A falka könyvkritika

Az író, Nick Cutter neve már ismerős lehet a hazai olvasók számára a Mélység című regény után, amely annak ellenére maradandó élmény a horror műfajában, hogy kissé összeszedetlen mű. Érdekes módon az Agave kiadó most Cutter korábbi könyvét, A falkát hozta el, amely minden tekintetben impozánsabb képet fest. A regény ráadásul tavaly megnyerte a neves James Herbert-díjat, amit a szintén zseniális Madarak a dobozban című Malerman-kötettől orozott el. A falka eredetileg 2014-ben látta meg a napvilágot, mégis jóval kiforrottabb a szerző újabb könyvénél, ahol meglátásom szerint kicsit fejébe szállt a dicsőség.

Az ne zavarjon senkit, hogy a történet főhőse egy csapat fiatal cserkész, akik a szokásosnak mondható éves túlélőtáborba érkeznek a teljesen elzárt Falstaff-szigetre. A „falka” vezetője Tim Riggs, egy kötelességtudó háziorvos, kinek szavára már ugranak is a fiúk. A szigor és rend hamar felbomlik, amikor az egyik éjjel egy titokzatos alak száll partra csónakjával. A csontsovány, zavartnak tűnő férfinak csillapíthatatlan éhségérzete van, minden keze ügyébe kerülő ételt felfal, mitsem törődve az etikettel. Tim érzi, hogy nagyobb baj van a hajléktalannak tűnő figurával, és habár beinvitálja a figurát a menedékházba, a srácokat arra szólítja fel, hogy zárkózzanak be a szobájukba.

Az önfejű kiscserkészek kíváncsisága nagyobb az óvatosságuknál, így gyakorlatilag pár óra alatt gyökerestül felfordul az életük. A biztonságérzet hamar tovaszáll, amikor az éhséget okozó kór elszabadul a szigeten. Bizony, egy hamisítatlan biohorrorral van dolgunk, amely nem csupán a stílus szabályait követi, megnyerő karaktereinek és fordulatos cselekményének hála bőven az idei év legjobbjai között emlegethetjük. A történet lényegében két szálon fut. Az egyik a jelenben zajlik a szigeten, a másik pedig a múltban, ahol tudományos kísérletek eredményeit, újságcikkeket és rendőrségi jegyzőkönyveket olvashatunk. Hőseink tehát rosszkor voltak rossz helyen, ám mielőtt még valaki egy zombis tucatponyvára asszociálna, megjegyezném, Cutter sokkal inkább a realitás talaján mozog.

Az alapötlet remek, a szerző pedig lendületesen viszi végig a történetet, ugyanakkor olyan hibát is vét, ami a kezdő írókra jellemző. Nevezetesen sok mindent bele akar sűríteni a könyvbe, így néhol már csapongóvá válik a cselekmény, és a beszúrt múltbéli jelenetek kicsit megtörik a lendületet. Ugyanakkor Cutter profi módon adagolja az újabb és újabb információkat a rejtélyről, majd - amikor már minden tiszta -, vértől tocsogós hajsza kezdődik az életben maradásáért. Magyarán pont azt kapjuk A falkától, amit vártunk, ám van valami, ami mégis kiemeli a mezőnyből.

Ez pedig a szereplők sokszínűsége, elvégre hiába csavaros a sztori, ha a karakterek hiteltelenek és egysíkúak. Cserkészeink viszont totálisan életszerűek, modernek, naphosszat a közösségi csatornákon lógnak (még jó, hogy a tábor elején el kell tenniük a telefonjaikat), és értelemszerűen olyan kérdések foglalkoztatják őket, mint a tizenévesek többségét. Mindezt szabadszájúan beszélik ki egymás között, már amikor nem leselkedik rájuk veszély. Köztük is megvan a hierarchia, ami gyorsan fel is bomlik, amikor életveszélyes helyzetbe kerülnek. Mindegyiküknek megvan a saját motivációja, és ennek megfelelően reagálják le a dolgokat. Ugyan nekem nem mindegyikük volt szimpatikus, ám szerencsére a tenyérbe mászó taknyosok elnyerik a méltó jussukat.

Érezhető, hogy Cutter nagyot akart gurítani A falkával, amely tényleg derékig gázol az emberi zsigerekben. Ha irtózol a parazita férgektől, akkor ez a regény alaposan próbára teszi a tűrőképességedet, ám az öncélúság csupán álca, mindennek fontos szerepe van a cselekményben. Lényegében az átélt borzalmak edzik meg a szereplőinket (és az olvasókat is), mígnem egy olyan szintre lépnek, ahol félreteszik mindenféle kicsinyes aggályaikat és tényleg csapatként viselkednek. Nem egy biztonságos módja a felnőtté válásnak, és pont ez az, ami kellő mélységet ad a regénynek. Kívülről csak egy polgárpukkasztó vérfürdőnek tűnik, ám lényegében csak a sebezhetőségükre hívja fel a figyelmet.

A lezárás sajnos sikerült nem túl kielégítőre, hiányzik belőle a csattanó. Ha az író rendben elengedte volna szereplőket, és nem csupán egy sekélyes, utalásokkal teli befejezést rittyentett volna össze, sokkal elégedettebb lennék – talán az igazi felelősök elszámoltatását sínylettem meg igazán. Ám a regény egészét figyelve még így sem panaszkodhatok, a pszichológiai terror, a húsbavágó kegyetlenség még sokáig bennem maradt. A nagy öregek (Barker, King) nyugdíjazásával sincs veszve a műfaj, az új generáció is roppant tanulékony.