Már biztos, hogy csak jövőre jelenik meg a Baldur's Gate 3

  • Írta: szlav
  • 2022. április 21.
  • Csúszás
Link másolása
Eddig is sejthettük, ma azonban hivatalossá vált: idén már egész biztosan nem készül el a Baldur's Gate 3 végleges változata. Az Early Access azonban továbbra is bővül, a stúdió pedig igen hálás a résztvevőknek.

Swen Vincke és a Larian fejlesztőcsapata néhány hónappal ezelőtt már felvetette, hogy valószínűleg csak 2023-ra készül el a Baldur's Gate III teljes, végleges verziója. A stúdió részt vett a mai D&D Direct showműsorán, ahol köszönetet mondtak a rajongók eddigi támogatásának, majd megerősítették a korábbiakat: a játék várható megjelenése hivatalosan is átcsúszott a jövő évre. Ennél pontosabb dátumot egyelőre nem kaptunk, az azonban beszédes, hogy ez az első olyan alkalom, amikor a Larian egy hozzávetőleges megjelenési időszakot fűzött a játékához.

A 2020 óta elérhető korai változat azonban (csakúgy, mint a színfalak mögött készülő teljes játék) rengeteget fejlődött, a játék pedig hónapról hónapra nagyszerűbbé válik, hála a rajongók támogatásának és visszajelzéseinek. Ennek kapcsán kaptuk a fent látható rövid videót, amelyben bemutatták a korai változat eddigi útját, és kalapot emelnek az Early Access-programban résztvevők előtt.

3.
3.
norbi27
Én sem aggódok. Ezzel a játékkal szintet lép majd az RPG műfaj. Hatalmas projekt, kell az idő az extrém részletes játékmenet csiszolására, az átvezető videók mocapjére és a szinkronra is.
Igen, hosszú lesz a több, mint 2 év EA, de ennél a játéknál a játékosok tesztelése az össze-vissza kombinálható játékmechanikai elemek és az ebből fakadó kismillió hibalehetőség miatt egyszerűen elengedhetetlen.
2.
2.
Heldengeist
#1: Azért a Larian még nem okozott csalódást, indie fejlesztők, akik rendes RPG-kre koncentrálnak. Megvan az előnye és hátránya. Teljes a kreatív szabadságuk, cserébe szűk piacra dolgoznak és nem úsznak a pénzben. Ha egy játékukból annyi megy el 3-4 év alatt, mint egy blockbuster AAA címből az első hónapban, az nekik már siker. És azért ők is AAA minőségben dolgoznak.

Persze nyilván, hogy eddig nem okozott csalódást, nem jelenti, hogy a jövőben sem fognak, de azért ők elég transzparensek, szemben például a CDPR-vel a CP2077 megjelenése előtt.
1.
1.
Kamukaze
Egy játék (ha minden korrekt) átlagos fejlesztési ideje 3-4 év. Ebből azért jócskán felhasználhattak, mire eljutott a korai hozzáférésig, mivel oda is fel kell ugye mutatni valamit. Most tartunk ott, hogy 2 éve kijött az E.A. hozzáférés és TALÁN majd jövőre megjelenik. Bevallom, fogalmam sincs mennyit adtak hozzá és javult 2020 óta, de sajnos láttunk már ilyen "üzleti" húzást.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...