Újra bejelentették a Door Kickers 2-t

  • Írta: szlav
  • 2020. február 5.
  • Bejelentés
Link másolása
A KillHouse Games még 2016-ban jelentette be először a Door Kickers 2-t, a játék pedig a tervek szerint még abban az évben megjelent volna, ebből azonban végül nem lett semmi. Most némileg átdolgozva újra életjelet adott magáról a taktikai játék.

A 2014-ben megjelent Door Kickers hamar népszerűvé vált, hála az érdekes megvalósításának: felső nézetből követhettük ugyanis a SWAT kommandósainak bevetéseit, az előre megadott utasításainkra pedig valós időben reagáltak a puskacső túloldalán álló rosszfiúk is. A KillHouse Games 2016-ban el is készítette volna a játék folytatását, a projekt azonban fuccsba ment - máig nem is hallottunk felőle semmit.

Épp ezért ért minket olyan váratlanul a fenti bejelentő videó, amely a Door Kickers 2: Task Force North érkezését harangozza be. Bizony, a játék némileg megváltozott: a SWAT rendőrei helyett ezúttal az amerikai terrorelhárítás egyik különleges egységét irányítjuk majd, a helyszín pedig a Közel-Kelet lesz.

A hivatalos megjelenési dátum egyelőre nem ismert, de ha minden a terv szerint halad, akkor a játékot legkésőbb idén nyáron már kipróbálhatjuk a Steam Early Access programja segítségével.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...