Monster Hunter World: Iceborne - jön a PS4-es béta

  • Írta: sirdani
  • 2019. június 18.
  • Korai verzió
Link másolása
Jó hírünk van a PlayStation 4-tulajdonosok számára! A hónap vége előtt több lehetőségük is lesz majd ellátogatni a Monster Hunter World legújabb kiegészítőjének fagyos világába egy PlayStation-exkluzív bétateszt erejéig.

A béta során a játékosoknak három küldetésben és 14 különböző fegyverrel lesz lehetőségük bizonyítani rátermettségüket; levadászhatják az alapjátékból már ismert, de a kezdőknek pont ideális nehézségű Great Jagrast, míg a némileg nagyobb kihívásra vágyókat a vadonatúj wyvern, Banbaro, az igazán elszántakat pedig Tigrex várja majd.

És akkor az időpontok! Az első béta kizárólag a PlayStation Plus-előfizetők számára lesz elérhető június 21-én, 12 órától, egészen június 24-ig. A második tesztet viszont már minden játékos kipróbálhatja, ez június 28-án, magyar idő szerint 12 órakor rajtol el, és július 1-ig fog tartani.

A béta azok számára is elérhető lesz egyébként, akik nem rendelkeznek a Monster Hunter World játékkal, az előtöltési lehetőség pedig a következő napokban aktiválódik.

A Monster Hunter World: Iceborne a jelenlegi tervek szerint szeptember 6-án rajtol el PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...