Már egymillió Judgment-kópia talált gazdára

  • Írta: Baloo
  • 2021. június 16.
  • Biznisz
Link másolása
Jót tett a Yakuza-széria spin-offjának, a Judgmentnek, hogy újabb platformokra költözött, ugyanis a Sega és a Ryu Ga Gotoku Studio nemrég örömmel közölte, hogy a játék eladásai már átlépték az egymilliós mérföldkövet.

Pár hónappal ezelőtt Xbox Series X/S-re, PlayStation 5-re és Google Stadiára is ellátogatott a Yakuza-franchise vadhajtása, a Judgment. A platformbővítés határozottan jót tett a játék vérkeringésének, hiszen a Sega nemrég büszkén bejelentette, hogy az eladások átlépték az egymilliós álomhatárt.

A Judgment eredetileg még 2019-ben jelent meg PlayStation 4-re világszerte, majd ezt követte 2021-ben a stadiás, valamint az újgenerációs konzolokra szánt kiadás. A kiadó pedig azóta már a folytatásról, a Lost Judgmentről is lerántotta a leplet, ami idén szeptember 24-én érkezik Google Stadiára, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re. A második rész PC-s verziójában viszont felesleges reménykednünk a Sega elmondása szerint.

1.
1.
crytek
"A második rész PC-s verziójában viszont felesleges reménykednünk a Sega elmondása szerint."

Hm miért az első jön pcre?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...