Riders Republic - ingyen tekerhetünk a premier előtt

  • Írta: szlav
  • 2021. október 19.
  • Korai verzió
Link másolása
Bőven lesz rá alkalmunk, hogy eldöntsük, nekünk való-e az extrémsportok világa, a napokban ugyanis elindul a Riders Republic egyhetes tesztidőszaka. Összesen négy órán át próbálgathatjuk majd a Ubisoft játékát.

A Riders Republic tömegversenyeihez bizony kelleni fog a tömeg is, kifejezetten jó ötlet tehát, hogy a Ubisoft minden érdeklődőt a nyeregbe enged a vásárlás előtt. Habár a hivatalos premier csak október 28-án esedékes, október 21-től egy teljes héten át körözhetünk majd az extrémsportok köztársaságában, mégpedig minden célplatformon. Némi megkötés persze van, összesen ugyanis négyórányi játékidőt kapunk a próbaidőszak alatt - ez persze elég kell legyen ahhoz, hogy eldöntsük, megéri-e boltba rohanni a játékért.

Nem ez egyébként a játék első próbaköre, így már többé-kevésbé tudhatjuk, hogy mire számíthatunk. A Riders Republic védjegyéül szolgáló Mass Race és a látványos mozdulatokra kihegyezett Tricks Battle természetesen nem marad el, de részt vehetünk majd a Versus Mode és a Free for All kihívásaiban is. Persze, ha úgy tetszik, elüthetjük az időnket szimpla felfedezéssel is - nem is olyan rossz ötlet ez, hiszen a franciák egy igazán szemkápráztató vidéket dobtak össze.

Ahogy tehát azt említettük, a Riders Republic október 28-án érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Google Stadiára, valamint Amazon Lunára.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...