HWSW: Bemutatkoztak a legújabb iPhone-ok

  • Írta: fojesz
  • 2021. szeptember 15.
  • Hardver
Az Apple idén képtelen volt meglepni az iPhone-rajongókat, a tájékozottabb közönség ugyanis semmilyen váratlannal nem szembesülhetett a keddi bemutatón. Az iPhone 13 szériája a tavalyi modellek ráncfelvarrása.

A tavalyi koreográfiához hasonlóan most is négy iPhone-t mutatott be az Apple: a két alapmodell mellé két Pro-variáns társult. A termékek javarészt azonos alapokra épülnek, ami a készülékdizájnnál kezdődik. A tavaly visszahozott szögletes formaterv maradt (és várhatóan még fog is pár évet), akárcsak a kijelzők és a készülékek méretei. Az idei modellekkel csak az iPhone X-nél bemutatott notch, vagyis a képernyőbe vágott felső rész területe csökkent. A tervezők 20 százalékkal szabták kisebbre a belógó területet, melyre az előlapi kamera, valamint a Face ID szenzorai miatt van szükség. A képek alapján a kávához nem nyúlt az Apple, maradt a panel körüli viszonylag széles sáv, amit csak még inkább kiemel a készülék szögletes dizájnja.

Az arcalapú biometrikus azonosítással, azaz a Face ID-val kapcsolatban nem említett fejlesztéseket az Apple. Pár hete felreppentek olyan pletykák, hogy az új készülékekkel megoldják a maszkos arcfelismerést, ám egyelőre úgy fest, erre végül nem került sor. A Touch ID-vel kapcsolatos információk azonban (sajnos) igaznak bizonyultak: az Apple továbbra sem hozta vissza a számos esetben kényelmesebb azonosítási módot. Sem a képernyő, sem pedig a bekapcsológomb alá nem került ujjlenyomat-olvasó.

Ez még csak a bevezető természetesen, a további részletekért irány a HWSW teljes cikke!

46.
bitchka
#44: Persze, tudom. Amire nekem kell (néha skype), pont jó. Remélem, hogy standard lesz android vonalon.
45.
Neotechtr
Kedves gyerekek! Hagyjatok már fel ezzel a parttalan vitával :) Nekem Androidos telóm van kamera lyukkal, de ha almás telóm lenne notch-al, vagy bármelyik, esküszöm, hogy ugyan olyan jól tudnám használni. Tiszta szerencse, hogy ehhez nem kell senkit elküldenem a
44.
delphijos
#42: Tény hogy azt hogy a “kijelző alatt” azt félreértettem. Ugyanakkor ha már tolod itt a nagy “techzseniket” akkor nézd meg hogy egyelőre nem túl jó minőségű képeket csinálnak ezek a kamerák, valószínű hogy 3D azonosításra egyelőre lassúak / bizonytalanok lennének. Ha kiforrott dolog lesz, egész biztos eltűnik a notch.
43.
Ooorky
#42: "többi csatorna pl. a VR egy nagy rakás szar"

Na ezzel maximálisan egyetértek.
42.
bitchka
#35: Ez is egy ékes példája annak, hogy sajnos nem vagy elég tájékozott a témában, ezért nem érted a hozzászólásomat. A kijelző alatti kamera már viszonylag régóta jelen van a telefonok közt, szerintem alap, hogy valaki erről tud, de latom, hogy megsem. A másik két felhasználó hsz-ére ezért nem is reagálnék, teljes tudatlanság. Csak ajánlani tudom, Marques Brownlee, MrWhoseTheBoss követését, hogy a mobilos iparággal. Magyar szinten pedig tech2 Laci és a mobilaréna akik értenek a témához, a többi csatorna pl. a VR egy nagy rakás szar.
41.
Fanboi
#38: Az már a legalja mikor az jön elő érvnek a vitában hogy "az apple az isten" pláne mikor huawei-t is hoztam notchal 3d arcfelismeréssel példának..
Ezért is hagyom inkább, vicc megint.
40.
Fanboi
#39: Ja még annyit az átverhetetlen 2d unlockról elég google-ban rákeresni oneplus 6 face unlock..
Az első találatok közt ott figyel hogy egy fotóval lazán nyitják.. :D
39.
Fanboi
#32: Mate 20 pro mióta apple..?:D
Oneplus meg a pillanatok feloldás ja mokor már az arcodba emelted. Itt egy érvelés a nonszensz az a tied...
De hagyom is mert árad megint az emberi butaság.
38.
delphijos
#37: Ja, még annyi hogy elfogadom ha valaki nem szereti az Apple-t, vagy az ökoszisztémáját , drágállja a cuccokat. Nem is mennék bele “hitvitába”. Az előzőt is kamatmentes részletre vettem, majd négy év után cseréltem. Nekem ennyi belefér. Nekem bevállt, és nekem csak ez számít. Az egyetlen dolog ami kiveri nálam a biztosítékot az az a szöveg hogy valaki “villogni” vesz IPhone-t. Lehet hogy az első 2-3 évben ez még talán igaz is volt, de ma ? A kutyát nem érdekli hogy IPhone-om van…..
37.
delphijos
#36: Megmondom a frankót, hogy én is féltem a nagy telefontól. De nagyon sok levelet írok mobilon, és ha lenne fizikai billentyűzetes telefon nem is igényelném annyira, de így nagyon szeretem hogy ha feljön a virtuális, akkor is még egy “csomó hely” van. A másik meg a face id. Szerettem az ujjlenyomat olvasót, es marhára féltem ettől is, de kár volt. Gyorsabb, kényelmesebb, jobb. De persze itt is igaz hogy nem vagyunk egyformák, különbözőek az igények.
36.
Ooorky
#35: Mondjuk nekem is egy samsung, egy Huawei, egy Xiaomi mobil meg egy Lenovo tablet van most az asztalon.
De attól még jónak tartom a iphone minit, mert kb az apple az egyetlen aki gondol manapság azokra akik nem akarnak tepsi mobilt. Csak bírna ki az akkuja legalább egy napot annyi pénzért...
35.
delphijos
#32: Írod itt a hülyeségeket, amit már MINDENKI megmondott, de a másik “hisztizik”. Elárulom, rohadt mód leszarom hogy mit használsz, csak a buta érvelésed dühít, és véded körömszakadtáig. “Egyedül a világ ellen” Pl. ez is:

“Ha kijelző alatt lenne a faceid, akkor megérné, így nem”

Szóval ha nem lenne notch, hanem ennyivel kisebb lenne a kijelző akkor “megérné”….
34.
bitchka
#33: Ha már ekkora ostobaságot mondasz, utána is nézhetnél a dolgoknak annyi idő alatt, amíg tovább égeted magad. Bár lehet, hogy az angoltudás hiányzik hozzá.
33.
Ooorky
#31: Persze, ilyenkor mindig "röhögésnek" hívják mikor sarokba szorulva vonyítanak az ilyen kamu senkik.
32.
bitchka
#27: Kiragadtad a szövegkörnyezetből, vagy nem akartad megérteni, amit mondok. Harmadszor leírom, hogy a 3D arfelismerés nélkül is biztonságos lenne a telefon használata. Ha nem olvasod a hozzászólásaimat, akkor veled nincs értelme vitatkozni. Azt írtam, hogy a tradeoff nem éri meg, ami mellett az szól, hogy nem tudod a kijelző felső részét használni és folyton manuálisan kell csekkolni az akku százalékot, valamint nem tudod tartalomfogyasztásra használni a kijelző azon részét teljes szélességben, ahol a notch van. Nem is érvelsz, csak végighisztized az összes hozzászólásodat. Ha kijelző alatt lenne a faceid, akkor megérné, így nem, és alái is támasztottam észérvekkel, hogy szerintem miért nem, de nyugodtan írj még 2 hisztizős hozzászólást, akkor is, amikor nem válaszolok neked.

#28: Már leíretam 19-ben, hogy miért teljesen nonszensz ez az érvelés. Gondolom mindnekinél, aki megtalálja a telefonod, van egy képe rólad. "A 2D arcfelismerés egy könnyen átvehető lassú szar, lassabb mint az ujjlenyomatos megoldás." Ez konkrétan nem igaz. Nálam OP6T-n pillanatok alatt felold. Olyan érzésem van, hogy az Apple az Isten és ha bebszéli nektek, hogy egy feature jó, akkor abban hisztek feltétel nélkül, olyan nonszensz agymenésekkel, hogy "képpel át lehet verni". "...batár kijelző miatt egy kézben a telefonfeloldás simán leejtés veszéllyel jár" Mégegy fantasztikusan releváns érv, megyek és veszek egy szifont, hogy félmillióért megcsodáljam a technika vívmányait (kínában 2 évvel ezelőtt). A rendszer még mindig világbajnok, de már messze nincs fluiditásban akkora különbség a két rendszer között, hogy az megérje a felárat és itt az általam említett, ismert és elismert 3 youtuberre hivatkoznék, akiknek ugyanez a véleménye.
31.
bitchka
#30: Ezen jót röhögtem, bár hazudnék ha azt mondanám, meglepett :D
30.
Ooorky
#26: Ezek a senkik kicsodák?

De volt benne, sőt amennyire emlékszem az összes 6" fölötti...

Te szagértő.
29.
Fanboi
#28: "Nem tudom az s21u-ban milyen arcfelismerés van"

* Gondolom 2d, bár kicsit forgatni kellett a fejet amíg nézi, ugyanakkor jóval gyorsabban csinálta meg mint pl az m20p ahol lassan kellett elnézelődni.
28.
Fanboi
Nem tudom az s21u-ban milyen arcfelismerés van. DE. A 2d arcfelismerés egy szaros fotóval kijátszható, és bizony az S21u is kijátszható. A hatásfoka pedig mint készülékfeloldás egy rakás szar ahogyan az összes többinek ami 2d-vel dolgozik pontosan azért mert full szembe kell nézned a kamerába, vagyis aki azt írja nekem hogy ugyan olyan a hatásfoka az vagy hazudik vagy életében nem volt még olyan telefon a kezében amiben 3d arcelismerés dolgozik.
Volt az elmúlt években jópár telefonom mert egy időben kíváncsi voltam rá mit miért istenítenek annyira hogy felül übereli a többit, Sony, Oneplus, Iphone, Hüvely, Szijajómi és most Samu...A 2D arcfelismerés egy könnyen átvehető lassú szar, lassabb mint az ujjlenyomatos megoldás. A céges m20pro-m és az iphone a 3d arcelismerésével gyakorlatilag gyorsabb az ujjlenyomatos módszernél kényelmesebb és nem is igen tudod átverni. Míg az összes telefont konkrétan az arcommal szembe kellett venni meg ránézni addig az említett két telefon már mikor csak ránézni kezdesz a telefonra unlockolja azt...
A notch pedig továbbra sem vesz el tőled semmit,pontosan ugyan úgy ott van a térerő,akksi akár százalékban akár ikonnal, szolgáltató ha kell, óra wifi és egyéb értesítő ikonok mint a kamera lyuknál. Web böngészésnél egy csíkot vesz el amit amúgy is egyből belőttem az összes kamerlyukat telefonon, nekem ott lyuk ne legyen inkább mindig fekete csík amin jól látszódik minden ikon. Pontosan ezért nevetséges és idejétmúlt a notch ellenes szövegelés főleg hogy a notch legalább egy olyan cuccot tesz elérhetővé ami sokkal kényelmesebb és szerethetőbb mint az ujjlenyomattal baszakodás főleg azoknál a telefonoknál amiknél a batár kijelző miatt egy kézben a telefonfeloldás simán leejtés veszéllyel jár....
27.
delphijos
Reszelhetjük itt a fingot napestig. Te szajkózd a “legjobb jutyúbereket” én meg hiszek a saját tapasztalatomnak. Remélem ezt az örökbecsűt is ők mondták: “Az összes fontosabb app… úgyis 2x-es hitelesítést kér”. Meg a 2D arcfelismerést, aminek jó sok értelme lenne ha MELLETTE meg ujjlenyomatozhatnál meg kódozhatnál mert nem biztonságos. Szerintem inkább tőled nem szabad sokat várni.
26.
bitchka
#25: Marques Brownlee, MrWhoseTheBoss, JerryRigEverything. Az én listámban biztosan nem volt 6.4 colos kijelző, úgyhogy aki googlet sem tudja használni, attól nem várok sokat.
25.
Ooorky
#24: Listát kérünk.
Bár aki szerint a 6,4"-os mobiltelefon kis méretű attól nem várok sokat.
24.
bitchka
#23: Véletlenül a legjobb tech youtuberek is droidtardok. Biztos mindenki hülye, csak te vagy helikopter.
23.
logic5
#22: +1

Engedd ezt el, nyilvánvaló, hogy droidtard
22.
delphijos
#21: Számomra totálisan nyivánvaló hogy a büdös életben nem próbáltad a FaceID-t, csak osztod az észt. Volt TouchID-s Iphone-om is, és pontosan tudom, és érzem a különbséget. ( És próbáltam Androidot is ) Ha pl. egy kicsit is nedves a kezed, már nem megy rendesen... Amúgy meg nyugodtan használj mást, és élvezd a "plusz kijelzőt" ( sicc ! ) ja és a tapicskolást , meg a kódokat....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...