
guba800
Hát eddig ugy volt hogy kedden megveszem,de ha csak az egész játék bujkálásrol szol akkor hanyagolom.meg azt is olvastam hogy lessz benne szörny de csak egyfajta,az ami a demoban is volt.
5.
5.
azureknight0715
#2: nekemis ez a problémám :D Tökre játszanám ezt a gamet de vr-ban meg atom durva lehet , szal lehet offolok róla mindetn és csak vr fejes beszerzése után belemélyedni :D
4.
4.
GAMEROD
SPOILERVESZÉLY de minimális - Volt szerencsém kicsit belenézni a végigjátszásba amit azóta letöröltek, hát mit mondjak.. nem jött be. Minimális akció, félóránként megjelenik az öreg vagy a megszállott csaj, azokba kell néhány golyót ereszteni, inkább bújkálás meg keresgélés. Lehet azt mondani hogy a Resi nem akciójáték, hát persze, a RE2 és 3-ban le se csengett az intró már zombik között találtam magam. Az első részben se kellett sokat várni.
3.
3.
Aggressive83
15 órányi játék hosszúnak minősül? Szerintem az édes rövid 2,5 nap kényelmesen végig lehet vinni.
2.
2.
Yanez
Most emiatt nagyon kéne egy VR szemcsi!!!
1.
1.
crytek
Frankó akkor átlag első végigjátszás 9-10 órás lesz... mire 5$ lesz vagy bundleba már magyarítva lesz legalább :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...