Forza Horizon 4 - megvan a tízmillió játékos

  • Írta: fojesz
  • 2019. június 17.
  • Biznisz
Link másolása
Újabb mérföldkövet ért el a Forza Horizon negyedik része, a Microsoft szerint ugyanis az autóverseny mára több mint 10 millió játékost tudhat maga mögött. És ez a szám valószínűleg még tovább nő majd az idén.

Nyolc hónap telt el a Forza Horizon 4 megjelenése óta, a játék pedig újabb mérföldkövet ért el: ma már több mint 10 millió játékost tudhat maga mögött. Ez a szám persze nem egyezik meg a tényleges eladásokkal, hiszen a rajongótábor az Xbox Game Passnek hála duzzadt ekkorára, azonban még így is látványos eredményről beszélhetünk.

A legutóbbi helyzetjelentést januárban hallottuk, akkor 7 milliónál járt a játék, tehát a növekedéssel sincs probléma, ráadásul a Forza Horizon 4 plusz egy évet kap arra, hogy kiteljesedjen, hiszen idén nem érkezik új Forza-játék. Most, hogy megjelent a LEGO Speed Champions kiegészítő, és a PC-sek is megkapták teljes valójában az Xbox Game Passt, nem is tűnik olyan távolinak a következő kerek szám, nem igaz?

31.
31.
Obi Wan Kenobi
#30: Ha megoldják a kormány gondot akkor lesz szuper.
30.
30.
Szerintem ez egy nagyszerű autós játék, ami már nagyon régen átvette az autós játékok királya helyet a Need for Seed-től. Én is és látszólag más is megtalálja benne, amit keres, legyen az 2000 órát játszó autó gyűjtő, multis versenyző, vagy olyan, mint én, aki néha megy egy pár versenyt, aztán irány a multi egy fél órára - órára. Tetszik benne, hogy konkrétan 3-as szintű voltam benne, és a kb harmadik story küldetésben ajándékba kapott Impreza-val multiban második tudtam lenni a sok 200-350-500-as szintű versenyző között, szóval skill számít.

100 szónak is egy a vége, szuper jó autós játék ez.
29.
29.
Őrnagy
Ja, a veteránautók zseniálisak valóban! 60-nal zötyögve versenyezni, király.
A zenék nekem kifejezetten terszenek, végre van rock.
A visszajátszások, közeli kameraállásban hihetetlenek, ahogy a környezet tükröződik az autókon.
28.
28.
Őrnagy
Vannak negatívumai a játéknak, az biztos. A kritikákat olvasva nem is lelkesedtem, de mivel Game Pass-ben benne van, hát tettem egy próbát, és nagyon nem bántam meg. Durván élvezetes game, és gyönyörű.
Számomra a nehézség nagyon jól belőhető, van benne kihívás.
Persze aki nagyon profi, az lehet, hogy túl könnyűnek találja.
27.
27.
FrankBlack
#26: Köszönöm szépen. Remélem leköt engem is jó sokáig. Mint említettem még az elején vagyok, de eddig még nekem is nagyon tetszik összességében.
26.
26.
xICEMANx
#21: Egy időben a haverokkal minden este ez volt a vacsora XD... aztán sajnos feloszlottunk. Annyira erős számomra a gém, hogy azóta sem hagytam abba, elvagyok magamban. Gyűjtöm az autókat mint más a kosárlabda kártyákat, egyik különlegesebb és egyedibb mint a másik. Mindenki megtud találni ebben a játékban valami érdekeset autós dolog téren. Imádom egyszerűen. Fellehet venni barátnak, nem hazudtam játék idő terén se mással. Szétadom mai napig a gémet.
25.
25.
Obi Wan Kenobi
Undorító kormány support van benne. Logitech G29-es kormánnyal használtam, neten 5 féle profilt néztem és használhatatlan volt. Lefeleztem a 900 fokot is, az se segített. Redditen is panaszkodnak..

https://www.reddit.com/r/forza/comments/9f9rs7/fh4_playing_with_a_racingwheel_is_still_terrible/

Hátha valakinek tudnak segíteni, nekem nem tudtak. Szemét az irányítás kormánnyal.
24.
24.
McDuff
Mondjuk az not bad, Game Pass ide vagy oda, PC-s megjelenés ide vagy oda...
23.
23.
shooter1234
Ha a pletykákat vesszük alapul, akkor ez szép szám. Mint ugye ahogy tudjuk, a PC -s játékipar mára már halott, és Xboxot senki sem vesz. :D
Na azért ennek ellenére nekem a Forzából a trial bőven elég volt hogy lássam milyen unalmas, maradok inkább a Crew -nál, ott legalább nem csak a kompetetív faktor van, ami kihívást kínál.
22.
22.
kryszisz
#12: Nekem PS4-em van (egy nem kicsit bonyolult ügy miatt jelenleg csak az), szeretem a gépet, nagyon szeretem az ex. felhozatalt, de a gondolkodás mint olyan tényleg nem az erősségük. Pl. nem felvásárolni egy olyan csapatot (QD), ami kvázi csak az ő gépükre fejlesztett játékot évek óta, hát, nem kis ballépés volt. (Félreértés ne essék, nem bánom, hogy multiplatform lett, minél többen kipróbálják ezeket a remek gémeket, annál jobb). From soft-al ugyanígy jártak Demon's souls idején..
21.
21.
FrankBlack
#1: xICEMANx

Én attól tartok a kicsi map miatt ez nem tart ki nekem 400 óráig. Te hogy nem untad még meg?

Én mondjuk offline, egyedül játszom, és a szavatosságot számomra szinte csak az adhatja, hogy van benne könnyen kezelhető saját checkpoint verseny szerkesztő, de a kicsi map aggaszt, hogy hamar ráunok majd. A The Crew szerintem (is) egy gyenge minőségű Horizon utánzat, de nekem az a sokkal nagyobb map miatt nem volt unalmas 400 óra után sem. (Egyébként a The Crew 2017-ben állítólag 12 millió játékossal rendelkeztt.)
20.
20.
KőbányaKispest
#19: A vampyrt szedtem most le, de megszopattak, mert az insieder programhoz csatlakozni kell beta windowsal.

De a Gears és a Halo is tervbe van persze.
19.
19.
crytek
#18: És gondolj bele majd a Gears of War 5-öt és a Halo Infinite-et + a többi jóságot is így fogjuk :)
18.
18.
KőbányaKispest
17.
17.
FrankBlack
#16: Persze igazad van, tudom én is. Jó ez így is :D Ja, tényleg megvan a Forza7 is, de még el se indítottam :D
16.
16.
crytek
#15: Ha lenne benne normális törés meg fizika nem lenne 10 millió user mert akkor meg azért menne a sirás hogy mi az nekimentem a háznak és szarrá tört a kocsim és vége lett a futamnak...Arcade játék soha nem akart ez több lenni... A Motorsport széria az ami jobban ráment a "realisztikusabb" vonalra bár az sem lesz szimulátor de nem is Horizon szint.
15.
15.
FrankBlack
Én nemrég szereztem be, és nekem elég borzalom a hiper-szuper autókkal 350 km/h-val árkon-bokron száguldozva mindenen keresztül. A fizika elég kiábrándító, hogy minden mintha papírból lenne, úgy viszem el a tereptárgyakat (kőkerítés, fa, szalagkorlát, tábla, stb.)

De én főleg azért vettem, hogy a sok szép régi klasszikusokkal nyomhassam, amelyek nem olyan gyorsak. Elsősorban a veterán amcsi autókkal, amik jó nagyok, lomhák, lassúak, és csúszkálnak mint állat :D Ebben a játékban ezek az autók nagyon el lettek találva, és rengeteg szép példány van benne, ami megdobogtatja a szívem. Még csak lvl20 vagyok, és alig van 40 autóm, van mire gyűjteni :D Az viszont nem igazán tetszik, hogy elég sok autó van listában, amit csak plusz igazi pénzért tudok megvenni :(

Mint mondtam a fizikát, törést sajnálom picit, hogy annyira papírból van minden, ilyenkor eszembe jut, hogy a Wreckfest ebben ezerszer jobb, de az viszont tartalomban 100x kevesebb.

Nekem egyelőre bejön a sok régi klasszikus miatt. Azokkal jó csapatni :D
12.
12.
crytek
#11: Sony-tól láthatóan nem kell várnunk észszerű dolgokat...
11.
11.
kryszisz
#9: Pontosan, ha már olyan szinten sz@rnak bele, hogy még a szerókat is lelövik, nem mindegy nekik, hogy multiplatform e vagy nem?
4.
4.
xICEMANx
#2: 18 vagy 19 Lego autó fog még jönni, nem csak ez a 3 lesz. Jah igazából 4 van ami egy Barn Find Lego autó.
3.
3.
crytek
Azért arra kíváncsi volnék ebbe milyen elosztásban vannak a game pass és a teljes ára tulajok és a konzolhoz kapott játékosok száma.
2.
2.
adamsfamily
Pont tegnap töröltem le.A harmadik részhez képest egy szemét lett.
Aztán lehet,hogy csak azért állok így hozzá,mert előrendeltem az ultimate kiadást és az osztott világ 2 hónapig szar volt.
Na meg ez a Lego dlc is nevetséges a 4 plusz autóval...
Én személy szerint utoljára vettem Forza Horizon-t.
1.
1.
xICEMANx
Helyes, nincs még egy ilyen autós szórakozás ilyen látvány világgal és gameplay feelingel mint ez. Közel 400 órám van már benne és közelítek a 600 megszerzett autóhoz 0 duplikált autóval ezt tegyük hozzá. Best!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...