Öt új PlayStation VR2-es címet villantott a State of Play

  • Írta: szlav
  • 2023. február 24.
  • Bejelentés
Link másolása
A frissen megjelent PlayStation VR2 tulajdonosai is lakmározhattak a State of Play adásán. A műsor öt új VR-os címről rántotta a leplet, és bőven akadtak köztük igazi nyalánkságok is.

Jókora szegmenst kapott a State of Play tegnap esti adásában a PlayStation VR2 - nem is csoda, hiszen éppen csak megjelent a Sony újgenerációs headsete. Habár a nyitókínálat eddig sem volt gyenge, a következő hónapokban számos érdekes újdonságra tehetjük még rá a mancsunkat. Összesen öt ilyen címet sorakoztatott fel a konzolgyártó - lássuk őket!

The Foglands

A műsort rögtön a nagyon ígéretesnek tűnő The Foglands nyitotta. Tavaly egészen nagyot futott a weird western műfaj, a Well Told Entertainment roguelike lövöldéje pedig szintén hasonló vonalon indul el. Megjelenési dátumot ugyan nem kaptunk, a bemutató szerint azonban még idén számíthatunk a The Foglands megjelenésére.

Green Hell VR

PlayStation VR2-re is megkapja a maga átiratát a Green Hell VR. Az Amazonas dzsungelében játszódó túlélőjáték a konkurens platformokon már nagy sikert aratott, így szuper, hogy a PSVR2 tulajdonosai sem maradnak le semmiről. A megjelenés még az idei év folyamán várható.

Synapse

A Fracked, a Phantom: Covert Ops és a Far Cry VR alkotóinak legújabb játéka egy bámulatosan festő lövölde lesz, amelyben pisztollyal és telekinetikus képességekkel apríthatjuk a rosszakaróinkat, ezzel színt hozva az amúgy eléggé monokróm világba. A Synapse megjelenése szintén 2023-ban várható.

Journey to Foundation

A gyűjteményünk talán legérdekesebb címe az Isaac Asimov Foundation-univerzumában játszódó Journey to Foundation. Az idén ősszel megjelenő játék egy keményvonalas sci-fi RPG lesz, ahol az immerzív akció mellett a döntéseink is nagy hangsúlyt kapnak majd. Nem is csoda, hiszen egy kémet alakítunk majd, akinek az a feladata, hogy beépüljön egy csapat birodalmi dezertőr közé.

Before Your Eyes

Mindig is éreztük, hogy Before Your Eyes magával ragadó története legfeljebb csak VR-ban lehetne személyesebb. A pislogással irányított játékot mintha csak a szemkövetésre is képes PS VR2-re szabták volna, vagyis könnyen meglehet, hogy a március 10-én megjelenő cím kötelező darab lesz mindenki könyvtárában.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...