Csúnyán leszerepelt PC-n a Wo Long: Fallen Dynasty

  • Írta: pandaril
  • 2023. március 3.
  • Hír
Link másolása
A Team Ninja eddigi legnépszerűbb játéka a PC-s játékosok között, ugyanakkor az értékelések lesújtóak. A fejlesztők közleményben reagáltak a számokra, már úton vannak a kritikus patch-ek.

A Team Ninja soulslike játéka minden korábbi játékuk PC-s rekordját megdöntötte, talán minden értelemben. A Steam adatai szerint a mindenkori legtöbb játékosa 75.906, míg az eddig csúcstartó Nioh 2-nek "csak" 41.325 volt a csúcsa.

Azonban ezt a teljesítményt jelentősen beárnyékolja, hogy a játék jelenleg "Többnyire negatív" értékeléssel bír. A játékosok értékelése alapján elég egyértelműen le lehet szűrni, hogy mik az általános problémák: a billentyűzet és egér használata nehézkes, a kamerakezelés frusztráló, a játék hajlamos akadni és az FPS szám is szeret leesni. Természetesen számos mérsékeltebb értékelés megemlíti, hogy bár a hibák valósak, maga a játék remek.

A fejlesztők Twitteren osztották meg a közleményüket, amelyben elnézést kértek a játékosoktól az okozott kellemetlenségekért, és elismerték, hogy a játék optimalizáltsága nem megfelelő, azonban már dolgoznak a javításokon. A Wo Long: Fallen Dynasty ma jelent meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.

25.
25.
DragonBleacPiece
#24: hát akkor te vagy a kivétel, ami erősíti a szabályt :P
24.
24.
Chrysh
#23: Örülök, hogy az erős indítás elkenére paetner vagy a vitában (sry, personal loss of rokon miatt idegesebb vagyok).

Viszont számomra még mindig a konzolos lustaság jön le abból ami mondasz, attól hogy akonzolos embernek a szájába lóg a legkényelmesebb beállítás, attól még a ocs is megtalálja és testreszabhatja a játélményt, ami a ds1 óta egyre jobb és jobb. Ja, hogy ezért be kell lépni az options menübe? Szerintem ezt túl tudom élni.

Mert egyébként az, amit te a Lápi goblinos résznél mondasz, az a probléma egészen konkrétan kiküszöbölhetö, ha targetek közötti váltást nem hagyod a játékra hanem manuálisan TE váltasz köztük. És még mindig nem sufnimodokŕól beszélek, hanem az ingame beállításokról.

Ugyhogy én ezért vagyok megrökonyödve ezen, hogy bö 10 év telt el az első pcs soulslike port óta, de még mindig alsóbrendű dolognak, hovatovább elképzelhetetlennek tartják emberek, ismerősök, hogy én jobban tesreszabom az egér-bill kombót mint a kontrollert (és igen, van kontrollerem konkrétan próbáltam a nioht és irtó retekmód rossz volt vele nekem)
23.
23.
DragonBleacPiece
#22: Azért írtam az infó órás viccet mert te is túl kemény hangon írtál mintha mindenki valami elitista lenne aki souls gameket tol. Severance: blade of darkness volt az első soulslike game amit toltam és egér se volt benne csak billentyűzet ,és pont attól volt frusztrálóan nehéz, ha lett volna kontroller hozzá akkor kb 3 órás game/karakter. Tudod játszani a dark souls 1,2,3, elden ring, nioh stb gameket pcn egérrel és billel, de a modok amiket csinálnak hozzájuk hogy kezelhetőbbek legyenek azok olyan modok amik a gamepadhez hasonlóvá teszik a bill+egered. Van ami faxán megy egér és billel is, de főképp mert csak 4 irányba mozog a karaktered mint pl a ds 1-ben, de egy ds 2-ben képtelenség lenne komolyabb bossok meg platform részeknél ahol pl vmi tárgyakat kell megszerezni. Egyszerűen nem erre lettek tervezve hogy ennyire távol van a két kezed, akkor se ha stabil 60 fps van stb. Ez nem széles arc hogy rávezeti valaki a másik játékost hogy tudna javítani a játékélményén, amikor 500x elpanaszolja hogy ,,nem tudok túljutni a Lápi Goblinon" mert mire kitargetolja és kikeresi az inventoryból a gyógyító flaskáját felfalta az ellenfél xD


ahányszor egér+billen toltam pl a ds 3-at mert elromlott a kontrollerem és nem volt épp újra pénzem, az egeret csak kamerának használtam, és a ,,wasd" körüli gombokkal támadtam meg védekeztem stb,ennyire fos volt egérrel a kontroller után
22.
22.
Chrysh
#21: 10 éve adnak ki soulslikeokat PCre, ergo nem értem mi a felháborodás azon ha a pcs bázis kikéri magának a szar pcs irányítást.

Másrészről kedves 20as hozzászoló hallatlanul vicces vagy azzal az infóórás megjegyzéseddel, de ha komolyan érvelni szeretnénk a "nagyonvicces" személyeskedések helyett, akkor figyelmedbe ajánlom,hogy olvasd el jobban az előző kommenteket. Engem ott a mélységes kontrolleralapú ömlengés zavar, mert számomra úgy tűnik, mintha Ti teljesen kizárnátok a köztudatból azt a (már korántsem) idegen gondolatot, hogy egy soulslike pcn is játszhato egér-billel
21.
21.
delphijos
#18: Vicces hogy kiosztod itt az embert , aztán saját magadat lövöd tökön ezzel:

"azoknak egy következő például CoD warzone session elvesztése után fel se merül a fejükben, hogy azért döglenek és azért irtó bénák, mint a legyek, mert a PC-s hülyére veri a kontrollerest"

Pontosan erről van szó, senki se mondott mást, van olyan STÍLUS ahol a bill + egér verhetetlen. Egy souls game NEM ILYEN.Pont fordítva.Az hogy lehet játszani egérrel és billentyúzettel, az egy dolog. ( Mivel PC, muszáj is ) Van aki végig is viszi így. Ahogy egy RTS se lesz soha annyira komfortos kontollerrel mint egérrel. Az más kérdés hogy van rá mód. A fent tőled idézett rész is bizonyitja hogy te is pontosan tisztában van ezzel...

Ez "MÁR TÖBB MINT 10 ÉVE PORTOLJÁK A SOULSLIKEOKAT PC-RE" meg nem tudom mit keres itt egyáltalán...
20.
20.
DragonBleacPiece
#18: informatika órád van a suliban hogy géphez jutottál vagy mi? attól még hogy pcre van portolva nem szükségszerűen kell jobbnak lennie egér+billel, a számítógép nem gamingra van elsősorban ,te magad tuningolhatod fel videókártyával stb hogy élvezd a játékokat, vagy kontrollerrel is..

sose lesz olyan egér + billel egy pörgős soulslike, mert egérrel az egész kezeddel mozdítod a kamerát és az ujjaddal klikkelsz, kontrolleren 1 ujjal mozgatod a kamerát másik ujjaddal támadsz, harmadik ujjaddal ugyanazon a kezeden dodgeolsz
19.
19.
Chrysh
#17: +Ott a pont, röviden és velősen ez a lényeg, nem pedig az, hogy a ki f*szagyerek kontrollerrel a soulslikeban.
18.
18.
Chrysh
Alig hiszem el, hogy crytekkel egyet tudok érteni!

Tudjátok enggem inkább azok a megmondóemberek zavarnak, akik gödörbelövetik azt a PC-st, aki kritikaként meri felróni, hogy a játék egér-billentyű kombóval nem működik jól, miközben ez joggal elvárható, ha már valamit kiadnak PCre.

Mellesleg tök jó, hogy még mindig vannak ilyen szélesarcú, felkent soulslike főpapok, akik majd megmondják a népnek, mi a tuti. Mintha villával ennénk a levest...jesszus... Crossplay az bezzeg jöjjön FPS-hez, senki ne merjen hörögni azon, hogy ki a f*sz játszik FPS-t kontrollerrel...

Érdekes, hogy ezek az emberek, akik szentül állítják, hogy a kontroller és a soulslike kéz a kézben járnak egymással, azoknak egy következő például CoD warzone session elvesztése után fel se merül a fejükben, hogy azért döglenek és azért irtó bénák, mint a legyek, mert a PC-s hülyére veri a kontrollerest. De ja, kell FPS konzolra is és senkitől egy pisszenést se halljunk. Aki esetleg egy pincében vagy sufniban tolja a soulslikeokat annak még egyzser elmondanám, hogy MÁR TÖBB MINT 10 ÉVE PORTOLJÁK A SOULSLIKEOKAT PC-RE!

PC-n sose volt önszivatás soulslikeozni, aki pedig még mindig azt hiszi, hogy felkent souslike- és kontrollerfőpap és képes ezt kétbites hülyeséget nyomni, és pláne komolyan is venni magát, hogy csak kontrollerrel játszható a soulslike és mindenki hülye aki másképp teszi, hát...igazából én vagyok a hülye, hogy előremutatóbb és befogadóbb gondolkodást várok a közösségtől.
17.
17.
BrockSamson
Nem az a lenyeg, hogy bill+eger vagy kontroller. Az a lenyeg, hogy ha eleheto egy funkcio a jatekban, akkor az mukodjon megfeleloen.
16.
16.
xsbrx
Koei Tecmo elég hírhedt az igénytelen és emelett túlárazott PC portokról szóval ez nem kellett hogy meglepjen bárkit is.

Az örökérvényű egér-billentyűzet vs controller vita kapcsán meg szerintem a PC gamingben az a szép hogy vannak opciók.
Ha valamit kiadnak a platformon, és pláne ha már a standard 60 eurónál is többet kérnek (tudom, tudom lassan a 70 lesz az a normál, bár a Koei már jóval a többi kiadó előtt el kezdte ezt az árazást. Lásd:Samurai Warriors, AoT stb) akkor legyen már normális egér-billentyűzet irányítás is. Példa kedvéért ott az az Elden Ring, aminek elég jó volt a M&KB irányítása, de már Koei-nál tartunk akkor a Nioh 2 példája mutatja hogy képesek normális M&KB irányítást mappelni PC-re...az már csak zárójeles megjegyzés hogy a Nioh 2-t is csak pár hónap cseszegetés után pofozták helyre.

"Fura" hogy szóba került a Dark Souls, mivel szerintem a PtDE-t leszámítva (amit modolnom kellett hogy normális legyen a M&KB) elég vállalható volt az egér-billentyűzet kombó. Valahogy nekem soha nem esett kézhez a controlleres irányítás olyan játékokban amelyekben gyors reakcióra van szükség, ilyen esetekben az egérrel való kamera kezelés sokat segít szerintem.
15.
15.
Doomsayer
Én mindennel tudok játszani, tényleg megszokás kérdése. Van a PC-m és a konzoljaim, így van itthon több gamepad is, de még kormány is van (mert ingyen kaptam). Nálam játékfüggő mit mivel irányítok, meg több esetben az is, hogy melyik gépen játszok vele. Vannak olyan címek, mint pl Witcher 3, hogy mindegy hogy bill+egér vagy kontroller, mindegyiken elvagyok vele, de billen jobb. De mondjuk Resident Evil 4-5-6 és Mass Effect játékok esetén kifejezetten kerülöm a kontrollert, de elvagyok vele szükség esetén, míg Pathfinder, Divinity és majd a BG3 esetén teljesen kizárt a kontroller.

De lehetőség szerint japán és egyéb kínai minőségű játékok esetén meg a PC verziót kerülöm, mert még nem láttak arra olyan gépet és mindig mindent elcsesznek rá, lásd a cikk témája is. Ezt a Wo Long-ot is Xbox-ra szedtem le, mert grafika hiányában nem indokolt neki a PC, viszont minőség tekintetében meg kerülendő vele a PC. A From játékok is full silányak PC-n, az Elden Ring-nek sem előlegeztem meg a PC verziót, xbox-ra vettem. Amúgy a soulslike stílus nálam is kizárólag gamepad irányítással megy, mert szerintem is nagyon blőd billen attól függetlenül, hogy a valamelyest hasonló kezelésű Devil May Cry és darksiders játékokat az összeset billen nyomtam le :) Amúgy soulslike-ot és egyéb cuccot is képes vagyok PC-n is Nintendo gamepad-del játszani, ahol nem analog a két ravasz (és hamarabb meg lehet így nyomni).

Szóval végül is tökmindegy, tényleg úgy játsszon mindenki, ahogy szeret, de vitatkozni holt felesleges rajta. Nálam is gyerekkori hagyaték, hogy árkád autós játékot sokszor jobban irányítok jobb és bal kézzel is billentyűzeten, mint full analog Xbox gamepad-en.
14.
14.
crytek
#5: Vicces amikor meglepődik ezen valaki. Ez kb olyan hogy te életed értelmét elveszed feleségül sokan meg undorral nézik hogy ezt most miért hogyan.. Na én így vagyok ezzel a kérdéssel is. PC-n mindent bill + egérrel tolok és igen a fifát is azzal toltam. Igaz utoljára a 99 és a 2000-el toltam anno azóta nem érdekel a széria.
Autos játékot is jobban szeretem billem. Tudom hiszen ezer évig csak pc-m volt és most hogy 5-6 éve vannak konzoljam azóta se tud nekem kézreállni a kontrolleres irányítás. Nincs vele bajom mert végigviszem őket de nagyon érzem hogy billel jobban megyek bennük. Főleg amikor ugyanazt tudom játszani egymás után pc-n majd konzolon pl forzák vagy grid vagy dirt 4-5 amikr mindenre megvannak.

Én ilyen vagyok. Az meg hogy más hajcsattal viszi végig a dark soulsokat egészségére. Meg amúgy se nagyon izgat más mivel tolja. Nálam az alap az amit leírtam.
13.
13.
delphijos
#11: "Szerintem bármilyen perifériával meg lehet csinálni jól az irányítást, szinte bármilyen játéknál."

Szerintem meg ez nem igaz. Az egér egész más tipusú beviteli eszköz mint a kontroller. A fejlesző a feje tetejére állhat egy FPS célzás, vagy akár egy RTS-ben több egység kijelölése soha a büdös életben nem lesz olyan kényelmes ( és gyors ) mint egérrel. ( Nem véletelen az auto aim kontrolleres FPS-nél ) Az egy dolog hogy játszható a játék, és lehet NAGYON ROSSZUL megcsinálni. Lehet gyakorolni, és elég jól bele lehet jönni, de ettől még ez nem fog változni.Az egérből nem lesz kontroller - és viszont - csinálhat a fejlesztő amit akar.

Amúgy eltértünk nagyon az eredeti témától, mert ez full izlésfüggő, én eredetileg is azt mondtam hogy - ha mód van rá - az ember a JÁTÉKHOZ válasszon, ne platformhoz. PC-n főleg ne.
12.
12.
hedzsooo
11.
11.
Parano1d
#8: Szerintem bármilyen perifériával meg lehet csinálni jól az irányítást, szinte bármilyen játéknál. Ha valamelyiknél sz@r az a fejlesztő hibája és kész, nincs mentség rá.
Magam részéről azt hiszem a DS-nek nincs rossz irányítása egérrel, meg lehetne jobban is csinálni, de közepesnek elmegy, illetve, ha jobban megcsinálnák, már könnyű volna a játék, így legalább megmarad a kihívás.
Vannak olyan játékok is pl Horizon, vagy Returnal, ahol a Egér-bill irányítás konkrétan sokkal jobb lett, mint a kontrolleres. Ellenpélda persze sokkal több van, de mindig a fejlesztőn múlik.
10.
10.
DragonBleacPiece
#6: Ez nem igaz amit te mondasz, mert egyezményesen akárkit akárhol a neten , vagy a souls gamek fórumain megkérdezel mind egyöntetően azt fogja mondani hogy kontrollerre van tervezve. Az hogy egy játékhoz külön modokat kell felrakni hogy 1 fokkal jobb legyen az irányítás az nem a standard user élmény, azt te magadnak csináltad külön. Attól még hogy pcre van egy game tök alap hogy legyen a playernek otthon egy kontrollere is, pl egy 9 éves ps4 kontrollerrel is már 500%-al jobb tolni a mhw-t, souls gameket stb mint bill+ egérrel. Nem lehetetlen, hiszen te is írtad hogy végignyomtad, és vannak videók ahol trombitával viszik végig, de miért ennéd pálcikával a levest ha ott a kanál? Meg gépigény oldalakon is oda van írva a gamek alá hogy az optimális játékélményhez controller javasolt.


,,Hol borzalmas az irányítás kontroller nélkül, amikor játékban helikoptert vezetesz, illetve repülőgépet finomaban lehet vele kezelni. "
- mert ott repkedsz a levegőben egy 6 órás simulator úton, nem pedig másodpercenként jön neked egy dühös gorilla aki lecsapja a 3/4 hp-d
9.
9.
delphijos
#6: Oké, levest is lehet villával enni…. Szerintem a DS egér + billentyűzettel felesleges önszivatás. Az más ha valami nem ideális de nincs más mód, de hogy pont PC-n az ember önmaga ellensége legyen…. De hát nem vagyunk egyformák.
8.
8.
Straga25
A Dark Souls is egy kalap szar egér+ billentyűvel, kontrollerre van tervezve az ilyen jatek, aki emiatt negativot ad azt a kritikát ki is törölném instant.
Viszont az hogy 5 éve nem kaptunk olyan játékot ami stabil volt PC-n mert a sok idiota előrendeli és majd 1-2 hét múlva patchelnek rajta, miközben a cégeknek már tesztelőket se kell fizetni így, elég szánalmas.
7.
7.
almaspite
#4: Igen, igazad van. Ahogy írtam az előbb ez megszokás kérdése.
6.
6.
almaspite
#3: Ez nem igaz. Souls játékokat végig játszottam egérrel és billentyűzettel, moderek rengeteget segített rajta. Monster hunter worldot egészet fatalisig, sajnos azt még nem volt kedvem megverni. Például abban a játékban az iceborn nagyon sokat segített az írányításon. Elderingnél is kérdezte tőlem az ismerősöm hogyan bírok kontrollel nélkül játszani. Mondtam neki megszokás kérdése.

Az hogy elsődlegesen ps-re fejlesztették ez nem idok, ugyan úgy elkérik a teljes árát a játéknak pc-re. Elvárt, hogy egy elviselhető szintre megtudják csinálni, ahogy más játékban is meg van csinálva. A laggra meg végkép ne ez legyen a kifogás. Lassan ott tartanak a motorok, hogy beleraknak három rublikát, hogy PS-re, PC-re, Xboxra akarod buildelni.

Hol borzalmas az irányítás kontroller nélkül, amikor játékban helikoptert vezetesz, illetve repülőgépet finomaban lehet vele kezelni. A többi csak mellébeszélés.
5.
5.
delphijos
#2: “ps az bill+ egér konzol az kontroller ez az ősi alap”

Mi van ?? Ha már PC-n játszik az ember, pont az a lényeg hogy nem a platform határozza meg ezt. Eszembe nem jutna billentyűzettel Fifázni, vagy DS-ezni, ahogy FPS-t meg RTS-t se nyomnék kontrollerrel. Nem is értem mi ez a duma, stílushoz válassz beviteli eszközt ( ha már lehet ) és ne a platformhoz.
4.
4.
DarkLord
#2: Nem tudom én meg "vén fejemre" mindent kontrollerrel játszok pc-n is. Egyszerűen idegesít a bill+egér kombó, pedig anno, mikor először próbálkoztam kontrollerrel, még a körbenézés is nehezen ment vele az egér után :D Persze vannak kivételek, mint Diablo meg hsonlók, amiket még mindig oldschool tolok meg a szimulátorokhoz használok kormányt, de sokszor lusta vagyok felépíteni a kis boxomat, ezért inkább az F1-et sem indítom el.
3.
3.
DragonBleacPiece
#2: vannak gamek amik konzolra lettek elsősorban tervezve, de ki vannak adva pcre is, pl ami game soulslike és target lock van az ellenfélre meg instant gomb van rá hogy elkerüld a csapásokat, azok bill + egérrel játszhatatlanok (de pl devil may cry, okami stb is) elindulnak a gamek és tudod irányítani a karaktert de fos lesz az egész. meg pl disgaea játékok is úgy néznek ki mintha egérrel lenne a tökéletes választás mintha heroes 3-aznék, de mégis kontrollerrel sokkal jobb
2.
2.
crytek
#1: Simulátorok meg kormánnyal azt mégis kiadják őket konzolokra ahol a 180+ millió tulaj jó ha 2%-ának van kormánya...Mindenki azzal tolja amit szeret..pc-n akkor toltam kontrollerrel valamit amikor anno a resi 4 úgy jött ki pc-re hogy nem volt egér támogatás.Soha többet mást pc az bill+ egér,a konzol az kontroller ez az ősi alap
1.
1.
markoci555
én kérek elnézést, de ilyen játékot nem kontrollerrel érdemes játszani?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...