Insurgency: Sandstorm - itt az első tartalmi frissítés

  • Írta: sirdani
  • 2019. március 1.
  • Letöltés
Link másolása
És mindjárt rengeteg érdekességet hozott magával! Jön az arcade játékmód, öt új fegyver, illetve még rengeteg apróbb változtatás és optimalizáció. A frissítés apropójából pedig az is kiderült, hogy a játék elérte a félmillió játékost!

Megjelenése előtt sokan voltak szkeptikusak a New World Interactive alkotását illetően, ráadásul a játék nem kapott túlságosan nagy reklámot, és a tavaly szeptemberben esedékes rajtot még el is tolták decemberig. A részletes tesztünkből azonban kiderül, hogy ezt jól is tették, mivel mostanra egy remekül összerakott játékot kaptunk, amely tökéletesen egyensúlyoz a realisztikus szimulátorok és az árkád shooterek stílusjegyei közt.

És úgy néz ki, hogy nem csak nekünk volt pozitív a véleményünk a játékról; a hivatalos bejelentés szerint a játékosok összlétszáma mostanra már átlépte az 500 ezer főt. Mindez nem csak azt jelenti, hogy a stúdió számára megtérült a játék összes fejlesztési és marketinges költsége, hanem azt is, hogy bizakodva tekinthet a jövőbe is, hiszen konzolokon egyelőre el sem rajtolt a játék, és PC-n is még alig pár hónapos, szóval még csak most kezdenek életbe lépni a hosszútávú tervek.

Utóbbival kapcsolatban a mai napon be is futott a játék első tartalmi frissítésének az előzetese, mely nem csak az arcade playlist funkcióval bővíti a játékot, de a fegyverek kezelésétől kezdve, az új felszereléseken át, egészen javított optimalizációig szinte minden téren jótékony hatással lesz az alkotásra.

Az Insurgency: Sandstorm december óta elérhető PC-n, ám még 2019 során érkezik a PlayStation 4-es és Xbox One-os verzió is.

1.
1.
Oistrakh01
Mikor jön már konzolokra...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...