Have a Nice Death próbakör

Sok ezer éven át a Zord Kaszás lankadatlanul végezte feladatát, ám az emberekből csak több és több lett, őt pedig lassan utolérte a kiégés. Megalapította hát a Halál Rt.-t, megteremtette a Bánatokat, és kiszervezte nekik a lélekgyűjtés feladatát – az alkalmazottak azonban nyakló nélkül vetették bele magukat az aratásba. A papírmunkában erejét vesztett Halálnak ezért fel kell állnia a kényelmes vezérigazgatói bőrfotelból, hogy helyre tegye a Bánatokat és visszaállítsa a túlvilág normális működését.

Ez az alapfelütése az Ubisoft egykori alkalmazottaiból alakult Magic Design Studios legújabb játékának, a Have a Nice Deathnek, amely megkezdte korai hozzáférésű működését. A csapat első játéka, az Unruly Heroes, a hibái ellenére ígéretes bemutatkozás volt, és ez az új, sötét-bájos roguelike is hasonlónak tűnik első látásra: remekül elkapott atmoszféra, jópofa figurák jellemzik, de itt-ott azért még ügyetlen.

Az early accessben már találunk annyi tartalmat, hogy egész jó képet kapjunk arról, milyen lesz a végleges játék. A Halál Rt. négy részlegén vághatjuk át magunkat (ez négy mini-bosst és négy bosst jelent), amit szigorúan véve akár háromnegyedóra alatt is végigjátszhatunk. Ennél persze több időt fogunk eltölteni vele, hiszen amint meghalunk, újra a Halál irodájában találjuk magunkat, onnan pedig újra át kell küzdenünk magunkat minden egyes szinten – nincsenek útlevágások.

Sziszüphoszi küzdelmünk során elsődleges eszközünk a kaszánk lesz, de további két fegyvert is magunkhoz vehetünk. Ezekből már most is tisztes arzenál áll rendelkezésünkre: kalapácsok, tőrök, dobócsillagok, varázslatok közül válogathatunk, illetve újabbakat is feloldhatunk. A játék egyetlen metaprogression-rendszere az új fegyverek (illetve ételek) aktiválására vonatkozik, és ez kifejezetten ötletes is.

Minden futamunk végén aranyrudakat kapunk a teljesítményünk alapján, amit a befektetéseket kezelő Joe-nál tudunk beváltani – kezdetben mindnek magas ára van, ám mindegyikhez tartozik egy-egy küldetés, amit ha teljesítünk folyamatosan megy lejjebb a költség. Eldönthetjük tehát, hogy a sziklazápor most azonnal kell, de drágán, vagy leverjük néhány alkalommal a megfelelő Bánatot, és akkor már bagóért is bezsebelhetjük.

Ezt az egy rendszert leszámítva ebben a roguelike-ban a megfigyelőkészségünk és a memóriánk lesz a legnagyobb hasznunkra – máshogy nem tehetünk szert előnyökre, nem vásárolhatunk állandó fejlesztéseket a fegyvereink, ilyenekre ne számítsunk. Minden részlegnek megvannak a maga egységtípusai, amelyek fix támadásokkal rendelkeznek, ha ezeket kiismerjük, többnyire nem lesz problémánk velük. Ugyanez vonatkozik a részlegek valamelyik emeletén elpáholható thanedzserekre és a részlegek csúcsán található Bánatokra is: ha ismered a támadásaikat, akár karcolás nélkül is végezhetsz velük.

Ez jobban hangzik elméletben, mint amennyire megvalósul gyakorlatban. Az Unruly Heroes is szenvedett attól, hogy az egyébként mutatós animációk gyakran a kitérés rovására mentek, és ez a Have a Nice Deathben sincs másként. Sokszor előfordul, hogy egy rosszul felmért csapásnak köszönhetően belesétálunk a sebzésbe, és a kitérés sem mindig működik jól, képesek vagyunk beleeakadni az ellenséges modellekbe.

Ennek következménye, hogy gyorsan apad kevéske életünk, amelynek helyreállítására nincs sok eszközünk – ha nem akarunk meghalni, jobb, ha elkerüljük a sérülést, mert nem biztos, hogy képesek leszünk visszatornázni az életsávunkat. Alapvetően animák felhasználásával gyógyulhatunk, ám az, hogy találunk-e ilyet, az a véletlenen múlik. És még akkor sem tudunk minden életpontot visszakapni. Életsávunkat három részre osztva láthatjuk: egyik az életünket jelzi, a másik a sérülésünket (ez az, amit animával visszanyerhetünk) és az életmaximumunkat, amiket gyakran csak a boltban beszerezhető, „pure heal”-re képes holmikkal érhetünk el. A kialakítása miatt viszont nem mindig egyszerű egy pillantásból leolvasni, hogy épp miként állunk.

A roguelike-ok esetében a véletlenszerű elemek azt hivatottak szolgálni, hogy mindig változatos maradjon a játék, hiszen alapvetően mindig ugyanazokat a köröket futjuk. A Have a Nice Deathben egyelőre túl nagy szerepet játszik a véletlen, ami több ponton is beleszólhat aktuális futamunk alakulásába.

Nem mindegy, hogy mennyi lelket vagy prizmiumot gyűjtünk egy-egy kör alatt, ugyanis azokból tudunk vásárolni Marc boltjában vagy tudjuk fejleszteni a fegyvereinket az irányítóteremben. Nem mindegy, hogy egyáltalán rátalálunk a boltra vagy az irányítóteremre: minden szint végén liftbe szállunk, és kiválaszthatjuk, hogy melyik szintre megyünk tovább – ezek azonban véletlenszerűen jönnek (csak a Bánat irodája fix), és ha nem kínálja fel a játék valamelyiket, akkor hiába kuporgattuk a lelkeket.

Végül pedig nem mindegy, hogy még az ehhez a környezethez képest is baljós Tony O’Shah milyen átkokat ajánl fel nekünk: ezek az egész futamra szóló módosítók alaposan befolyásolhatják a játékstílusunkat. Ha Fortuna ránk mosolyog, pusztító kombókat építhetünk, ha azonban nem, akkor csak az ügyességünk segíthet át minket a Bánatokon.

De ennyi legyen a legnagyobb gond a játékkal! A Have a Nice Death nem tökéletes minden elemében, de így is egy kellemes, addiktív élményt nyújt. Gyorsasága és visszafogott nehézsége miatt könnyedén kezdjük újra és újra. Az ellenfelek mintázatai nem bonyolultak, de elég változatosak ahhoz, hogy ne unjunk rájuk, sokféle fegyver vár felfedezésre, és amikor összejön egy isteni átok- és fegyverkombó, az nagyon jó érzés.

Jelenleg főleg arra vagyok kíváncsi, hogy a stúdió hogyan kezeli a későbbiekben a további részlegek hozzáadását. A korai hozzáférésben játszható, negyvenöt perces futamidő épp megfelelő arra, hogy ne bátortalanítsa el az embert az, ha egy későbbi szinten lelte halálát – de így is rossz szájízt tud hagyni maga után, ha épp a vége előtt buktunk el (ráadásul jó felszereléssel), aztán mehetünk vissza az elejére bénázni. Ennek mondjuk a duplája már nem biztos, hogy hasonlóan addiktív lenne.

Ami még különlegessé teszi a Have a Nice Deathet, az az atmoszférája. Már a Death & Taxesben is imádtam a túlvilág hivatalszerű bemutatását, és itt ennek egy másik oldalált kapjuk. A különböző részlegek változatos pályadizájnt kaptak (járunk végtelen irodákban, szemétlerakókban és kórházszárnyakban is), mégis egy egységes, borongós látképet kapunk (a szürke árnyalatain kívül ritkán kapunk színeket), ami kissé hebehurgya is.

Utóbbira tesznek rá egy lapáttal a figurák: Pump Quinn, a gyakornok, Jerry, a szakszervezetis vagy Harriet, a személyi edző, meg persze maguk a Bánatok is. Mindegyiknek van valami idióta szövege, ezért érdemes megállni elbeszélgetni velük, amikor felbukkannak a pálya elején vagy a részlegek közötti társalgóban. A Magic Design Studio átgondolta a világot, a kézikönyvben is sok érdekességet olvashatunk, ami a játékban ugyan nem segít, de felvázolja a Halál Rt. történetét. Ugyanakkor biztos van olyan, akit ez a bárgyúság nem fog meg, és neki egyáltalán nem ad pluszt a játékhoz.

Játékélmény szintjén a Have a Nice Death egy tisztességes roguelike, ahol főként az ügyességünkre és az emlékezetünkre hagyatkozhatunk, mert a véletlenszerűség időnként megtagadja tőlünk a legjobb fegyvereket. Alapvetően nem nevezném nehéznek, az alapokat könnyű elsajátítani, hamar bele lehet jönni, és pikk-pakk azon veszed észre magad, hogy sérülés nélkül vittél végig szinteket. Hogy van-e több ebben a koncepcióban, azt az early access eldönti majd, de amit eddig mutatott, az megérdemli, hogy játszanak vele.

A Have a Nice Death jelenleg PC-n játszható.