Megérkezett az Armored Core VI: Fires of Rubicon első gameplay előzetese
- Írta: szlav
- 2023. április 27.
A Rubicon 3 bolygón felfedezett titokzatos új anyag drámaian a jövőbe repíthette volna az emberiség technológiai fejlődését. Ehelyett az emberi mohóság csak újabb katasztrófát szült: a bolygó és az azt körülvevő csillagrendszer lángviharba borult, létrehozva az Égő Csillagrendszert. Fél évszázaddal később azonban eljött az ideje, hogy visszatérjünk erre a halott világra, ahol ismét javában dúl a vállalati harc.
Bizony, hosszú kihagyás után a FromSoftware végre visszatér egy korábbi, méltán népszerű sorozatához. A fenti kedvcsinálón most láthattuk először élesben az Armored Core VI-ot, emellett pedig azt is megtudhattuk, hogy a játék augusztus 25-én jelenik majd meg PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön.
A hazai előrendelők számára pedig a fenti képen látható Launch Edition is elérhető lesz. A csomag az alapjáték mellett számos matricát, művészeti kártyát és egy jókora posztert tartalmaz.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.