Watch Dogs Legion - mit tartalmaz a szezonbérlet?

  • Írta: Baloo
  • 2020. július 14.
  • Letöltés
Link másolása
Nem áll meg a vasárnap este óta elindult információdömping a Watch Dogs Legionről sem - a Ubisoft megosztotta velünk, hogy mire számíthatunk, amennyiben benevezünk a játék szezonbérletére.

A hétvégi Ubisoft Forward előadás alatt kiderült, hogy októberben érkezik a Watch Dogs következő része, valamint azóta már láthattuk mozgás közben a ray-tracinggel együtt maximumra pörgetett PC-s verziót is. Most az is kiderült, hogy mit fog tartalmazni a játék szezonbérlete.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy a Watch Dogs Legion négyféle kiadásban lesz majd kapható, és a Standard verziót leszámítva mindegyikhez jár majd Season Pass is. Ez azért is külön érdekesség, mert az ilyenkor szokásos extra tartalmak (sztoriküldetések, skinek, karakterek és hasonlók) mellett a Watch Dogs első része is tokkal-vonóval a bérlet részét képezi majd. Remek lehetőség lesz így a pótlásra annak, akinek kimaradt, vagy egy kis nosztalgiázásra annak, aki már játszott vele.

A Watch Dogs Legion október 29-én hackeli be magát PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Google Stadiára, majd valamivel később PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is megérkezik.

3.
3.
petymeg2033
És hol a cikk, amit a címben van említve? Mert itt amit olvasni lehet, az a season pass egyik eleme, a teljes tartalmáról semmi...

Lehetne elegánsabban is klikkekre vadászni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...