Lássuk, hogy fest Ellie és Dina a The Last of Us második évadában!
- Írta: szlav
- 2024. május 14.
Annak idején az első évad sem úszta meg a korai fotószivárgásokat, miután azonban elsöprő sikert aratott a The Last of Us első évadja, elkerülhetetlenné vált, hogy valaki a forgatási helyszín környékén ismét elsüssön néhány képet. Craig Mazin és a stáb többi tagja jelenleg kanadában forgatnak (a történet szerint a Seattle környéki helyszínek egy részét kapják lencsevégre itt), aki pedig játszott a The Last of Us: Part II-val, az akár már a lenti lesifotók alapján is kitalálhatja, hogy pontosan mely jelenetekről van szó.
Egy szó, mint száz, az eredetileg X-en közzétett fotókon bizonyára Ellie (Bella Ramsey) és barátnője, Dina (Isabela Merced) közös utazását láthatjuk a játék első hányadából, a képeknek hála pedig végre láthatjuk, hogy hogyan fest majd együtt a fájdalmas küldetésre hivatott páros.
A végeredményt azonban legkorábban csak valamikor jövőre láthatjuk, hiszen a The Last of Us második évadja várhatóan 2025-ben debütál a Max kínálatában. Itt érdemes megjegyeznünk, hogy ekkor a The Last of Us: Part II történetének csak a felét láthatjuk majd, a sorozat készítői ugyanis úgy döntöttek, hogy két évadra bontva mesélik el a játék eseményeit.
azok szoktak ennyire kemenyen nekimenni a szineszi jatek helyett a kulsonek, akiket amugy is csak bottal piszkalnanak meg, ezert probalnak mindenkit a maguk szintjere rangatni :D
Tudod a kis pattanasos, lufitestu, de azert a tukorben magukra onanizalo szerencsetlenek :D
Nem irtam, hogy csinalja jobban mivel tisztaban vagyok, hogy az ilyen kis nagyszajuak nem tudjak jobban csinalni. Hol olvastad azt "hogy csinald te jobban"? Es miert is irtam volna le nektek ilyesmit, akikre azt irtam, hogy az egyetlen teljesitemenyuk, hogy onmagukra onanizalnak? Mondjuk azt jol csinaljatok, de nem hiszem hogy tudnatok meg jobban. Szerintem beleadtok apait anyait (vagy csak apait-apait?) :D
En mondjuk inkabb a szineszi jatekert nezek egy filmet sorozatot, de ahogy ritad en nyomorek vagyok, nem ugy mint te :D
Legalábbis ott volt ez "csináld te ha jobban tudod" érvelés.
Ha neked tetszik a kis UFO egészségedre,ezek szerint neked sincs több ízlésed mint azoknak akik kiválasztották...
Milyen színészi teljesítményről beszélsz?Arcmimikája sincs a szerencsétlennek
Az első kiscsaj aki szembejön az utcán jobb választás lett volna mint ez
Sokat veszt azzal az HBO, ha te nem nezed meg a sorozatot, mert inkabb hormonzavaros tojasokat bamulsz (honnan mashonnan tudnad, hogy Bella pont ugy nez ki?)
Szerintem csak nezegessed a tojasokat kiscsiko :D
cicafijuk :D
Bárki jobb lett volna helyette, bárki.
Annyi szép nő közül csak egy ufót tudtak választani? Ennyi pénzből meg energiából a játék 3. részét kéne már régen csinálni nem ezt.
Csóró továbbra is egy 12 éves benyomását kelti.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.