Részletek az Elden Ring játékmenetéről

  • Írta: Shifty
  • 2021. október 4.
  • Hír
Link másolása
Yasuhiro Kitao, a FromSoftware marketing- és promóciófelelőse nemrég a Famitsu vendége volt, és ha már interjút adott, akkor számos érdekességet megosztott a rajongókkal a jövő év elejére datált Elden Ringről.

Kitao elárulta, hogy az Elden Ring egyértelműen egy tipikius FromSoftware-játék lesz, azaz a sötét fantasy elemek garantáltan nyomot hagynak majd a történeten és a hangulaton, de közben számos módon eltérnek a Souls-játékok megszokott kliséitől. Az egyik ilyen a játék nyitott világa lesz, illetve az, ahogy zökkenőmentesen kapcsolódnak majd egymáshoz a különböző dungeonök.

Részletek a nyitott világról

A kisebb és közepes méretű dungeonök ugyanis a nyitott világban szétszórva lesznek megtalálhatóak, viszont ezek amolyan földalatti csatornahálózat módjára kapcsolódnak egymáshoz. Emellett kapunk úgynevezett "legacy dungeonöket", amelyek hatalmas kastélyok lehetnek, továbbá olyan tipikus helyszíneket is meg fogunk látogatni, amelyeket a Demon's Soulsból vagy a Dark Souls-sorozatból is ismerhetünk. Kitao szerint az egyik módja, hogy tényleg élvezzük majd az Elden Ringet, az pont az lesz, hogy szabadon fedezzük fel a térképet.

A játékosok a méretes világban egy paripát megülve közlekedhetnek majd. Ő lesz Reisma, akit a dungeonök kivételével bárhol, bármikor egyetlen füttyentéssel meg lehet idézni. A nyitott, felfedezésre váró helyszínek egészen más veszélyeket rejtenek majd, mint a szűkösebb dungeonök, amelyek Kitao szerint rengeteg kellemes pillanattal fogják gazdagítani a rajongókat. A marketinges kitért arra is, hogy a nagyobb összecsapások, például sárkányok elleni küzdelmek során - ahogy azt az egyik előzetesben is láthattuk - hasznos társ lesz Reisma, a lovunk, viszont a szűkösebb szakaszokon inkább jobb, ha gyalog közlekedünk.

Az Elden Ring nem fogja majd a kezünket. Sosem kapunk utasítást arra, hogy melyik a következő dungeon, amit meg kell látogatnunk. Teljesen ránk lesz bízva hogyan és milyen ütemben fedezzük fel a játék világát. Éppen ezért sokszor el fogunk tévedni, sokszor leszünk tanácstalanok, de lesznek azért eszközök, amelyekkel ismét rálelhetünk a megfelelő ösvényre. Ilyenek lesznek például a különböző megszerezhető térképek. Ezeken kijelölhetjük az úti célunkat, aminek a pontos helye aztán egy hatalmas fényoszlopként lesz látható.

A játék nehézsége, jól haladó fejlesztés

Természetesen ne is számítsunk arra, hogy a játék könnyű lesz. Kitao azonban elárulta, hogy az a céljuk, hogy folyamatos sikerélményben legyen részünk, igaz, annak elérése sokszor izzasztó kihívás lesz.

Lesznek azonban olyan játékbeli elemek, amelyek igyekeznek megkönnyíteni a kalandjainkat. Például szövetségeseket idézhetünk majd, illetve kapunk egy, a Sekiro: Shadows Die Twice-hoz hasonló lopakodási rendszert, aminek a végén hátba lehet támadni az ellenfeleket, hogy aztán egyetlen csapással végezzünk velük. Ezzel elkerülhetjük a nehezebb ellenségek elleni komolyabb frontális összecsapásokat. De az is segítségünkre lesz, hogy ha egy, a szintünkhöz képest nagyobb fejvakarást okozó dungeonbe tévednénk, akkor találhatunk hozzánk jobban passzoló kihívásokat is, amelyek segítségével könnyebben tudunk szintet lépni.

A beszélgetés utolsó szakaszában Yasuhiro Kitao megköszönte a rajongóknak, hogy akkor is kitartottak, amikor jó két évig semmit nem lehetett hallani az Elden Ringről. Végül azzal zárta mondandóját, hogy a fejlesztés nagyon jól halad, zökkenőmentes minden folyamat, és mindent megtesznek, hogy eleget tegyenek a rajongói elvárásoknak.

Az Elden Ring 2022. január 21-én jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.

9.
9.
AmreyP
pont azért volt jo dark souls mert mindenért meg kellet küzdened,semmit se kaptál könnyen minden méterért megkellet harcolni és azt se tudtad merre menj annyira nyitott volt ;) akinek bejön a filingje nézze Berserk animét a nagy kardokat abból meritették.
8.
8.
Marcus88
#5: Már ne haragudj meg,de össze vissza vágják abban a videóban a gameplayt 2 másodpercenként.Egy 50 órás játékból kértem egy 4-5 perc folyamatost amikor nem ugrál össze vissza.
Ha meg nem olyan lesz a játék amilyennek elképzelted,akkor meg te jössz ide legelsőnek sírni,hogy jaj mocskos fejlesztők jól átvertek minket,mert nem mutattak belőle semmit!
7.
7.
C0m1n65un
#5: Hát én például nagy From fan vagyok, de én is szívesen látnék kicsit többet belőle. Nem tudom milyen 20 perces videóról beszélsz. Láttam én is valamit, amibe 15-16 percig pofáztak, meg leadták a gamplay trailer, ami másodperces vágásokkal operált. Ennél azért többet kell majd mutatniuk, mert az egy nagy nulla volt, amiből nem derült ki semmi.
6.
6.
Hoki György
Bár egyetértek, hogy a kevesebb több, az a trailer pedig szépen megmutatta hogyan néz ki a játék, azért azt a 20 perces gameplayt, amit az újságíróknak és influencereknek mutattak, megnézném. Nekem az élményt sem rombolná, hiszen open world játékról van szó, amibe úgyis beleölök majd 30-60 órát, az a 20 perc semmi. Kicsit éhezem az új infókra és erre a játékra magára, és vannak lyukak, amiket még egy DS3 végigjátszás nem tölthet be - így is túl sok órám van benne :D
5.
5.
Freeser
#3: láttad már hogy néz ki a játék és játékmenet a 20 perces videón, még ennél is több kell hogy legyen egy képed a játékról? látszik hogy az új god of waron nőttél fel
4.
4.
Kakaoo
#2: Teljesen egyetértek!
3.
3.
Marcus88
#2: Azért egy 4-5 perces folyamatos gameplay jó lenne,hogy nagyjából hogy is néz ki a játék!
2.
2.
br1Koo
#1: Nem kell. Valószínűleg jó lesz, minél kevesebbet látunk belőle annál élvezetesebb lesz mindent felfedezni.
1.
1.
Darksiders84
Valami új videót nem bánna senki hiszen mindjárt itt a megjelenés.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...