Épül-szépül az Xbox kezdőlapja

  • Írta: Nyuszcica
  • 2022. november 15.
  • Letöltés
Link másolása
A Microsoft egy több lépésből álló kísérletsorozat alapján fogja megújítani az Xbox homepage-ét, ami révén többek között elérhető lesz több új menüpont, és a személyre szabható háttérképek funkciója is.

A Microsoft kitűzte céljául, hogy az Xbox-konzolok kezdőoldala legyen sokkal praktikusabb és mutatósabb, valamint tartalmazzon több személyre szabható elemet, hogy mindenki otthon tudja magát érezni benne, ehhez pedig bevonták az úgynevezett Insider-felhasználókat is, akik első kézből próbálhatják ki a legújabb modulokat, beállításokat. 

A Microsoft fokozatosan mutatja be a szépülést, hogy minden lépcsőfokról tudjanak elegendő információt, véleményt szerezni az Insiderektől. Már publikussá vált a kísérlet első része: a játékok előnézetét és a homepage elrendezését érintő változások, azonban ez még csak a jéghegy csúcsa. 

A Microsoft a kísérleteinek eredményeit 2023-ban teszi majd elérhetővé a felhasználók számára, addig is a megszokott, régi kezdőoldalról kell indítanunk a játékokat.

1.
1.
crytek
Bárcsak teljesen személyre szabható lehetne.Adott lenne egy saját háttárkép és csakis azokat az ikonokat lehetne kirakni amiket én akarok..Nem értem mi ebben a bonyolult..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...