The Hundred Line -Last Defense Academy- teszt

A világvége utáni életről kialakult kép mindenki számára ismerős lehet - elsivatagosodott, vagy épp a természet által visszavett, zöldellő növényzettel beborított, romos épületek, az utolsó ehető falatokért vagy pár csepp tiszta vízért élet-halál harcot vívó túlélők, az egykori civilizációk maradványaiból kinőtt szekták és szélsőséges csoportosulások, mutáns lények, vagy épp természetfeletti képességekkel felruházott szörnyek és figurák. Na de mi van akkor, ha a túlélők igazából nem is tudják, hogy azok, vagy, hogy a világnak befellegzett?

Takumi Sumino élete pedig pont így áll a feje tetejére, mikor otthona, a kupolába zárt, mesterséges ég alatt békés életet biztosító település, azaz a Tokiói Lakópark nyugalmát nem csak az időnként felüvöltő sziréna zavarja meg, de egy tényleges szörny is, amely hatalmas pusztításba kezd. A semmiből felbukkanó titokzatos, magát Sirei-nek hívott lény ugyanakkor felajánlja Takuminak, hogy felruházza azzal az erővel, mellyel megvédheti szeretteit és az áldozatait, feltéve... ha mellkason szúrja magát, ezzel aktiválva egy olyan emberfeletti formáját, melynek a létezéséről se tudott. Az indokolatlanul erőszakos cselekedetet követően Takumi a Last Defense akadémián, egy gigantikus iskolában találja magát, amit kiolthatatlan lángok ölelnek körbe egy romokkal teli új, ismeretlen világban, több mint egy tucat hozzá hasonló karakterrel együtt, akik száz napot kaptak arra, hogy állják a sarat, és megvédjék az iskolát, amely SIREI szerint az emberiség túlélésének egyetlen esélyét rejti a mélyén. És ezt tudják azok a szörnyek is, akik Tokiót is tűz alá vették, így egy teljesen zöldfülű csapatra hárul, hogy megmentsék azt a világot, melynek a pusztulásáról se tudtak.

A nyelvtörőnek is beillő The Hundred Line -Last Defense Academy- (THL) mindezt pedig egy érdekes stíluskeverékként meséli el, amely alkotóit látva nem annyira meglepő: a sztoriért a Danganronpa franchise-ról és legutóbb a Master Detective Archives: Rain Code-ról ismert Kazutaka Kodaka és a hozzá hasonlóan illusztris karriert befutó Kotaro Uchikoshi, a Zero Escape és az AI-széria alkotója felel, a karakterdizájnt a Danganronpával ikonikus szereplőket megálmodó Rui Komatsuzaki követte el, de a gárdában megtalálható még No More Heroes, Fate Grand Order veterán is. A THL ennek ellenére nem vegytiszta visual novel, és nem is igazán suvasztható be egyetlen kategóriába. Száz napra bontott történetvezetése ugyan követi fő műfajának alapjait - azaz rengeteg dialógus váltja egymást alapvetően statikus hátterek előtt - de ezek közé rengeteg mindent ékel, és számos más stílust és szériát idéz fel.

Első körben a Fire Emblem és a Persona-franchise legutóbbi részeit, például a helyszín és annak működése okán is. Az akadémia egy több emeletre és rengeteg teremre osztott, meglepően nagy helyszín, amely a napok múlásával egyre több és több részét fedi fel és engedi használatba venni, és ezek szinte mindegyike valamilyen dedikált funkcióval rendelkezik. Az alapanyagokból egyedi ajándékokat előállító ajándékszoba például a szociális kapcsolatokat hivatott erősíteni; a könyvtárban eltöltött idővel specifikus tudás szerezhető, amely a karakter- és képességfejlesztés során használható mind a fegyvertárban, mind a garázsban, mind az egyéb, hasonló paraméterekkel bíró helyeken. Ideiglenesen ki lehet merészkedni az iskola falain túlra is, az azt körbeölelő, örök lángok rövid kioltásával, ahol egy dobj-és-lépj rendszerű játéktábla képviseli a világot, melynek mezőin mindig vár valami - egy-egy specifikus alapanyag, szörny, váratlan esemény, vagy épp egy csata.

Merthogy harcolni rengeteget kell, nem csak az ilyen opcionális küzdelmek, de a specifikus napokon bekövetkező inváziók során is, amikor az iskola ostrom alá kerül, és csak a diákokon múlik, sikerül-e megvédeni azt. A küzdelmek mindegyike egy négyzetrácsos csatatéren zajlik, általában több irányból, több különböző csapatra osztott diákokkal a védők oldalán. Minden akció - beleértve a mozgást is - korlátozott mennyiségben elérhető akciópontba kerül. Minden diák teljesen egyedi képességekkel rendelkezik, így támadásaik, támogató erejük abszolúte eltér egymástól, azok hatótávját és hatékonyságát tekintve is. Emiatt nem csak az elhelyezésük számít, de támadásaik jó kiválasztása, és a célpontok jó megválasztása is, sokszor ugyanis sokkal jobban megéri kivárni, és bevállalni pár sérülést, sem mint idő előtt ellőni a következő fordulóra amúgy továbbvihető akciópontokat.

Az ellenfelek zöme kis életerejű, a húsdarálóba küldött lény, vannak azonban olyan speciális szörnyek, melyeket pont a támadások erősítenek. A csaták többsége több hullámra oszlik, így a túlélés egyre nehezebb... de a halál még nem jelent tragikus véget, az iskola növendékei ugyanis halhatatlanok - legalábbis addig, míg a suli közelében vannak, melynek mélyén egy olyan gép lapul, amely az egyes hullámok között fel tudja támasztani az elhunytakat, akik újult erővel vethetik be magukat a küzdelembe, feltéve, ha a többiek ki tudják addig húzni. Ez egyáltalán nem egyszerű, a masszív túlerő mellett még hatalmas erővel és életerővel rendelkező parancsnokokkal is meg kell küzdeni, akik általában a küzdelmek csúcspontjait és egyben legnagyobb kihívásait tartogatják, ráadásul ha sikerül őket leküzdeni, a diákcsoport egy tagjának muszáj hatalmas véreső közepette feláldoznia azt - és ez csak a következmények egyik része.

A történet ugyanis az első, kifejezetten hosszú, bőven harminc órás végigjátszását követően újraindítható, és szó szerint száz végkifejlet felé terelhető, amire bizonyos szempontból szükség is van, a TLH történetvezetése ugyanis két eszközt imád igazán: a kiszámíthatatlanságot és a titokzatosságot. Előbbi egyrészt a kötött struktúra előre rögzített eseményeiben nyilvánul meg, ahol sose tudni, hogy a következő nap nyugodt unalmat vagy egy újabb fordulatot hoz, míg utóbbi abban, hogy már az első végigjátszás során is számtalan olyan, elsősorban a dialógusok során felmerülő, szó szerint eltakart elem van, amely a világépítéshez járul hozzá, de csak bizonyos feltételek teljesülése esetén válik elérhetővé. Ez a világ pedig kifejezetten érdekes, ahogy a benne feltűnő, egy tucatnál sokkal több szereplő is, akik nem csak a szokásos sztereotípiákat hozzák, de a negyedik fal rendszeres áttörését is, élén egy Jokert cosplayelő lánnyal, aki folyamatosan azt szeretné, ha elkezdenék egymást gyilkolászni, mint egy bizonyos sorozatban, mert ebben még bőven lenne potenciál...

És a TLH-ban is van nem kevés. Bár harcrendszere túl sok mélységet nem tartogat, főleg, mert ellenféltípusból túlságosan kevés van ahhoz, hogy komolyabb változatosságot tudjon biztosítani, egyedi világa és egészen kiváló karakterei miatt kifejezetten lebilincselő, amely remekül keveri a visual novelek lineáris történetvezetését az sRPG-k harcrendszerével és karakterfejlesztésével, a Personára emlékeztető időmenedzsmenttel és univerzumának azon misztikumával, amely néha komótosan, máskor észveszejtő sebességgel mutatja meg egy újabb és újabb rétegét, szó szerint vérrel és verítékkel adózva könyörtelen világának bábmesterei előtt.

A The Hundred Line -Last Defense Academy- 2025. április 24-én jelenik meg PC-re és Nintendo Switchre. A teszt a PC-s verzió alapján készült Steam Decken és PC-n. A kódot annak kiadója, az Aniplex Inc. biztosította - köszönjük!