Soul - első előzetesen a Pixar új mozija

  • Írta: Shifty
  • 2019. november 7.
  • Cooltúra
Link másolása
A Pixar legújabb egész estés filmje, a Soul sem téved le a komolyabb kérdéseket feszegető ösvényről, ráadásul talán minden eddiginél nehezebb témával hozakodik majd elő a stúdió.

A Soulban egy iskolai tanárként és jazz-zenészként dolgozó fickó, Joe Gardner (Jamie Foxx) történetét ismerhetjük meg. Amikor végre úgy néz ki, hogy megvan számára a nagy áttörés és zenészként komoly karriert futhat be, főhősünk váratlanul elhalálozik.

Ezzel azonban nem ér véget a kalandja, a lelke ugyanis egy érdekes helyre költözik, ahol aztán komoly kiképzésen esnek át a lelkek. Itt aztán mindenféle típusú lélekkel összefutunk majd, köztük az örök pesszimistával, akit Tina Fey szólaltat majd meg.

A filmet 2020. június 18-án mutatják be itthon.

5.
5.
Őrnagy
2015 körül készült egy mexikói animációs film, a címe Az élet könyve. Nekem a Coco ennek a gyenge utánzatának tűnt.
Mióta a Disney fölvásárolta a Pixart, szerintem kicsit közhelyesebbé váltak a filmjei. A Merida a bátor kifejezetten csalódás volt. A Coco első fele, sőt, talán 3/4 része unalmas volt.
Az élet könyve ismét, sokadszor bebizonyította, hogy az amerikai filmgyártáson kívül is van élet a filmek világában.
Javaslom mindenkinek Az élet könyvét, kibaszott szórakoztató, poénos, eredeti sztori, kurvajó mexikói zenékkel.
4.
4.
Gykrizsi
Mondjuk nekem a Pixar kötelező darab mindig.
3.
3.
Gykrizsi
Ez jobban érdekel, mint az Előre. Remélem tovább viszi a Coco szellemiségét.
2.
2.
kastorhun
Na erre kifejezetten kíváncsi vagyok, már most piszkosul tetszik, maga az alapötlet is egyszerűen rohadt jó és egyedi. Nagyon remélem hogy ez is komolyabb mondanivalót fog kapni mint a legtöbb Pixar film, tőlük akár még egy teljesen felnőtteknek szólót is megnéznék.

1.
1.
Ti megnéznétek egy Pixar-os Dark Souls movie-t? XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...