1,85 millió dollárt fizet a CD Projekt a befektetőinek

  • Írta: szlav
  • 2021. december 16.
  • Biznisz
Link másolása
Megállapodásra jutott a CD Projekt az őket perelő befektetők csoportjával. A lengyel játékfejlesztő és kiadócég, illetve a vállalat biztosítója 1,85 millió dollárt fizet a kiábrándult felpereseknek.

A Cyberpunk 2077 katasztrofális rajtja nem maradt következmények nélkül, mára pedig révbe értek az egy évvel ezelőtt indítványozott csoportos perek. A CD Projekt befektetői kártérítést követeltek a lengyel vállalattól, hiszen a vádak szerint a stúdió olyan félrevezető marketingkampánnyal élt haszonszerzés céljából, amely nem reprezentálta a véglegesen piacra kerülő produktumot. És habár beláthatjuk, hogy a játék egy teljes évvel és néhány megkésett frissítéssel később érezhető javuláson esett át, az előzőgenerációs konzolokra kiadott verzió továbbra is csak erős jóindulattal nevezhető játszhatónak.

Akárhogy is legyen, a jogi úton követelt kártérítés mára meghozta az eredményét, így a CD Projekt és a vállalat biztosítója kénytelen lesz 1,85 millió dollárt fizetni a stúdió korábbi befektetőinek - mindezt azután, hogy 2,2 millió dollárt már elköltöttek a játék pénzvisszafizetési kampányára. Ha azonban az említett összegeket hozzávetjük a szerepjáték bevételeihez, láthatjuk, hogy így is egy viszonylag kis cseppről van szó egy óriási vederben: a Cyberpunk 2077 csak a megjelenését követő első hónapban 563 millió dollárt hozott a CD Projekt konyhájára.

8.
8.
Straga25
Szóval a befektetők ráerőltetik a kiadóra hogy kidobja a játékot mielőtt kész. És aztán ők kapnak pénzt?
Jó lehet milliomosnak lenni. Nagyon fasznak kell legyél hogy elveszítsd a pénzedet.
7.
7.
KopyAti
Az elég kretén már, hogy a jatekosok lettek átb@szva, s a befektetők kártérülnek.
6.
6.
Aanash
Évek óta köpik szemen a játékosokat, de még mindig nem tanulják meg azt, hogy a videójáték ipar nem értük van, hanem csak a pénzükért és semmi másért.
5.
5.
sasncore
#2: Örülök hogy van akinek bejön. Sok sok évet vártam rá, hitvány interaktív mozi lett. Persze ha nem hazudoztak volna róla, egy rossz szavam nem lenne, csak más gameplayt/játékot vártunk sokakkal.. Na az ilyenek mitt kellene büntetni őket, így is úgy is vitték volna játékot, de így meg is tévesztettek sokakat.
4.
4.
Őrnagy
#1: Úgy tudom, a bevétel 75-80 %-a előrendelésekből lett. Hányan írták, hogy nem szoktak előrendekni, de a CD Projektben megbíznak. He-he
3.
3.
Gerzson95
#1: Az a baj higy az emberek hülyék, és a közeljövőben nem nagyon fognak változni, hiszen volt már rá nem kevés idő. Egy módot látnék, ha a fogyasztóvédelem világszert rálépne a tökükre, de ahogy látjuk inkábbb még pénzeli ezeket a szélhámosokat.
2.
2.
hedzsooo
#1: +1 Nekem jo kikapcsolodas PC-n a C2077 is de ettol fuggetlenul jol latod a tendenciat szerintem is.
1.
1.
dcba
"563 millió dollárt hozott a CD Projekt konyhájára."

Na ez a baj, hogy akarmilyen szemet hulladek modon jonnek a jatekok, akkor is a nepek veszik mint a cukrot. Semmi ertelme mar jo jatekot csinalni, megveszik mert a trailer hangulatos volt, jott Keanu Reeves and badass volt meg breath taking es maris mindenki ugrik az elorendelesre, aztan jon a pofara eses, hogy rossz a jatek es lehet menni sirni a Reddit-re meg mas forumokra, majd 10 perccel kesobb, jon az uj trailer es azt is rohan elorendelni.

Amig az emberek nem fejezik be, hogy eszetlenul mindent megvesznek csakmert a marketing beszivja oket, addig a helyzet nem fog javulni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...