Negyvenfős csatákkal erősít a Star Citizen

  • Írta: fojesz
  • 2019. november 25.
  • Hír
Link másolása
A hétvégén tartották a Star Citizen éves rajongói összeröffenését, a CitizenCont, ahol több újdonsággal is előrukkoltak a fejlesztők a régóta készülő játék kapcsán. Hamarosan negyvenfős csatákban is megmérethetjük magunkat.

Az idei CitizenCon egyik legnagyobb meglepetése a Star Citizen FPS-moduljához, a Star Marine-hoz bemutatott új játékmód volt, a Theatres of Warban ugyanis összesen negyven játékos eshet majd egymásnak. A több fázisból álló, különböző küldetéseket felvonultató harcok során a két csapat járműveket is bevethet, így abszolút teljes lesz a Battlefield-életérzés.

A(z egyelőre erősen alfás) játékmódba a fenti videóban nézhettek be, azonban akadnak még itt más látnivalók is. Miután kiderült, hogy a rajongók által régóta várt hajó, az Anvil Carrack 2020 februárjától végre elérhető lesz a játékban, a fejlesztők közzétették a járgány fiktív reklámfilmjét, amelyben közelebbről is megcsodálhatjuk a kicsikét:

Végül pedig itt hagyjuk nektek az alább techdemórészletet: a rövid videóban mindössze annyi történik, hogy egy karakter lerángat egy nagyobb méretű ponyvát egy arra parkoló járműről a hóvihar közepén, mindez viszont egészen pazar módon jelenik meg a játékban:

A Star Citizen egyébként december 5-ig bárki számára kipróbálható.

34.
34.
Zontár
#12: Nem képzelem magam szuper intelligensnek sőt ahhoz, h felismerjem a felületes véleményalkotást még különösebben intelligensnek sem kell lenni.
33.
33.
Zontár
#25: Jogos, a nyeltan tudásomat abszolút lehet kifogásolni sosem lesz erős oldalam :D
31.
31.
malibutomi
#30: Ezzel egyetertek hogy mondjuk egy jelnyelv tok felesleges.
Csak itt paran azt hiszik hogy SC- kivul nem volt meg olyan jatek ahol a fejlesztes kisebb nagyobb resze a kukaban vegezte vagy teljesen at lett dolgozva utolag csak azert mert azoknal nem hallottak rola.
Pedig 99%-uknal megtortenik akar mindketto
30.
30.
delphijos
#26: Azért szerintem is voltak felesleges dolgok, ami azért nem szerencsés ha jól van szervezve egy projekt. Ha csak 2 hetet csesztek el pl. a jelnyelv-re, már az kidobott idő. Ilyeneket azért nem szabadna bevállalni....
29.
29.
#24: Ezzel azért vitatkoznék.Attól, hogy valamiről másként gondolkozik valaki, még nem gyengébb jellemű.Kifizet 20k-t, játszik vele 100+ órát az nem nagy lehúzás.Van akinek ebben a formájában is bejön a játék.Másnak más lehúzások jönnek be.Pl Entrópia (42k eddig, kb 300+ óra :) ), idióta skinek, Hearthstone-ban paklik, 20 órás játékok stb... .
27.
27.
malibutomi
#24: Most jo nagy hulyeseget sikerult mondanod :)
Amennyit en beleinvesztaltam (45$) az legyfing szoval pont nem erdekel a penz.
Viszont zavar amikor valaki ugy probal okoskodni hogy fogalma sincs a temarol csak olvasott egy-ket hianyos cikket.

Az kulon megerne egy pszichikai felmerest hogy akik nem tamogattak a projektet szoval semmi kozuk hozza azok miert verik a tamtamot hogy miert nincs meg kesz meg scammeg egyeb hulyesegekkel.
25.
25.
delphijos
#11: “akadája” és színvonal egy kommentben. Szép.
20.
20.
malibutomi
#17: Azert van az elmezonyben mert mindenki elfelejti hogy az osszeg nem egy jatek koltsege, hanem ketto + az egesz studio felepitese.
Rogton csak atlagos a koltsegvetesuk.
Ahogy a belefektetett ido is.
Azzal egyutt hogy nullarol felepitettek 5 studiot toltottek annyi idot az MMO fejlesztesevel amennyit meglevo studiok eltoltenek egy nagyobb single player jatekfejlesztesevel...es azoknal adott minden eszkoz rsnincsenek ilyen technikai kihivasok mint itt.
19.
19.
malibutomi
#14: 2020 masodik fele a beta megcelzott idopontja a single playernek.
18.
18.
malibutomi
#15: 2020 vege a beta celzott idopontja. Hulyeseget nem kellene beszelni...illetve lehet csak akkor ugye azzal jellemzi magat az ember
17.
17.
adamsfamily
#14: Azt nyilatkozta valahol a rendező,hogy ha nem jön több pénz az akkor is elkészül.Szerintem érzi,hogy az embereknek kezd leesni,hogy ez így egy pénznyelő.Csávókám mindent is akar a játékába,de mire belepakolja ezt a temérdek tartalmat,addigra elavult lesz a végtermék.A befektetőknek pedig szerintem véges a türelmük.Már most is a játékfejlesztés toplistájának az élmezőnyében van a fejlesztési költségekben és szerintem nem tudnak összekalapozni annyit, amennyi kellene a befejezéséhez.
16.
16.
prodigy1990
Nem kell hozzá sok ész, hogy az ember lássa, hogy a kész játéktól ez még fényévekre van, ha egyáltalán megjelenik. Ez a játék nem más, mint egy nagoyn ügyesen kitalált pénzlehúzás, amit olyan jól oldottak meg, hogy még perelni sem lehet miatta.
Ilyenek az ügyes csalók, olyan ügyesen hülyítik magukba az embereket, hogy még azt is elérik, hogy a fanatikusok védik is őket.
Én maximum 1 vagy 2 évet adnék nekik, hogy végre egy kész terméket tegyenek le az asztalra, utána elzárnám előlük a pénzcsapot és akkor minden kiderülne, hogy be akarják-e fejezni egyáltalán ezt a játékot.
Értem én, hogy stúdiókat húztak fel ebből a pénzből és más dolgokat, de egy bétatesztnek már bőven itt lenne az ideje, de ezt még alpha-nak sem lehet nevezni, pedig eltelt már 7 év.
Mindig bele fognak valami pluszt rakni a játékba, hogy soha ne készüljön el, míg a sok hiszékeny ember adakozza nekik ész nélkül a lóvét, addig ebből a játékból semmi nem lesz.
15.
15.
Ooorky
#14: Mit lenne vele, megmondták a hívők, hogy 2019 végén megjelenik a SQ42 és úgy is lesz!
14.
14.
bitbandita
Ez mind szép és jó, de mi a fasz van a Squadron 42-vel? Az online multis Star Citizen nem mostanában fog elkészülni, de a S42-be is beleöltek egy rakás pénzt, mi van azzal? A legutolsó mellékszereplőt is világsztár színészekkel játszatták el, most abból nem lesz semmi?
13.
13.
Szőrös
#12: Átlátod ja közben azt se tudod, hogy mi volt a CitCon-on, meddig tartott vagy mi az egyáltalán. Hiába no nem te vagy a legélesebb kés a konyhában. :D
12.
12.
logic5
#6: A stílusom... Azért gondolom, mert átlátom, hogy a világ egyik legjobban sikerült pénzlehúzása ez a játéknak nevezett valami... Valóban. Mióta is fejlesztik? Mennyi pénzt szedtek már össze? És neked az egy jó példa, hogy másfél óra gémpléj van a jutúbon? :D Ne nevettes már :D

#11
Neked ugyanezt tudnám mondani, mint amit a másik kollégának. Valamint. Az a gémpléj, ami abban a videóban van szánalom. Össze vissza akad (tudom, nyílván a jutub hibája), és messze nem az a minőség, mint ami ígérgetve volt. De higgyetek a csodában, hátha összejön. Az én színvonalam hogy jön ide? Gondolom valami szuperintelligens embernek képzelheted magad a fogalmazásod alapján.
11.
11.
Zontár
#4: Hát a logikád nem kikezdhetetlen és rólad többet elárul mint amiről alkodtad te és itt páran ahoz a csoporhoz tartoztok aki jézusnak is beszólna h mivan mé jársz a vizen nem tudsz uszni. Ebböl a példábol ne vonj le messzemenő következtetést nem vagyok vallásos sem fanatikus de szerintem nincs akadája h elkészüljön a játék ami már most olyan bravurokat ért el amit nem hiszem, h a te szinvonaladon el lehetni képzelni a cikk pedig tényleg finoman szolva is hiányos de ezt elöttem remekül szemléltették végezetül a 2. És a 3. pontot légyszives részletzd kicsit nyilván foggalmam sincs mi járt a fejedben.
9.
9.
dareal
noha még alpha, de már most több órát öltem bele, mint sok más egyéb játékba.
7.
7.
malibutomi
#4: Ezt most beneztem fiam erosen :)
Epp azert szoltam hozza mert a 8-9 oranyi anyagbol ahol rengeteg dolgot mutattak, amikvbol sok mar a kovetkezo patchben erkezik ide szinte semmi nem kerult fel.
6.
6.
Szőrös
#4: FYI: 9 órás volt a Con amit végig streameltek. Abból 1.5 óra gameplay fent van már yt-on. Az egészből ennyi került ide. Hogy miért kérdezd meg a cikkírót.
Te meg mielőtt fikázol valamit nézz utána mert most iszonyat nagyon égtél. A stílusodra meg no komment. Legalja.
5.
5.
Perseus84
#4: Malibutomi le se sza.ja a velemenydet. Vegyel nyugodtan mely levegot es lepj tovabb
4.
4.
logic5
Huhh. Lenne itt pár dolog...

1. Ezek videók szánalmasak!
2. CITIZENCON NEM ÉRTED??? NEB@SSZ@TOK MÁR :D
3. Aki jobban megnézi az első videót rájön, hogy ez egy hulladék! Nyilván látjátok, miért.
4. Ezt már ugye senki nem gondolja komolyan, hogy valaha kész lesz.

Összegezve: Van egy EGYPERCES videó egy lepelről. HURRÁ. Egy reklámfilm, meg egy gameplay videó, ami alatt gondolom véletlenül megy zene a hangok helyett.. :D Gondoljuk már át ezt a cirkuszt pls.

Kedves malibutomi. Látom, te fanatik vagy, és csak remélhetem, hogy nem fogsz csalódni... (DE FOGSZ) Sajnálom, ez a véleményem. Ez konkrétan egy vicc... De a legkomolyabb a CITIZENCON duma :D Na azon besz@rtam :D
3.
3.
hedzsooo
Csak még nyugdíjas koromban játszhassak vele picit mielőtt elhalálozom!!! :D
(Remélem hogy megérem a nyugdíjas kort...! :D)
2.
2.
malibutomi
Lemaradt nehany erdemi informacio a cikkbol:

Bemutattak a teljes gazdasagi szimulaciot ami fut a hatterben, ahol NPC ugy termelnek hogy figyelembe veszik a befektetett energiat, gyarakbanmennyi fizetest kapnak, illetve hol milyenek az arak.

A ponyvalerangatos reszlet a hosszabb demobol van ahol bemutatjak az uj bolygot ami jon3.8-ban, dinamikus idojarast ami automatikusan generalodik homerseklet es paratartalomfuggvenyeben, a hideg meleg hatasat a jatekosra ahol ha nem megfelelo ruha van rajtunk par perc alatt vegunk, jona reszketes hovaksag stb.

A demo azzal vegzodott hogy elugrottak a Pyro rendszerbe ami igy mar a harmadik csillagrendszer ami keszules alatt van, es most eloszor mutattak be az ugrokapukat is.

Az sem lett megemlitve hogy mar a kovetkezo 3.8 patchben erkezik a szerver oldali object container streaming ami nagyban javit a teljesitmenyen. Ugyanebben a patchben erkezik a planet tech V4 is ami az osszes mar meglevo bolygora/holdra erkezik nagyban javitva a grafikai minosegen.
1.
1.
zsocc-nrg
Remélem megélem hogy ez a játék megjelenik teljes pompájában :D továbbra is kíváncsi vagyok mi sül ki belőle attól függetlenül hogy szerintem alsó hangon is még legalább 5-10 év mire ténylegesen elkészül.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...