Agents of Mayhem - eltávolították belőle a Denuvót

  • Írta: gabeee
  • 2017. november 11.
  • Hír
Az utóbbi időkben kikerülhetetlen volt, hogy egy-egy AAA-cím megjelenésekor ne merüljön fel a Denuvo védelmi rendszer kérdése, és hogy melyik fejlesztőgárda teszi le mellette a voksát. Most az Agents of Mayhem kapcsán került elő a téma.

Érdekes játék lett az Agents of Mayhem, és ennek megfelelően igen vegyes fogadtatásban is részesült idén nyári megjelenésekor. Hibái ellenére mégis egy szórakoztató, vicces program lett, amivel kellemesen ki lehet kapcsolódni. Ennek ellenére mégsem voltak annyira biztosak magukban a Saints Row-sorozatot is készítő fejlesztők, hogy kihagyják belőle a Denuvo védelmi rendszert. Be is került a program a játékba, aztán pár nap múlva már fel is törték. Ez egyébként várható volt, hiszen több nagy cím esetében is csak órákat élt meg sértetlenül a Denuvo.

Pár hónap ugyan eltelt az eset óta, a Volition most mégis úgy gondolta, hogy kiszedi a Denuvót a játékból, hiszen már úgysincs túl sok funkciója. Ezzel egyébként akár azt is elérhetik, hogy jobban fusson a játék, mint amikor még tartalmazta a szoftvert. 

2.
Darksiders84
Én barom nyáron amikor nem volt semmi beszereztem a Saints Row elődjei miatt gondoltam nem lehet olyan rossz de nagyon hamar unalmassá válik kifejezetten gyenge lett és nagyon bántam a pénzt érte.
1.
crytek
Ezen a játékon max az 1$-os bundle segít hogy legyenek tulajok.....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...