80 perc alatt rohantak végig a Wolfenstein II-n

  • Írta: gabeee
  • 2017. október 29.
  • Hír
Link másolása
Éppen hogy csak kijött a Wolfenstein II: The New Colossus, máris jelennek meg róla a jobbnál jobb speedrunner videók. A jelenlegi világrekorder hetvenhét perc alatt rohant végig a játékon.

Sosem értettem igazán, mi a jó abban, ha pár óra alatt végigrohan valaki egy játékon. Nyilván a legnagyobb motiváció az egészben, hogy egy világrekordot tudhat magáénak az ember. Így van ezzel jelenleg DraQu is, a világ egyik legnevesebb speedrunnere. 

Legújabb világcsúcsa a Wolfenstein II-höz kötődik, amelyet 80 perc alatt teljesített az elejétől a végéig. Természetesen a rendkívül gyors mozdulatok és a tömérdek mennyiségű futás mellett az apróbb glitchek is segítettek neki, de még így is döbbenetes a végeredmény.

Természetesen a szűk nyolcvan percet meg is örökítette, így az alábbi videóban végig is nézhetitek, még akkor is, ha sokszor nem is igazán látni, hogy mi történik éppen. Viszont még ezzel együtt is felhívjuk a figyelmeteket, hogy fennáll a spoiler-veszély, így aki még nem játszott a játékkal, óvatosan figyelje!

A program világszerte remek értékelésekkel tudatta, hogy valóban olyan erős lett a játék, ahogyan azt sejthettük. A tesztelés nálunk is gőzerővel folyik, amint kész lesz, már olvashatjátok is.

18.
18.
br1Koo
#17: kimoderált üzenet
16.
16.
#13: Nyilván ez volt az első végigjátszása xd
15.
15.
br1Koo
#13: Én szeretek idióta módjára rohangálni és csak továbbjutni, bár nem vagyok speedrunner. Ennek is meg van a maga bája, még akkor is ha nem erre épül a játékfejlesztés. Végső soron a régi játékok mérték az időt, ami alatt végig vitted a játékot, régen ez egy konkrét mérce volt, ami kifejezte mennyire vagy jó a játékban.
A mai játékok viszont nagy részt nem a játékmenetre épülnek, és hogy minnél jobb legyél benne, hanem hogy legyen lehetőséged és élvezhezhesd úgy is hogy casual vagy. Remek ellenpélda erre a Dark Souls például, ami teljesen a hatalmába kerített, pedig volt olyan hogy egy résznél 1 és fél napig szarakodtam, mert nem fogtam fel hogy még farmolnom kellene. Nem segít, és nem akarja hogy könnyű legyen, mindezt természetesen, felépítéséből adódóan éri el, nem úgy hogy igazságtalanul feltolja az ellenfél sebzését, vagy látóterét nehezebb fokozaton, ugyanis csak egy fokozat van. Ez az ami hiányzik a legtöbb mai játékból.
13.
13.
spikee576
Igy lehet igazan elbaszni a jatekelmenyt,sztem nincsannal jobb mint aprankent elorehaladva felfedezzuk az adott jatekot.
11.
11.
Matt8888
Feelinges, hogy tolókocsival tolja a dolgot :D
10.
10.
Darksiders84
Végigjátszás után ismerve a pályákat és valószínűleg valami gyengébb fokozaton mivel néha pár lővés se akadályozza ezt a rohanást. Ami nála 53 perc az nálam már 9 órája pörög a harmadik nehézségi fokozaton rengeteg elvérzéssel de mégis jól van eltalálva mert nem tud felidegesíteni.
8.
8.
Neo1989
Olcsó játék hülye gyereknek, dettó mint a reakció videók.
3.
3.
Darksiders84
#2: Ja és azóta csak a Mario szóval pár napig nem lesz itt.
2.
2.
PaprikaJancsi
#1: Tuti 60 perc alatt megvolt vele, persze a kaja és WC szünettel együtt. :D
1.
1.
Az oldal speedrunnerét, Linket is megkérdezném szívesen erről az eredményről.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...