Az első érdekességek a Wii-s Prince of Persiáról

  • Írta: fojesz
  • 2006. december 5.
  • Hír
Link másolása
Több hónapja már annak, hogy a Ubisoft hivatalosan is bejelentette a Nintendo Wii-re készülő Prince of Persiát. Az első részletek még csak most érkeztek meg róla.
Több hónapja már annak, hogy a Ubisoft hivatalosan is bejelentette a Nintendo Wii-re készülő Prince of Persiát. Az első részletek még csak most érkeztek meg róla.



Egy interjú keretében a Ubisoft egy fejese, Yannis Mallatt elkotyogta, hogy nem olyan régen volt szerencséje kipróbálni a Wii-s Prince of Persia egy korai változatát, s állítása szerint a játék irányítása elképesztően hangulatos és szórakoztató. Ugyan a tervek még változhatnak a jövő évi megjelenésig, de ha minden igaz, akkor a Wii speciális kontrollerével nem csupán nekünk kell mozgatni a Herceget, de a harcban is a játékos jeleskedhet majd.
9.
9.
Sutekh
Nem ált szándékomban bántani a Wii-t, vagy a Prince of Persiát. Jó az ha van rá exclusive játék, de a nyakam merném rátenni, hogy Prince of Persia lesz még más gépeken is. Ha nem ez a rész akkor egy másik. Mindegy. A sorozatok már csak ilyenek. Az hogy kontrollerel kell irányítani, meg miért nagy hír. Van amit esetleg nem azzal kell? : )
8.
8.
machintos
sztemm nem lesz akkor sikera ps3 addig mig lenem megy az ára mer 150 ezerérta gyengébb csmomagért több mint kibaszás...a wii pedig nagyon jol teljesit grafikailag is nézzétek meg csak a far cry-t(gamespot.-on)beszarás ahogy kinéz.és ugye játékmenetben meg ota zseniális kontroller.de az x birtokoja viszonta legjobb exkluziv cimeket.......
7.
7.
Dajin
Sennem te milyen konzolháborurol beszélsz? alig jöttek ki a gépek, a ps3 eu-ban még nemis jött ki.. még csak most kezdődik, bár az x-nek van egy lépés előnye
6.
6.
fpeter
akkor a falon futást is nekünk kéne megcsinálni :D:D
5.
5.
fojesz
Sutekh, ha már oltasz valakit, legalább rendes háttértudással tedd azt: nem lesz többi verzió, mivel ez egy Wii-exkluzív rész. Aminek a kontrollere kicsit különbözik a hagyományos szó értelemben vett kontrollertől: kicsit nagyon.
4.
4.
Sutekh
Megmondta a frankót. Ezekszerint a többi verzióban nem a herceget fogjuk irányítani. : ) Eddig is kontroller volt amivel irányítani kellett.
3.
3.
skiz0
kíváncsi leszek erre, hogy mit sikerül kihozniuk a játékból :)
2.
2.
nimat16
Szerintem jóval többről lesz itt szó mint egyszerű hadonászásról!

Remélem nem puskázzák el.

1.
1.
Pukhi-zik
Húúú ez hír tele van olyan dolgokkal amire magunktól nem is gondolnánk.

Ha minden igaz akkor a wii kontrollerrel kell hadonásznunk.az annyát neki.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...