55 millió aktív játékos az Xbox Live-táborban

  • Írta: fojesz
  • 2017. január 27.
  • Biznisz
Link másolása
Közzétette az aktuális pénzügyi helyzetjelentését a Microsoft, amiben a videojátékos bevételeinek csökkenéséről számolt be a cég. A hardvereladások visszaesését a játékfelhozatal sem tudta kompenzálni.

A szeptembertől december végéig tartó negyedévben a Microsoft játékipari bevételei 3,595 milliárd dollárra rúgtak, ami 3 százalékos csökkenést jelent éves szinten. A cégnél nem meglepő módon hasonló trendek rajzolódnak ki, mint úgy általában véve a játékpiacon: ha a szoftvereladások erősödni is tudnak, a konzoleladások olyan mértékben esnek vissza, hogy a játékkínálat képtelen kompenzálni a csökkenést.

A Microsoft most sem mondott konkrét adatokat az Xbox-eladásokat illetően, csak azt árulta el, hogy a hardvereladások bevételei csökkentek - erre magyarázat lehet az Xbox One árcsökkentése, de a Scorpio közeledése is. A szoftverekből és a szolgáltatásokból származó bevétel ugyanakkor 18 százalékkal nőtt, a digitális tranzakciók forgalma pedig a Microsoft történetében először az 1 milliárd dollárt is felülmúlta, ami az erős játékfelhozatalnak és a digitális vásárlások térnyerésének köszönhető.

Az aktív Xbox Live-felhasználók száma rekordot döntött, 55 milliós a tábor, ami 15 százalékos növekedés éves szinten.

A Microsoft további számairól a HWSW-n olvashattok!

12.
12.
zozo76hun
180 meg turheto ha tenyleg jo lesz.
11.
11.
delphijos
#9: Az Európában 500 euro, szerintem az kb. 180e itthon. Kiváncsi vagyok mi lesz benne. Meg hogy fog kinézni. Az S az kedvemre való.
10.
10.
zozo76hun
remelem tenyleg jo gep lesz, megfizetheto arral. ;)
9.
9.
Yanez
#7: Az eddigiek alapján sokan 500 dolcsis árat jósolnak. Ennél több úgysem lehet.
7.
7.
tsulok
#6: 6Tflops annyira nem sok, főleg 2017 novemberében.

Pont most csinált egy elemzést a DigitalFoundry. Úgy néz ki nem lesz ESRAM, marad a Jaguar processzor. A GPU valszeg Vega lesz, magasabb órajelen fog menni mint a PS4-es Polaris. Tehát nem kell sokkal nagyobb APU a 6TFLOPS-os GPU-hoz.

Ezek alapján az APU minimálisan lesz drágább, a több és gyorsabb memória meg a UHD Bluray többe fog kerülni mint ami a Pro-ban van, de nem hiszem hogy sokkal. Szerintem 400-450 dollár lesz. (Feltéve, hogy tényleg Jaguar lesz benne és nem Ryzen).
6.
6.
Zoli0507
#4: Azt nem sokan fogjàk venni az àra miatt. Mikor mèg szellőztettèk a skoripòt akkor olyanokat ìgèrtek ami mèg kivitelezhetetlen volt, elèg a teraflopra gondolni. Ugye a skorpiòban Amd lesz, ès azt a gpu szàmot amit ők anno igèrtek azt jelenleg az AMD kizàròlag pc-n tudja produkàlni, AMI!!!!! TAVALY DECEMBERBEN JELENT MEG. Ez mennyibe is kerül? Hűtèsről, kevesebb àram felvètelről nem beszèlve ès ezt rohadt olcsòn kène àrulniuk.
Ha olvasod a hìreket akkor ugye làttad hogy a microsoft màr azt komunikàlja hogy prèmium konzol lesz; vèlemènyem szerint ez azt takarja hogy egy konzol hàzban "pc fog lapulni".
700-800euro alatt kötve hiszem hogy arulni fogjàk. Deee inkàbb 1000euro. Aztàn persze majd ùgy is kiderül
5.
5.
Nincs ebben semmi meglepő!A sima új ps4/xbox one augusztustól 60.000 vagy olcsóbb akcióban!S modell is már 249€ gratisz kontrollerrel.Aki akarta már megvette vagy mint itthon is sokan,veszi a használt gépet!
4.
4.
zozo76hun
3.
3.
Winter
Szerintem az is benne lehet, hogy egy új játék ára a megjelenéskori 18-20 ezer forintból, 1-2 hónap alatt közel a felére csökken. Főleg digitálisan, esetleg valami akcióban. A konzolt magát meg aki akarta már megvette. A mostani 90 ezer alatti bundle megjelenéskor 130 körül volt. Meg kevés az igazán jó játék, amit a Microsoft ad ki. Sajnos. Mondom xbox fan-ként.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...