A mikrotranzakciókból is jól elél a Take-Two

  • Írta: Shifty
  • 2019. augusztus 6.
  • Biznisz
Link másolása
A Take-Two is megtartotta aktuális negyedéves pénzügyi beszámolóját, aminek az a legnagyobb tanulsága, hogy a kiadó a bevételeinek több mint a felét már mikrotranzakciókból szedi össze.

A Take-Two 2020-as pénzügyi évének első negyedéves beszámolója szerint 540 millió dollárt szedett össze a kiadó, amiből a nettó bevétel 422 millió dollárra rúgott. Ez 46 százalékos emelkedés az egy évvel ezelőtti eredményhez képest. Ráadásul ennek a bevételnek a 67 százalékát a visszatérő vásárlói költések, vagyis a DLC-k, mikrotranzakciók adják, ami az egy évvel ezelőtti végeredményhez képest 55 százalékos emelkedést jelent. Ez azt jelenti, hogy a teljes bevételből 382 millió dollárt, vagyis közel 91 százalékot az ilyen jellegű vásárlások tettek ki.

Ami a játékok eladásait illeti, ott sincs oka panaszra a Take-Two-nak, hiszen az NBA 2K19 már 12 millió, a Red Dead Redemption 2 25 millió, a Civilization VI 5,5 millió, a Borderlands-sorozat pedig 48 millió eladott egységnél jár, amiből csak a második rész 22 millió darabbal veszi ki a maga részét. Érdekes részlet, hogy májusban még csak 43 millió eladott darabnál jár a sorozat, vagyis a harmadik rész bejelentése alaposan megdobta az eladásokat, mert három hónap alatt további ötmilliót passzoltak el a sorozat egyes darabjaiból.

A jövőt illetően bizakodó a kiadó, hiszen előrejelzésük szerint 860 és 910 millió dollár közé esik majd a második negyedéves bevételük, ráadásul a Q2-ben a visszatérő értékesítések még tovább emelkednek. A kiadó szerint évente további 20 százalékos növekedés várható ezen a területen, míg a digitális értékesítés 40 százalékos emelkedést mutat majd.

7.
7.
godach
Nincs játék? Érdemleges és jó? Ne nevettessetek már,. Ha 5 életem lenne is kevés lenne..
4.
4.
#3: Úgy látszik, hogy a mi pénzünk nem kell nekik. Így legalább marad pénz lóvéra, meg távirányítós integetőgépre.
1.
1.
strike19
Hát ez elég szomorú.
Mennyivel jobb lenne ha új játékok hoznának neki lóvét.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...