30 milliárd dolláros a gamer PC-s hardverpiac

  • Írta: fojesz
  • 2017. január 23.
  • Biznisz
Link másolása
Miközben a konzoleladásokról viszonylag sokat jelentünk, a gamer PC-k piacáról ritkán esik szó. A Jon Peddie Research elemzőcég most közzétette a tavalyi év mérlegét, ami alapján képre kerülhetsz.

A Jon Peddie Research becslései szerint a tavalyi évben 30 milliárd dolláros volt a forgalom a gamer hardverpiacon; ebbe a számba az előre összeállított PC-k, az egyedileg összerakott gépek, az egyes hardverelemek és a különböző perifériák is beletartoznak.

Habár a 2015-ös számok nem szerepelnek az elemzésben, a JPR szerint a jövőben növekedés vár a szegmensre - 2019-ig átlagosan évi 6 százalékos.

Az eladások zömét (43 százalékát) a high-end hardverek adták, ezt a középkategória követi 35 százalékkal, majd a belépőszint jön 22 százalékkal. A földrajzi eloszlást tekintve Ázsia húzza a számokat, 11,3 milliárd dollárt köszönhet a piac a nagy népességgel és általában PC-s gyökerekkel rendelkező régiónak.

40.
40.
delphijos
#32: Imádom ezt a kommentet. :D

Amúgy az hogy az embernek szerencséje van hogy egy mulatságban találkozik a "tuti lehetőséggel" az tényleg puszta szerencse. Itt meg úgy van beállítva mintha "tett volna érte a bulizással". Ha lecsuknak, és egy cellába kerülök egy üzletemberrel (aki mondjuk adócsalásért ül ) és utána megcsinálom vele a nagy üzletet akkor érdemes bűnözni?? Érdekes logika.... Persze, ha az ember befolyásos emberekkel barátkozik az nem feltétlen rossz, de ne a bulizás "javára" legyen írva hogy milyen hasznos..... Persze iszogatok én is nem erről van szó.
38.
38.
ADMlN
#33: Egyre szemléletesebb. :3
37.
37.
Stranger
Hihetetlen, hogy van aki csak ilyen végletekben tud gondolkodni. Még talán 10-15 éve amikor ment a "kockázás" és tényleg kirekesztettebbek voltak a gíkek... De ma már sokkal kisebb réteg (és ezt magamon is tapasztalom) az, aki nem tudja összeegyeztetni a hobbiját a társalgással. Aki nagyon rá van állva mondjuk a PC-s világra és tényleg csak otthon van, annál pedig ez az egész inkább egy menekülés a társadalomból. És az ilyen embereken akár segíthet is, mert tud online szocializálódni...
Azt kéne megérteni, hogy mindegy min játszol. Mivel másabb PS4-t tartani otthon amihez nem nyúlsz 1 hónapig mint PC-t? Pont arról volt szó, hogy ha értelmesen állsz hozzá, akkor bármire félre tudsz tenni és bármire elszórhatod. PS4-es világba is rengeteg pénzt lehet eltolni. Erre jöttök itt a kocsmázós témával... ez azért tényleg beszűkültség...
33.
33.
kamgecam
#29: Ott a pont. Abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy többször pont ilyen ismeretségek által tudtam jobb munkát találni, fasza fizetéssel. A faterom meg konkrétan egy kocsmában lévõ társalgás miatt jutott olyan információhoz ami által 55 milláért el tudta adni az egyik ingatlanunkat ami kb. ér 30-at.
32.
32.
ADMlN
#29: És itt látszik, hogy a piálás mely területeken vet vissza...
28.
28.
Extol
Az embernek meg kell gondolnia mit tesz a nehezen összekapart pénzével, ha valaki új gépet akar (mint én is) sokszor több év kell ahhoz hogy összejöjjön a dolog, ha nem a belépő kategóriára hajt, hanem egy erős masinát akar hosszú évekre. Nekem is régi már a gépem, de hiába akarok újat és lenne is rá elég pénzem megtakarításokból, nem lehet életcél csak egy számítógépért dolgozni.
Azoknak a százezreknek, esetleg pár millió forintnak jobb helye van a jövőbe fektetve, vagy épp egy hirtelen bekövetkezett helyzetet kibekkelni, pl rendőri bírság, vagy ha elromlik valami a háztartásban, leég a a konyha, vagy valami más, esetleg megbetegszik az ember, jó ha van mit az orvos zsebébe adni, lehet ez élet-halál kérdés is akár.
27.
27.
Steve Q.
#26: Attól függ, mekkora jövedelemből. Havi 20-25 ezret megspórolni csak erre sokaknak necces (a nagybáty felesége még nem mérvadó ebben).
26.
26.
Neo1989
Kb 1 év alatt simán össze lehet szedni egy 300 E-s konfigot. Persze én nem is iszom és cigizek.
És mivel egyedül élek simán mehet minden megmaradt pénz hardware-re nem fog beugatni senki. Ez az MO szegény duma pedig hülyeség. Az emberek nem tudnak pénzt beosztani meg hitelre megvesznek mindent.

Ha a nagybátyám feleségének futotta 800 E-s konyhabútorra meg minden 3. ember iPhone-al rohangál. akkor nehogy már némi időnkénti PC fejlesztéssel legyen gond. Aki ezt a hobbit űzi barátkozzon meg vele h költséges dolog.
25.
25.
CitromH
#19: Ezzel egyet is értek, de hidd el Magyarország nem mérvadó, és ha megnézzük a föld lakosságát még így is burzsoák vagyunk.
Nézd meg a steam statot: 1060+1070+1080 kártyák lassan elérik az 5%-ot, és mindezt úgy, hogy ebben benne vannak az proci és mobil videokártyák is, amiből csak az intel bír vagy 16%-ot, a mobil szegmens megint vagy ennyit. vagyis kb 1/3 nem is desktop kártyát birtokol. Akkor az az 5% már nem is 5%, vagyis a high end kártyákat veszik mint a cukrot globálisan nézve.
19.
19.
Heldengeist
#13: Itt az a gond, hogy a magyar fizu nagyon szór. Például a fővárosi és észak-nyugat magyarországi átlag fizu másfél-kétszerese a legszegényebb régióknak. Az ország jobb részeinek átlagából, ki lehet gazdálkodni 3 évente egy felső kategóriás gamer gépet (10-15 ezret félre tenni rá havonta).

A medián kereset viszont állítólag 18%-kal az átlag alatt van (viszont erről a KSH nem vezet statisztikát, szóval nem tudom, mennyire pontos és hogy szór régiónként) és ez közelebb áll ahhoz, hogy az egyszeri magyar mit engedhet meg magának.
11.
11.
_NMI_
#2: Van erre valami forrásod?
3.
3.
GODL1KE
Sosem cserélném le semmire a pcmet :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...